400 forint is lehet szeptembertől 1 kiló kenyér

A portálnak a Magyar Pékszövetség alelnöke elmondta az idei, rendkívül magas gabonaárak elkerülhetetlenül megjelennek majd a liszt, illetve a sütőipari termékek árában. Lakatos Zoltán hozzátette, a malomipar augusztusban már emelte a liszt árát, de szeptemberben újabb drágulásra számítanak.

 

Az áremelkedést főleg a kisebb pékségek szenvedik meg a Népszava szerint, az utóbbi években amúgy is csökkenő számuk tovább eshet. Lakatos Zoltán úgy véli, könnyíthetne az ágazat helyzetén, ha a kenyér is bekerülne a kedvezőbb, 5 százalékos áfa körbe. Az ötletet nem csak a Pékszövetség, de a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is támogatja.

 

A KSH adatai szerint idén az első félévben a liszt 8, a búza pedig 30 százalékkal drágult. Az aratás idején a malmi búza indulóárai elérték a tonnánként 63 ezer forintot, de az előző szezon végén már 70-80 ezer forintot is kértek érte. A malompar költségeiben az alapanyag több mint 80 százalék. A búza mellett az energia, a szállítás és a munkaerő is drágább lett.