Gyömrőre érkezett a Mikulás

Több száz kisgyermek kereshette fel a Mikulást és találkozhatott vele és manóival személyesen idén is, a mikulásházban. 

A gyerekek hosszú sorban állva, a hideg ellenére is  türelmesen várták, hogy bejuthassanak a Télapóhoz, akivel lehetett közösen énekelni, fotózkodni. 

Várakozás közben sem unatkozhattak a Fő térre látogató családok, hiszen volt miben gyönyörködni.

Egy hatalmas, gyönyörűen feldíszített karácsonyfa áll a Művészeti Központ ajtaja mellett, valamint egy óriási Adventi koszurú, melynek második gyertyáját december 9.-én 17 órakor gyújtják majd meg. 

 

Akik hétvégén nem jutottak el a mikulásházhoz, ne csüggedjenek, december 5-én délután a Mikulás krampuszaival együtt bejárja a város szinte minden fontos helyszínét, hogy a csomagok minél több kisgyermekhez eljussanak, majd a mikulásjárás végállomásaként ismét a Fő téri házikójában várja a gyerekeket.

 

Városi Mikulásjárás állomásai: 


  • 15:00 Eskü tér
  • 15:30 Petőfi-telepi buszforduló
  • 15:50 Piactér hátsó bejárat
  • 16:10 Simon Mihály tér
  • 16:35 Vízmű sarok
  • 17:00 Katolikus kistemplom, Bajcsy-Zsilinszky út
  • 17:20 Péteri buszforduló - Kastélydomb
  • 17:45 Harmónia uszoda
  • 18:10 Csütörtöki piactér
  • 18:40 MÁV állomás
  • 19:00 Hankó István Művészeti központ