A Fidesz-frakció miatt nem lesz béremelés a XV. kerületben – le is váltották az ex- kormánypárti alpolgármestert

Németh Angéla polgármester - aki a baloldali pártok összefogásának köszönhetően követte a DK-s Juhász Lászlót a polgármesteri székben tavaly szeptemberben - bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal felmentette ex-fideszes helyettesét, akinek tartózkodása is hozzájárult ahhoz, hogy nem fogadták el a kerület költségvetését.

 

A Rákospalota a Rászorulókat Támogatók Egyesülete színeiben megválasztott polgármester, Németh Angéla ezután azonnali hatállyal megvonta Victorné Kovács Judit alpolgármester minden feladat- és hatáskörét, valamint aláírási jogkörét, bizalomvesztés miatt, írja a 24.hu. Victorné a XV. kerületi önkormányzat keddi testületi ülésén tartózkodott a költségvetési szavazáson, ezért részben az ő támogatásának hiányában nem ment át az előterjesztés.

 

Tartózkodott a költségvetési szavazáson Victorné élettársa, a Fideszből vele együtt kizárt, magánokirat-hamisításért elítélt Bitvai Nándor is. A 24.hu szerint a felmentett alpolgármester utódja az MSZP-s Tóth Imre lehet.

 

Németh Angéla legutóbb egy hónapja jelezte a közvéleménynek, hogy az életére törnek:

 

"Vasárnap életveszélyes, a megölésemet kilátásba helyező, gyalázkodó tartalmú e-mail-üzenetet kaptam. A rendőrségi feljelentést a mai napon megtettem. Bízom abban, hogy a nyomozóhatóság a bűncselekmény súlyának megfelelően megteszi a szükséges intézkedéseket" – írta január 21-én.