160 millióval támogatja a magyar kormány Ferenc pápa erdélyi látogatásának a látogatását

Orbán Viktor magyar miniszterelnök kedvenc házisakál publicistája, egy bizonyos Bayer nevű többek között azt írta a katolikus egyház vezetőjéről, hogy a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az./.../ (Ne gondoljuk, hogy) amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni” s „argentin libsi”-nek, később pedig „derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt.

 

Mindezért sem a magyar kormány, sem a magyar katolikus egyház vezetése nem kért bocsánatot – szimplán alanyi jogon, sem.

 

Ennek ellenére Orbán Viktor magyar miniszterelnök a jelek szerint 160 millióból kiváltaná a bűnbocsánatot, mely összegre diákcsoportok pályázhatnak, hogy részt vegyenek Ferenc pápa június 1-jei szentmiséjén Csíksomlyón.

 

A pályázatot a Rákóczi Szövetség hirdeti meg, együttműködve a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságával – ezt Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár közölte. A Rákóczi Szövetség pályázatán középiskolai csoportok és egyházi közösségek vehetnek részt.

 

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke ismertette, hogy a szövetség diákutaztatási programjának keretében szeretnének minél több 13 és 19 év közötti Kárpát-medencei fiatalnak lehetőséget biztosítani, hogy eljuthassanak erre a történelmi jelentőségű szentmisére.

 

A diákcsoport létszáma és a megtett út függvényében 400 ezer forint is lehet a megítélt támogatás, és reményeik szerint 2000-2500 fiatal kiutazását tudják segíteni.

 

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába s Erdélybe. Magyarországot elkerüli.

 

(forrás: szabadhir.hu)