A Fidesz meg akarja szállni a bíróságokat

Rendeki Ágnes, Demjén Péter, Őzéné Hajdú Mária, Seres Lívia tag és Tóth Gyöngyi póttag bejelentette lemondását az OBT tagságról „a meglévő vezetői és bírói feladataikra, részben családi okra hivatkozással” - írták.

 

Mindennek következményeként a Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz úgy akarja "megszállni" a bíróságokat, hogy megszünteti az Országos Bírósági Hivatalt.

 

Az ellenzéki párt megválasztott képviselője, Arató Gergely pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormánypárt ki akarja használni a kétharmados választási győzelemben rejlő lehetőségeket, mert nem tud együtt élni azzal, hogy még létezik egy független, jogállami intézmény.

 

A politikus elismerte, hogy pártja korábban bírálta a szervezetet, de úgy fogalmazott: az OBH mutatott némi önállóságot, többször is szembeszállt a Fidesz akaratával, és az ügyek jelentős részében biztosította a bíróságok függetlenségét.

 

Amennyiben az Igazságügyi Minisztérium nevezi majd ki a bírákat és osztja el az ügyeket, akkor a kormány közvetlenül befolyásolhatja a bíróságok működését - jelentette ki Arató Gergely.