A hazai barlangokban is történtek kimenekítések

Mostanában még a híreket kevésbé figyelők is értesülhettek a Thaiföldi barlangból történt embert próbáló mentésről. Valóban az ilyen nehéz és végül majdnem teljesen sikeres barlangi mentés leköti az egész világ figyelmét. Azért nem mondhatjuk, hogy teljesen sikeres, mert egy segítő búvár mégis meghalt az akció során, emléke előtt tisztelgünk.

 

Itthon is vannak vízalatti barlangjárataink vagy időszakosan eláradó barlangszakaszok, de a legtöbb helyen száraz vagy majdnem száraz üregrendszerek fogadják a látogatókat. Ez utóbbi szón van a hangsúly, mert csak kevés barlangban van rendszeresített vezetés, a legtöbb helyen erre egyáltalán nem kínálkozik alkalom. Azonban a kíváncsi és magukat minden akadály ellen felvértezettnek gondoló emberek, de főleg a fiatalok, akár a barlangot lezáró ajtó feltörésével is bemerészkednek a labirintusokba. A fővárosi és környéki óriásbarlangok ajtóit már a múltban is számtalanszor törték fel. A Szemlőhegyi. a Ferenchegyi, a Mátyáshegyi és kiváltképpen a Solymári Ördöglyuk barlang rendszeresen szerepelt a híradásokban, a bennük eltűnt emberek miatt. A legtöbb esetben szerencsésen végződtek a földalatti „kalandok” de sajnos voltak halálos áldozattal járó esetek is. Például a Ferenc-hegyi barlangból öt fiú nem tudod kikeveredni és a mentőcsapatok sem találták meg őket időben.

 

 

A már említett Ördöglyuk barlang az egyik legnehezebben járható szövevényes és bonyolult üregrendszer. Bár többször felmérték már, az elkészült térképek alapján, ha egyáltalán ahhoz hozzájutott valaki, alig lehetett tájékozódni. Kíváncsi ember azonban errefelé is bőven akadt, így az eltévedtek után való kutatás sem volt ritka. E sorok írója is találkozott odalent olyan társasággal, akiknél már egyáltalán nem volt semmilyen működő világítóeszköz.  

 

Már az 1920-as és 30-as években is több esetben tévedtek el itt turisták, például 1934-ben az akkor újonnan felfedezett ágba keveredett be három cserkészfiú, akiknek a lámpája felmondta a szolgálatot és csak másnap délután találtak rájuk a riasztott barlangkutatók.

 

Barbire Lajos, a rájuk talált barlangkutató arról számolt be, hogy a gyerekek teljesen elvesztették az időérzéküket, viszont helyesen cselekedtek, hogy egy helyben maradtak, mert tőlük pár lépésnyire tíz méter mély szakadék tátongott. A megmentő arról is beszámolt, hogy a magukkal hozott ital és a csokoládé olyan gyorsan elfogyott, hogy azt elképzelni se lehet. Közben kint hatalmas tömeg várakozott a barlang bejáratánál, így az egyik, a mentésben részvevőt előre küldték, hogy mihamarább tájékoztassák az aggódó szülőket és a hatalmas összeverődött tömeget. A fiatal cserkészeknek az is szerencséjük volt, hogy négy társuk, akik a másik bejáraton hatoltak a barlangba, lámpájuk halványulásától elbizonytalanodva, azonnal visszafordultak és várták a többieket. Mivel a csoport másik része nem jött ki, ezért a közeli Zsíroshegyi menedékházba siettek segítséget kérni.

 

Barlangi mentőszolgálat csak 1961 óta van Magyarországon, előtte leginkább a barlangokat járó turistákat, tűzoltókat és esetenként rendőröket hívtak az eltévedtek felkutatására. Azonban a barlangok „felfedezése” egyre többeket érdekelt, így az ilyen esetek is egyre szaporodtak. A teljesség igénye nélkül a Solymári Ördöglyuk barlangban történt esetekből válogattunk.

