A bunkóknak csak a vári lakásokra fáj a foguk, a történelmi múltú könyvtárat már eltakarítják

A gróf Széchényi Ferenc által 1802. november 25-én megalapított első nemzeti közintézményünk, az Országos Széchényi Könyvtár mintegy 15 000 nyomtatott könyvet, 1200-nál több kéziratot, sok száz térképet, címereket, metszeteket tartalmazott, és – más bel- és külföldi tékák mintájára – érmegyűjteménnyel is rendelkezett.

 

A Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista épületébe, amely a társadalmi áldozatkészség maradandó értékű tanúbizonysága, 1846–47 folyamán költöztek be a múzeumi osztályok és a könyvtár. 1949-ben Országos Széchényi Könyvtár néven az intézmény újra önálló lett.

 

Most a felcsúti bunkók és sleppjük mindezt eltakarítják, mert a libaszaros falusi focipályákon szocializálódott primitív sznobériájukkal értéknek inkább tartják egy milliárdos és tökéletesen értelmetlen lovarda megépítését - KÖZPÉNZBŐL, mint egy több százéves mély hagyománnyal és szellemi értékkel felfejlesztett nemzeti s történelmi tudástárat.

 

Az Átlátszó Blog szerint a szokásos nyári szünet után már nem valószínű, hogy kinyit a Várban az Országos Széchényi Könyvtár.

 

A lap úgy tudja, hogy május elején bejelentik: legkevesebb négy hónapra teljesen bezár a könyvtár, sok dolgozó pedig attól tart, hogy ezek után ki sem nyitnak többé, a Várban legalábbis bizonyosan nem, legfeljebb csökkentett üzemmódban.

 

A lap kérdéseire Tüske László, az OSZK főigazgatója azt válaszolta, hogy az Országos Széchényi Könyvtár szokásos nyári zárva tartási ideje az épületben folyó átépítések miatt várhatóan meghosszabbodik.

 

Legalább lesz hova lapátolni a lószart a szomszédos lovardából...

 

(forrás: szabadhir.hu)