Betelt a pohár, véget vet a kormány a börtönbiznisznek

Eddig mintegy tízmilliárd forintjába kerülhetett a magyar adófizetőknek, hogy börtönre ítélt bűnözők fogvatartási körülményeik miatt kártérítési pert indítottak a magyar állammal szemben. A kormány szándéka, hogy ennek a gyakorlatnak véget vessen.

 

8 milliós „végkielégítés”

 

Mint ahogy a pénteki Kossuth Rádiónak adott interjújában a kormányfő elmondta, a börtönbiznisz csúcstartója egy 33 éves bűnöző, aki 8 millió forint kártérítést kaphat nyolc és fél év után. Ezt a kormányfő elfogadhatatlannak tartja. Mint a számokból kiderül, ez az eset csak a jéghegy csúcsa, mivel a „sanyarú tartási körülmények miatt” eddig több mint 12 ezer bűnöző indított kártérítési pert és számíthatott jelentős apanázsra a szabadulását követően.

 

A börtön nem lehet wellness-központ

 

Amellett, hogy a társadalmat megvédjék a bűnelkövetőktől, a börtönbüntetés kiemelt célja, hogy a bűnözők megbűnhődjenek az elkövetett tetteikért, tanuljanak azokból, hogy később ne kövessenek el újabb bűncselekményt. A börtönök ezért szigorúak, a rabok feszes napirend szerint, felügyelet alatt élnek. Ha a kényelmi szempontokat túlságosan figyelembe veszik, azzal a börtönök büntető jellege szűnik meg. Sőt, a rabok a megítélt kártérítéseket mintegy jutalmul, kárpótlásként is felfoghatják, így a börtönélet nem lesz elrettentő hatású. A kártérítési ítéletek ezért gúnyt űznek a büntetés-végrehajtás egész rendszeréből, nem büntetik, hanem jutalmazzák a bűnelkövetőket.

 

Origo: A háttérben a Soros és a balliberális szál

 

Ahogy az élet- és társadalomellenes mozgásoknál megszokhattuk, a börtönbiznisz hátterében is a Soros György által támogatott „civil szervezetek” tevékenysége sejlik fel – mutat rá az Origo hírportál. A többek közt a Soros hálózat által pénzelt Helsinki Bizottság volt az egyik legnagyobb támogatója annak, hogy a rabok „kényelmének garantálása” érdekében több ezer pert indítottak a magyar állammal szemben. Azt követően pedig, hogy a folyamatot látva a bizniszben érdekelt ügyvédeket a börtönből kitiltották, a Helsinki bizottság egy formanyomtatványt helyezett el honlapján. Az egyszerű formanyomtatvány kitöltésével  tömegesen nyújtották be kártérítési igényeiket a rabok. A bizniszből a Soros hálózattal kéz a kézben járó balliberális holdudvar sem maradhatott ki. Sajtóértesülések szerint a kártérítési perek egyik legnagyobb haszonélvezője Magyar György ügyvédi irodája. Az eljárások adatai szerint egy-egy ügy végén átlagosan kétezer euró – nagyjából 650 ezer forint – perköltséget fizettet ki a magyar állam, mely tartalmazhatta az ügyvédi munkadíjat is.  A balliberális pártokhoz ezer szállal kötődő ügyvéd irodája a többmilliós összegek után járó sikerdíjból is részesülhetett.

 

A bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár

 

A kormánypárti frakciók szerint is meg kell állítani a börtönbizniszt, azt hogy gyilkosok, gyermekgyilkosok, rablók, csalók, erőszaktevők az ügyvédjeik segítségével milliókat perelnek ki az államtól a börtönkörülményekre hivatkozva. A kormánypártok szerint bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár. Várják a kormány ez irányú javaslatait, előterjesztését, amelyet a Fidesz- és a KDNP-frakció támogatni fog.