Siker a bölcsődefejlesztési pályázaton – 183 millió nyert Gyömrő

Előzmények:  A bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatására még 2018-ban megjelent pályázati kiírás célja a kevés szolgáltatást kínáló és bölcsődei férőhelyhiánnyal küzdő Pest megyei településeken az önkormányzati tulajdonú bölcsődék, minibölcsődék és többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények bölcsődei, minibölcsődei férőhelybővítése, felújítása volt. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 100 millió forint, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 400 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni.


A mai napon megérkezett a jó hír: Gyömrő pályázata nyert, megvalósulhat a bölcsődefejlesztés. A pályázati összegből két csoportnak helyet adó új épület épül a Széchenyi-Tompa utca sarkára és megújul a régi épület konyhája is. A kivitelezés a lehető legrövidebb idő alatt megkezdődik és  már idén karácsonyra birtokba vehetik a gyermekek az intézményt.