A Fidesz-püspök

A megyéspüspök például elmondta, hogy „anélkül, hogy üldöztetési mániánk, vagy konspirációs elméleteink lennének, látjuk, hogy a balliberális demokrácia nagyon sok irányból konvergálódik afelé, hogy mondjuk a kereszténységet, az európai keresztényeket – legalábbis szellemileg – eliminálni kellene.” Aztán egy önkormányzati választás előtt azt is elmondta, hogy „a józan ész, illetve a józan ész hiánya küzd most egymással," nem hagyva kétséget afelől, hogy melyik politikai oldal a „józan észnek” és melyik politikai oldal a „józan ész hiányának” a megtestesítője. Kiss-Rigó egyébként Szegedet akkor látná a helyén, ha az egyetem, a város, a kormány és az egyházmegye összefogna, hiszen – így a püspök – „annyira nyilvánvaló, hogy mi az érték és mi nem az.”

 

A püspök, aki boldogan kasszírozta be a kormány sokmilliárdos támogatását például a 8000 férőhelyes Szent Gellért Fórumra, az ellenzéki politikusokat kontraszelektált, alacsony IQ-val rendelkező politikusoknak láttatta egy Fideszes konferencián, előénekével bevezetve a rendkívül magas IQ-val rendelkező Bayer Zsolt, Bakondi György, Nógrádi György és Georg Spöttle előadását. Aztán annak is hangot adott, hogy „nem akar pártpolitizálni, de az egyház vezetőinek és minden jóérzésű embernek kötelessége beszélni arról, hogy a Fidesz áll leginkább a keresztény értékek mellett” (khmmmm – Gábor György megjegyzése). Orbán Viktorról pedig annyit mondott, hogy nem akar ugyan pártpolitizálni, de megmondja ő őszintén és heroikus bátorsággal még a miniszterelnök szemébe is, ha szükséges, érje bármilyen retorzió ezért, hogy a miniszterelnökkel „szinte mindenben egyetértünk, és erkölcsileg megtisztelő számomra, hogy ilyen embert támogathatok.” Ugyancsak vállalva a miniszterelnök rosszallását, azt is megmondta ő, hogy „a Soros György által vallott ideológia nagyon veszélyes az egész emberiségre nézve. Fel kell venni a megfelelő módon a küzdelmet ellene, ez kötelességünk.” És nyilvánvalóvá tette azt is, hogy „nincs meg a józan ész. Tudjuk, hogy milyen mélységre süllyedtek egyes ellenzéki pártok a témában.”

 

Na, el tudom képzelni, hányszor hívhatta be egy kis „beszélgetésre” a püspököt Erdő Péter bíboros, s milyen rettentő következményei lehettek annak, hogy a megyéspüspök ilyen nyíltan és egyértelműen, a legtöbbször kifejezetten penetráns stílusban politizál. Nem lettem volna ezeken az „elbeszélgetéseken” Kiss-Rigó László helyében, s egészen biztos vagyok abban, hogy a feddhetetlen és az igazság tekintetében elfogulatlan és semmilyen megalkuvást nem tűrő bíboros visszafizettette Kiss-Rigóval a Fidesztől kapott milliárdokat, hadd kerüljön az a sok pénz az igazi rászorulókhoz, s ne a luxuséttermet működtető luxuspüspökhöz.

 

Mindezt csak azért mondom, mert olvasom, hogy Erdő Péter bíboros behívatta magához az Indexért kiálló Hodász atyát, „elbeszélgetett vele”, aminek következtében Hodász atya azonnal leállította sikeres Insta és YouTube oldalát. A nagyszerű Magyar Hírlap feljelentéssel beérő beszámolójából korábban már értesülhettünk arról, hogy Hodász atya „egy gyékényen árul” a Momentummal, ezzel ellentétbe kerülve az „evangéliumi értékekkel” és az „erkölcsi elvekkel”, a „hit és erkölcs alapvető tételeivel” hiszen – így a Magyar Hírlap tudós szerzője – „nem akarom azt mondani, hogy a Momentum a magyar és európai politikai élet bordélyháza”, de azért mégis egy kicsit azt sugallja a tudós szerző, hogy de bizony, bordélyházszerű intézmény az a Momentum, ráadásul a pallérozott auktor a Hittani Kongregáció egy korábbi dokumentumára hivatkozva jelzi Hodász atya számára, hogy a hívő ember nem szavaz olyan politikai programra, „amely ellentétes a hit és erkölcs alapvető tételeivel”, viszont „az éppen hazájának kormányát vezető pártok és az általuk elért eredmények” jó gyümölcsök „a keresztény erkölcs, tanítás, társadalmi iránymutatás szempontjából.”

 

Hodász atya feljelentéssel egyenértékű bemószerolását Erdő bíboros sürgősen magáévá tette, s ennek jegyében „beszélgetett el” a fiatal pappal. Ezzel szemben Kiss-Rigóval nem kellett elbeszélgetnie, mert ő helyesen politizál, s amit tesz, s ahogy szereti a Fidesz elnevezésű „jó gyümölcsöt”, az teljes mértékben kompatibilis „a keresztény erkölcs, tanítás, társadalmi iránymutatás” valamennyi szempontjával.

 

Jézus híres kijelentése, hogy „az én országom nem e világból való.” (János 18,36). Erdő Péter értelmezésében ez bizonyára csak félig igaz, ugyanis vannak olyan időszakok és hatalmi tényezők, amikor és amelyeknél elmondható (sőt, el kell mondani!), hogy „az én országom e világból való.” Így volt ez a pártállami időszakban, amikor a békepapságnak szigorúan azt kellett vallania, hogy „az ő világuk e világból való”, így aztán nem is lett emezeknek semmiféle bántódásuk. Ám aki ezt a pártállami időszakot megkérdőjelezte, s azt merészelte állítani, hogy „az ő országa nem e pártállami világból való”, azzal akkor is „elbeszélgettek”, például Bulányi György atyával, akinek az 1980-as években sajnos nem lehetett még Instája, ezért pártállami nyomásra egy egyházi bizottság, amelynek jegyzője az ifjú Erdő Péter volt, eltiltotta a nyilvános misézéstől Bulányi atyát. Most pedig, egy másik pártállami időszakban, amely – ne feledjük, emlékezzünk majd erre! – megfelel „a keresztény erkölcs, tanítás, társadalmi iránymutatás” valamennyi szempontjának, ismét valami hasonló történik, igaz, most már van igen sok emberhez eljutó Insta, elég hát azt megszüntetni.

 

Kiss-Rigó pedig közben újra és újra betakaríthatja a Fidesz-evangélium gazdagon termő gyümölcseit. Mert ez megfelel „a keresztény erkölcs, tanítás, társadalmi iránymutatás” valamennyi szempontjának.

 

Legalábbis szerintük.