A „Hit Gyüli” már nem lát konkurenciát az Orbán-fiú messianisztikus fellépésében

A másfél hónapos látogatás- és beszélgetéssorozatból kiderül, hogy a mozgalom rendezvényein Orbán Gáspár személyesen is színpadra áll, beszédeket mond, a résztvevők között sétálgat, és ismeretlen nyelven imádkozik értük, miközben rájuk teszi a kezét.

 

Egy ilyen eseményről a lap azt írja: a teremben többen a padlóra borultak, egy fiatal lány karját a mennyezet felé emelve mosolygott, néha halkan nevetett is. Egy sarokból pedig fel-felszakadó sírás hallatszott.

 

 

Egy másik alkalommal /.../ ismét Orbán Gáspár következett, és közölte, hogy Isten azt mondta neki, van egy olyan ember a teremben, akinek lovas balesete volt, és emiatt fáj a jobb térde. Hosszabb csend után egy lány jelentkezett, hogy neki valóban volt lovas balesete, de a bal térde fáj. Ezután önkéntesek mentek oda a lányhoz, és imádkoztak a térdéért, hogy gyógyuljon meg.

 

S így tovább.

 

Utoljára ekkora sajtója a több évtizedes múlttal bíró, ma már Fidesz- és Trump-szimpatizánsként elkönyvelt, kitűnő üzleti vállalkozásként – is - prosperáló Hit Gyülekezete kapott, melynek megítélése máig ambivalens.

 

A lap megkérdezte a Hit Gyülekezetet vezető Németh Sándort is, hogy miként vélekedik a hirtelen felbukkant gyülekezetről már csak azért is, mert több másod-, harmadgenerációs fiatal a Hit Gyülekezetéből önkéntesként vett és vesz részt a Felházban már a 2015-ös indulás óta.

 

 

„Nem szerencsés a politikai paletta tagozódása szerint felosztani ezeket a közösségeket, még akkor sem, ha ma még vannak közöttük családon belüli rendezetlen viszonyok. A Felház képviselőit bátor, hitvalló keresztény testvéreinknek tartjuk, akik között kezdettől megtalálhatóak a Hit Gyülekezete tagjai is.

 

Közösségünk vezetése a kezdetektől reményt keltő megújulási kezdeményezésnek tekintette a Felházat, a Gyülekezet és a Felház közötti mindenfajta szembeállítás hamis és valótlan” – reagált a kérdésre a Hit Gyülekezete.

 

Németh Sándor a 2016. május 8-ai Vidám Vasárnapon kétszer is beszélt gyülekezete előtt a Felházról, miután a sajtóban azt írták, hogy a Hit Gyülekezetéhez köthető Vigyázó!-blog negatívan nyilatkozott a Felházról, mert Némethék konkurenciát látnak Orbán Gáspárék mozgalmában.

 

A vezető lelkész mindkétszer cáfolta ezeket a sajtóhíreket, arról beszélt, hogy a Felházban Istennek tetsző munka folyik.