Adunk néhány praktikus ötletet az álmennyezeti világításhoz

Milyen szempontok alapján célszerű kialakítani az álmennyezeti világítást?

 

Az egyik fontos aspektus, hogy az álmennyezeten alkalmazott világítótest önsúlya lehetőség szerint legyen minél alacsonyabb. Számolni kell ugyanis azzal a körülménnyel, hogy az álmennyezet teherbírása viszonylag alacsonyabb.

 

Úgyhogy ehhez mérten a relatíve kisebb és könnyebb fényforrások tudnak hosszabb távon is működni az álmennyezetnél. Méghozzá lehetőség szerint olyan formában, hogy a kialakított végeredmény szemre kínáljon minél tetszetősebb látványt.

 

Vagyis a praktikum mellett nem árt, ha az esztétikum is érvényesülni tud. Mégpedig modern, költséghatékony és tartós formában.

 

A rejtett fényforrások remekül érvényesülhetnek az álmennyezetnél

 

Némi plusz munkát igényel a kialakítás keretei között, ellenben a cserébe kapott érték elképesztően magas. Az álmennyezet rejtett világításánál gyakorlatilag nem történik más, minthogy a fényforrásokat beépítjük az álmennyezetbe.

 

Persze nem feltétlenül mi magunk végezzük el ezt a műveletet, az esetek döntő többségében racionálisabb döntés ezt a feladatot hozzáértő szakemberre bízni. Persze a legfontosabb úgyis a végeredmény kifogástalan minősége.

 

Az álmennyezet rejtett világítása ugyanis elképesztően igényes, ugyanakkor mégis roppant hatékony megoldást jelent, függetlenül a környezet alapvető adottságaitól. Különösen akkor, hogyha korszerű LED izzókkal ellátott rejtett lámpatesteket tudunk alkalmazni. Így az álmennyezet világítása nemcsak szép, de gazdaságos is lehet.

 

LED szalagok és spotlámpák, mint az álmennyezet praktikus fényforrásai

 

A LED szalagok az esztétikai célokat szolgáló világítás egyik legizgalmasabb módozatát kínálják. Ennek megfelelően az álmennyezeten is remekül érvényesülni tudnak. Még inkább az alkalmazásuk mellett szólhat érvként, hogy borzasztó egyszerű feladat mind a helyre illesztésük, mind pedig az üzembe helyezésük.

 

Hasonló érveket tudunk egyébként felsorakoztatni a spotlámpákkal kapcsolatban is. Méghozzá annyi kiegészítéssel, hogy a modern spotlámpák nemcsak a hangulatvilágítás terén jelenthetnek hozzáadott értéket, hanem akár a fókuszált, erőteljesebb fényviszonyok megteremtésében is komoly hasznukat tudjuk venni.

 

Egyfajta összegzésként tehát azt le tudjuk szögezni, hogy az álmennyezet megvilágításával nem kell hiányt szenvednünk a szóba jöhető megoldások terén. Gyakorlatilag annyi a dolgunk, hogy a saját preferenciáinkat alapul véve eldöntjük, melyik lehetőség rejti számunkra a leginkább kedvező opciót.