Magyarország-Costa Rica 1-0

MTI Fotó: Czagány Balázs


Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány együttese a 36. percben szerezte a találkozó egyetlen gólját Nikolics Nemanja, az MLS gólkirálya révén. A szakvezető egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a kapitányi időszakát.
    

A magyarok három mérkőzést nyertek meg és hatot vesztettek el a 2017-es évben, és nem jutottak ki a jövő nyári, oroszországi világbajnokságra. 
 

A következő találkozón már a belga Georges Leekens irányítja majd a nemzeti együttest.

A magyar válogatott története egyik leggyengébb évének zárómérkőzésén igencsak foghíjas lelátók várták a csapatokat. A találkozó első részében az okozta a legnagyobb izgalmat, hogy két videotonos játékos, Varga és Vinícius összerúgott, emiatt pár perccel később utóbbit le kellett cserélni, ráadásul másik klubtársa, Pátkai helyett is a kispadról érkezett új ember sérülés miatt.
    

A huszadik perctől kissé élénkebb lett a tempó, mindkét csapatnak voltak ígéretes akciói, előbb inkább a vendégek veszélyeztettek, aztán a magyarok, majd a 36. percben Nikolics szemfüles góllal vezetéshez jutatta a hazai csapatot. Ez érezhetően feloldotta a görcsösséget a játékosokban, mert onnantól felszabadultabban, bátrabban és nagyobb elánnal futballoztak a szünetig. Különösen Ugrai volt elemében, aki a jobb oldalon többször látványos cselekkel verte át a védőket.
    

A folytatásban is inkább a magyarok kezdeményeztek, teljesen más mentalitással játszottak, mint a luxemburgi fiaskó alkalmával. A magyar csapatnak voltak szép támadásai, nagy helyzetei, Ugrai ziccert is rontott, igaz, úgy tűnt, a vendég védő a lövés pillanatában kicsit megtaszította őt.
    

Az utolsó húsz percben Szélesi Zoltán együttese egyértelműen a vezetés megőrzését tartotta szem előtt, s bár Dibusznak kétszer nagyot kellett védenie, a magyar válogatott megérdemelten nyert, és zárta győzelemmel az évet.
    

"Pozitív mérkőzést láthattak a nézők. Ennek a hozzáállásnak kell az alapnak lennie" - jelentette ki Szélesi Zoltán, aki az MTI kérdésére úgy válaszolt, nagyon örül, hogy győzelmet aratott a válogatott élén, mert szerinte ennél nagyobb szakmai elismerés nincs magyar szakembernek. Hozzátette, ha újra felkérnék, ismét elvállalná és hálás a lehetőségért.
    

Szélesi elárulta, komolynak tűnik Pátkai és Vinícius sérülése is, előbbinek a hajlítóizmával van gondja, utóbbinak pedig saját bevallása szerint nem stabil a térde.
    

"Dinamikus mérkőzés volt, amelyen kombinatív játékot próbáltunk játszani, néhányszor közel kerültünk a gólszerzéshez is, de nem sikerült egyenlítenünk. Van még javulnivalónk, de időnk is a világbajnokságig" - értékelt Óscar Ramírez, Costa Rica szövetségi kapitánya, akire ezt követően össztűz zúdult a közép-amerikai újságírók részéről, amire ő elismerte a válságot, de kezelhetőnek nevezte.


MTI