Emléktáblát kapott Kispesten a Rusz-Bazsant család

Soha jobb célra, mint pihenőparkra nem jelölhette volna ki az önkormányzat ezt a területet, ahol a romos házakat elbontották, és sokáig „csúnya arcát” mutatta a városrész az erre járóknak – mondta Gajda Péter polgármester azon az ünnepségen, amelyen a kispestiek által jól ismert és köztiszteletben álló Rusz-Bazsant család emléktábláját avatták azon a helyen, ahol korábban a család háza állt. A polgármester beszédében emlékeztetett arra, hogy park nevéről megkérdezték a kispestiek véleményét is, és sokaktól azt a javaslatot kapta az önkormányzat, hogy a Rusz-Bazsant család méltó lenne arra, hogy emléküket park őrizze, hiszen városszerte ismertek voltak, felelősséget éreztek lakóhelyük iránt, anyagilag és erkölcsileg támogatták Kispestet.

 

Az ünnepségre érkezett népes család, kispesti barátok, ismerősök előtt Rusz Edit, a család ötödikként született még élő tagja, könnyek között, meghatódottan köszönte meg az önkormányzat gesztusát, mert mint mondta, boldogsággal tölti el, hogy szüleiről neveztek el egy parkot Kispesten, és ha már a ház nem is áll, jó ide leülni a parkban lévő padra, és emlékezni a gyermekkorra.

 

 

Bazsant Ferenc 1887-ben született, 1950-ben hunyt el. Kispest köztiszteletben álló polgára volt. Hús és csemege üzlete az Ady Endre úton városszerte ismert volt. Polgári családként felelősséget éreztek lakóhelyük iránt. Anyagilag és erkölcsileg támogatták Kispestet. Kispest köztiszteletben álló családjaként részesei voltak a város társadalmi életének, szolidaritást vállaltak az elesettekkel, anyagilag és erkölcsileg hozzájárultak a város közösségi életének fejlesztéséhez Bazsant Ferenc többek között a Húsiparosok Tornaegyletének alelnöke, számos jótékonysági egylet vezetője feleségével, született Schiffer Máriával. Bekapcsolódtak a Szent Alajos Árvaház munkájába, mely a Kisfaludy utcában, állt és árvákat patronált.

 

Rusz György 1907-ben született (elhunyt 1962-ben) Felsőtárkányban, négy gyermekes családban. Gimnáziumi tanulmányait Egerben, a cisztercitáknál végezte el. Édesapja, aki az Egri Érsekség fő erdésze volt, korán meghalt. Így fiatalon a család segítésében részt vett. Az otthon levő kiskorú testvérei és édesanyja segítéséhez hozzájárult. Egyetemi évei alatt Ludovikás tiszt volt. Közgazdasági egyetemi diplomáját a Salgótarjáni Szénbányák könyvelőjeként hasznosította. A Rusz és a Bazsant család Kispesten nőtt egybe. A szülők mindent megtettek gyermekeik nevelése és iskoláztatása érdekében. Erős erkölcsi alapokon álló nevelést kaptak, amelyből a mai napig is töltekeznek.