A Fidesz költötte a legtöbb pénzt az előválasztáson, pedig nem is indultak

A költéseket a Telex számolta ki szombaton. Eszerint a kormánypárt Facebookos és youtube-os kampányköltései – ha odaszámoljuk a Megafonos és más „influenszerek”, mint például Rákay Philip költéseit is, elérik a 369 millió forintot. Ennek jelentős része vélhetően közpénz és az előválasztásokon részt vevő szereplők gyalázására, lejáratásra és karaktergyilkosságra fordították.

 

Ezzel szemben az ellenzéki szereplők 262 millió költöttek. Vagyis a Fidesz és holdudvara majdnem másfélszer annyit költött politikai hirdetésre a közösségi médiában az előválasztási kampány alatt, mint az előválasztáson részt vevő politikai erők összesen.

 

A portál számításai szerint a YouTube kasszájában egy hónap alatt 85,6 millió forintot, míg a Facebooknál 588,5 milliót hagytak magyar nyelvű politikai reklámokra.

 

A ténylegesen résztvevő jelöltek közül Karácsony Gergely költötte a legtöbbet, 151 millió forintot. Őt követi Dobrev Klára 57, Fekete Győr András 24, illetve Jakab Péter 17 millió forinttal. Márki-Zay Péter úgy jutott be a második fordulóba, hogy alig 3,7 millió forintot tudott szánni digitális kampányra.