A Kör horrordémona 28 éves és bombázó

A vég ráadásul egy kislány képében érte az áldozatokat: a kis Samara kimászott a televízió képernyőjén keresztül, és halálra rémítette a pórul járt fiatalokat.

 

A fekete hajú kislányt a filmben az akkor 12 éves Daveigh Chase játszotta el, akiből mára gyönyörű, felnőtt nő lett: az egykori gyereksztár már 28 éves és elképesztően vonzó.

 

Azóta is aktívan színészkedik, bár inkább csak kisebb sorozatok mellékszerepeiben tűnik fel. A kamerát inkább mikrofonra cserélte, és ő lett az egyik legnépszerűbb szinkronhang: ő szólaltatta meg a Lilo és Stitch című mese kislányát. Ezenkívül feltűnt a Vészhelyzet, a Döglött akták, a Hármastársak, a Nyomtalanul és a Helyszínelők című sorozatokban is.

 

Magánélete nem feddhetetlen, a többi hollywoodi gyereksztárhoz hasonlóan ő is sokszor keveredett kétes helyzetekbe. 2017-ben egy haldokló férfit hagyott a kórház előtt, néhány hónappal később ellopott egy kocsit, csak azért, hogy furikázhasson vele a városban, most pedig kábítószer-birtoklásért vették őrizetbe - két óra múlva azonban távozhatott az őrsről.