Jobb szolgáltatásra kényszerítették a UPC-t a Monori központú körzetben

A GVH a 29-es körzetben nyújtott internetes szolgáltatási feltételeket, ezen belül árazást és a műszaki paramétereket vizsgálta.
    

A UPC már az eljárás vizsgálati szakaszában érdemi árcsökkentést hajtott végre a teljes körzetben, majd nyilatkozatban vállalt kötelezettséget, amelyet a GVH visszajelzései alapján több alkalommal módosított.
    

A GVH előírta a vállalkozásnak, a UPC pedig vállalta, hogy a monori körzet tizenkét településén (Csévharaszt, Hernád, Káva, Monorierdő, Nyáregyháza, Örkény, Pánd, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újlengyel és Vasad)  végez hálózatfejlesztéseket a jövő év első felében, mert ezeken a településeken vagy nincs jelen más vezetékes hálózattal rendelkező versenytárs, vagy csak  mérsékelt versenynyomást képes a UPC-re gyakorolni. A vállalt fejlesztéseket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által kiírt pályázati forrásokból, részben saját forrásaiból hajtja végre a UPC, több mint 1 milliárd forintért.
    

A UPC vállalta, hogy a fejlesztések eredményeként létrejövő hálózatok minőségi és árazási feltételei nem lesznek rosszabbak az országos szolgáltatási feltételeinél, és azt, hogy ügyfelei a hálózatokhoz többletköltség nélkül csatlakozhatnak.
    

A rosszabb minőségű ADSL internet szolgáltatására az érintett 12 településen a UPC a hálózatfejlesztés után is fenntartja a kedvezőbb árakat mindaddig, amíg az még elérhet, Pilis és Tápióság településen pedig legalább 2022. december 31-ig.