A bíróságot is lezárták a Mészáros-válóper kezdetekor

A 24.hu beszámolója szerint szerint a bíróságra elsőként az asszony érkezett meg egy tűzpiros, nyitott tetejű Mercedesszel. Nem sokkal később pedig a felcsúti milliárdos konvoja is befutott. A lap próbálta megkérdezni Mészáros Lőrincet a 270 milliárdosra saccolt vagyon megosztásának módjáról, ugyanakkor, mint írják: a kísérői pajzsként védték az üzletembert.

 

A felcsúti milliárdos és felesége közleményben jelentette be, hogy kezdeményezik a házasság egyességgel történő lezárását. Állításuk szerint a elhatározásukat teljes egyetértésben hozták meg, a váláshoz szükséges döntésekben nem volt köztük vita.

 

Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla még a bejelentés előtt elköltözött Felcsútról, szeptember 2-a óta hivatalosan egy XII. kerületi társasházban lakik. Nemcsak tulajdonosként, hanem cégvezetőként is kiszállt férje vállalataiból, legalábbis a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint. Egyes zártkörű részvénytársaságoknál ugyanis nem nyilvános a részvényesek személye. Az egyedüli cég, amelyik a nevén maradt, a Media Vivantis Zrt., amely a Life TV-t és az Ozone TV-t üzemelteti.

 

Azóta az is kiderült, hogy Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla már egy ideje elköltözött a férjétől.