 

1966-ban egy turistalány az Óriás teremben zuhant le, és súlyos csonttöréseket szenvedett, tizenkét órás megfeszített munkával hozták a felszínre. Szintén ugyanebben az évben két napig volt két fiatalember a barlang foglya, miután eltévedtek, őket is a barlangi mentőszolgálat hozta a felszínre. Az események különösen 1968-tól szaporodtak meg, ebben az évben, áprilisban, két fiatalember és egy lány tévedt el, akiket másnap találtak meg a kutatók és hoztak fel. Májusban ugyanazon a napon két diákfiú és négy turista külön-külön tévedt el és összetalálkozva, együttes erővel sem találtak ki, szintén a barlangi mentők segítettek rajtuk. Novemberben egy turistafiú csúszott meg és a zuhanás után bokatörést szenvedett, majd decemberben két diákfiú tévedt el és maradt világítás nélkül, akiket másnapra hoztak a felszínre.

 

 

Azonban a következő években, évtizedekben is számos esemény következett be az Ördöglyuk barlangban, amelyek közül csak néhányat említünk. Megint egy lány szenvedett balesetet a barlangban, kartöréssel hozták ki. Egy gimnazista fiú elszakadt a csoportjától és életveszélyes helyzetbe került, négyen világítás nélkül maradtak és életveszélyes helyzetben találtak rájuk a barlangkutatók. Nyolc turista tévedt el a barlangban, segítséggel másnap hajnalban már haza is értek. Másik alkalommal hét veszélyes helyzetben bennrekedt diákfiút mentettek ki. A későbbiekben egy kisdiák már 26 órája próbált kitalálni, a teljesen kimerült gyereket szintén barlangászok hozták a felszínre. Volt, hogy tíz turista rekedt benn a labirintusban, de másnap hajnalra őket is a felszínre vezették. Szinte félelmetes az egyébként is hátborzongató esetek között, hogy tanári vezetéssel egy húsz fős általános iskolai csoport is eltévedt és csak több órás kereséssel, nagy nehezen jutottak ki. Volt, hogy a barlangi mentőket riasztották három, a barlangban eltűnt gyerek után, akik még az nap éjszaka saját erőből mégis kitaláltak a felszínre.

 

Talán a leghosszabb ideig az a három fiatal volt kényszerűségből az Ördöglyuk barlang „vendége”, akik szombaton tévedtek el, de a mentő csoport csak hétfőn találta meg őket.

 

Szintén hírhedt az eltévedésekről a Mátyáshegyi barlang is. Három vállalkozó kedvű fiatal, 21, 20 és 15 évesek, 1950 májusában, egy szombati napon leszálltak a barlangba és mivel vasárnap estig nem adtak életjelt magukról, a hozzátartozók hétfő reggel bementek a rendőrségre. Azonban hiába indultak el a rendőrök és a kis idő múlva hozzájuk csatlakozó tűzoltók a barlangba, a szövevényes és szűk járatokon nem voltak képesek átjutni a felszereléseikkel. Ezért a Magyar Természetbarát Szövetséget hívták telefonon, hogy van-e gyakorlott szikla- és barlangmászójuk. A szövetség a Textiles Természetbarát Turista Egyesület két kiváló mászóját: Zsadányi Imrét és Szabó Ferencet küldte segítségül. A későbbiekben még csatlakozott hozzájuk Dr. Elekes Zoltán és a felesége. Így együttes erővel sok-sok keresgélés után megtalálták a három, már teljesen elcsigázott fiút és kötélen fel tudták vontatni őket a feljebb lévő járatokba. Elekesné termoszban forró teát és némi élelmiszert is hozott le, így némileg erőre kaptak a fiúk.

 

A kalandnak aligha nevezhető eseménynek azonban volt egy nagyon csúnya epizódja is – a cserbenhagyás. Ugyanis a három fiú kiáltozott segítségért, amikor már az utolsó lámpájuk is kialudt. Mivel időérzéküket teljesen elvesztették, valószínűleg vasárnap délután lehetett, amikor segélykérésüket egy csoport meghallotta és ígéretet tett, hogy intézkednek kimentésükre. Azonban a lelkiismeretlen társaság sem a közeli Pálvölgyi menedékháznál, sem a rendőrségen nem jelezte az esetet. Így a fiúk csak hétfőn értek a felszínre a meglehetősen szövevényes barlangból. Ezután még tizenegy év telt el mire megalakult a hivatalos, az állandó készenlétet garantáló Magyar Barlangi Mentőszolgálat.

 

(A cikk elkészítéséhez a Solymári Ördöglyuk 1996-os kiadványa, a Természetbarát 1950 júniusi lapszáma, a Magyar Turista Élet 1934 augusztus 26-i lapszáma és a Hónap első vasárnapja – Lámpaoltás című kisregény szolgált forrásul).

 

Kertész Z István