A Jobbik az LMP-vel és a Momentummal is összefogna – nyilatkozta Vona, ám az interjú eltűnt a hirado.hu-ról

Csütörtök délután a Blaha Lujza téri aluljáróban kampányolt a Jobbik pártelnöke Vona Gábor és Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője. A Hirado.hu stábja ellátogatott a nyilvános eseményre, hogy választ kapjon az elmúlt napokban előkerült zűrzavaros kérdésekre.

 

Arra szerettek volna választ kapni, hogy tervezi-e a Jobbik, hogy bocsánatot kér amiatt a napokban előkerült hangfelvétel miatt, amelyen a holokauszton viccelődött Hunyadi Gábor, a Jobbik korábbi OVB-delegáltja, Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője és fővárosi sajtófőnöke, valamint Zagyva György Gyula, aki jelenleg is a jobbikos vezetésű tiszavasvári önkormányzatának alkalmazásában áll.

 

Érthetetlen okból az anyag még aznap lekerült az oldalról.

 

 

Vona Gábor azonban nem volt túl bőbeszédű. Azt mondta, semmilyen olyan kijelentéssel, tettel, vagy megnyilvánulással, ami Magyarország állampolgárai között tesznek különbséget, nem értenek egyet.

 

Az esemény másik résztvevőjét, Dúró Dórát is kérdezték, azonban ő a párt sajtóosztályához küldte a stábot.

 

Végül Vona Gábor később úgy döntött, válaszol, és nem cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Jobbik az LMP-vel is összefogna 2018-ban. A Hirado.hu-nak a pártelnök úgy nyilatkozott, hajlandó meghozni ezt az áldozatot a kormányváltás érdekében – számolt be minderről még csütörtökön a közmédia online portálja.