Megfenyegette a gyömrői képviselő-testületet a város volt polgármestere

Mint ismeretes, a legutóbbi ülésen, ahol az adománygyűjtést tárgyalta a testület, a képviselők saját pénzüket összedobva álltak a kezdeményezés élére, így percek alatt összejött több mint négyszázezer forint, mely még bőven meg is haladta a gyűjtés céljaként megjelölt defibrillátor árát. Ezt az összeget időközben Gyenes már át is vette.

 

Hidegzuhanyként érte ezért a képviselőket az a levél, melyet Gyenes Levente írt a képviselő-testületnek. Ebben egy szó sem volt az adományok megköszönéséről, viszont igen durva hangnemben, szinte megfenyegette, törvénysértéssel vádolta a testületet. A levélből következtethető, hogy amennyiben nem engedélyezik számára a Gyömrő név használatát az általa készített marketing termékeken, akkor feljelentést tesz a felettes szervnél a testület ellen. A nyilvánosságra került levél hangneme is igen támadó, és követeli a legutóbbi ülés hanganyagát. Feltehetőleg egy bejelentés alátámasztására.

 

 

Jól érzékelhető volt az ülésen, hogy a képviselők sok mindenre számítottak adományaik befizetése után, csak ilyen támadó levélre nem.

 

Az ügy érdekessége, hogy a volt polgármester továbbra is a Tófürdőre szánt defibrillátor megvásárlása miatt indított adománygyűjtéshez kéri a testület döntését a Gyömrő név használatát illetően. Holott az ehhez szükséges összeget már át is vette, így a kérelem okafogyottá vált. Erre az ülést vezető dr. Mezey Attila polgármester is felhívta a figyelmet, és elmondta, hogy megdöbbentette ez a támadó hangnem. Mint mondta, a legjobb szándékkal adakoztak a képviselők nem kis összegekkel, amiért nem vártak köszönetet, de fenyegetést sem.

 

Reklám vagy jótékonyság? 

 

Sok hozzászólás hangzott el a napirendnél. Volt, aki azt hangsúlyozta, hogy a volt polgármester olyan kulcstartók gyártásához követel most engedélyt, melyeket már rég forgalmaznak. Akkor mire ez a színjáték? Van, aki a történésekkel igazolódni látta azt a félelmét, hogy nem is az adománygyűjtés a valódi cél, hanem a marketing termékek terjesztése. Hiszen ehhez ragaszkodik mindenekfelett a volt polgármester. Hiába gyűlt össze a szükséges adomány, ezzel úgy tűnik, egyáltalán nem is foglalkozik. Adományokat gyűjteni pedig talán kulcstartók osztogatása nélkül is lehetne. Például egy "Köszönöm adományát" kártyával. Az is elhangzott a képviselők részéről, hogy köszönik, de talán elég volt már az elmúlt időszakban tapasztalható, fizetett, város ellen irányuló lejárató kampányból.

 

Volt idősebb képviselő, aki szerényen azt sérelmezte, hogy Gyenes azt a csapatot támadja, akiknek minden népszerűségét köszönheti. Persze, mint elhangzott, le lehet gázolni őket marketing kampányokkal, de hol marad a tisztesség?

 

Lényeges megemlíteni, hogy adományok gyűjtéséhez nem kell testületi jóváhagyás. Nem is erről szól a volt városvezető által eléggé furcsa módon kezelt vita, hanem az adományozók részére adott termékeken szerepeltetett szövegről. Méghozzá a "Jó itt élni Gyömrő" szlogenről. Valamiért ez mindennél fontosabb kérdés Gyenes számára. Ennek az oka még mindig kérdés sokak számára.

 

Abban szinte minden hozzászóló egyetértett, hogy ez a stílus méltatlan a városhoz, és ilyen támadást nem érdemeltek meg, ha már egy köszönömre nem futotta a levélben.

 

A testület pedig nem okozott nagy meglepetést azzal, hogy az értelmetlen kérelem támogatását egy képviselő sem szavazta meg. Kérdés majd, hogy a volt polgármester megteszi-e a város ellen beharangozott feljelentéseit. Természetesen figyelemmel kísérjük majd ennek a fura ügynek a fejleményeit.

 

GyH