Vasárnap választás: rájuk voksolhat Gyömrőn

Gyömrő 2000 Kör – Fidesz – Magyar Polgári Szövetség 

 

A Fidesz Gyömrőn nem indít saját polgármester jelöltet, és bejelentette, hogy a független Dr. Mezey Attilát (Gyömrő 2000 Kör), a jelenlegi polgármestert támogatja, mert elégedettek a mostani városvezetéssel, így szerintük van jövője a további együttműködésnek. A két szervezet a Gyömrő 2000 Kör és a Fidesz közösen indít jelölteket is. A pártnak csaknem ezer településen van fideszes vagy Fidesz által támogatott polgármesterjelöltje. Ezeken a településeken mintegy 8 millió ember él.

 

Polgármesterjelölt: Dr. Mezey Attila

Képviselőjelöltek: 1. körzet: Ducsai Sándor 2. körzet: Tölli László 3. körzet: Hodruszky Lajos 4. körzet: Garamszegi Sándor 5. körzet: Dr. Mezey Attila 6. körzet: Kossuth László 7. körzet: Bardóczy Árpád (törölték a központi névjegyzékből, így nem választhat, illetve nem is választható) 8. körzet: Novák Csaba

 

Hajnal Egyesület Gyömrőért (HEGY)

 

A Demokratikus Koalíció az MSZP és a Jobbik nem indul a helyi választáson, mindhárom párt a Horváth István féle - Hegy (Hajnal Egyesület Gyömrőért) formációt támogatja. Korábban a HEGY polgármesterjelöltje, Horváth István a Momentumot is felsorolta az őt támogató pártok között, de a szervezet egy közleményben cáfolta Horváth álltásait.   

  

Polgármesterjelölt: Horváth István Attila.

Képviselőjelöltek: 1. körzet: Érczi-Morva Veronika 2. körzet: Érczi Zsolt 3. körzet: Békefi Miklós 4. körzet: Kis-Szótér Andrea 5. körzet: Horváth István Attila 6. körzet: Pap István Zoltán 7. körzet: Fodor Mária 8. körzet: Maléth Szilvia Erzsébet

 

Jó itt élni! Közösség Egyesület

 

Az új ellenzéki csapat idén, áprilisban jött létre. A politikai egyesületet a város korábbi polgármestere hozta létre, amely azóta élesen kritizálja a jelenlegi városvezetést.

 

Polgármesterjelölt: Gyenes Levente Zoltán

Képviselőjelöltek: 1. körzet: Galgóczi-Gyenes Dorottya 2. körzet: Török Réka Erika 3. körzet: Gyenes Levente Zoltán 4. körzet: Romanov Vivien Anni 5. körzet: Dóczi István 6. körzet: Tóth János Zoltán 7. körzet: Földesi Katalin 8. körzet: Pridalkó Patrik Tamás

 

Számít6sz Rám Egyesület

 

Sorozatosan követik egymást a szokatlan események a mostani önkormányzati választáson Gyömrőn. Különös szövetségek jöttek létre és furcsa összefonodásokat látni.

 

Ilyen például, hogy a Hegy (Hajnal Egyesület Gyömrőért) polgármesterjelöltje, Horváth István, alelnöke Szabó Zsolt Számít6sz Rám! egyesületének, akik ugyancsak indulnak a választáson, de nincs polgármesterjelöltjük. Horváth István mellett a Számít6sz Rám! másik alelnöki posztját pedig az a Nyeste Andrea tölti be, aki a Demokratikus Koalíció volt helyi elnöke és országgyűlési képviselőjelöltje.

 

Szintén furcsa jelenség, hogy a Számít6sz Rám! a 3-as körzetben nem indít képviselőjelöltet, épp ott, ahol Gyömrő volt polgármestere, Gyenes Levente méretteti meg magát.

 

Polgármesterjelölt: nincs

Képviselőjelöltek: 1. körzet: Jámbor Enikő 2. körzet: Kovács Krisztián 3. körzet: nincs jelölt 4. körzet: Jaksa János 5. körzet: Szabó Szilvia 6. körzet: Gregus-Melczer Andrea 7. körzet: Kovács Béla 8. körzet: Szabó Zsolt

 

Hallama János