Végre: egy az egy ellen indulnak az ellenzéki pártok a Fidesz ellen Dunakeszin

Minden választási körzetben egy ellenzéki jelölt indul a Fidesz jelöltjeivel szemben Dunakeszin, az október 13-i önkormányzati választáson, Dióssi Csaba ellenfelét, Gerner Pétert pedig ugyancsak valamennyi ellenzéki párt támogatja.

 

Gerner Péter 52 éves dunakeszi lakost indítja az ellenzék Dióssi Csaba ellen az őszi önkormányzati választáson. Az ellenzéki jelölt nyilvánosan elérhető bemutatkozása szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezett geológus, majd programozó matematikusi diplomát. 1995 óta informatikai menedzserként dolgozik, 2003-ban elvégezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti mesterképzését (MBA) is. 2007-től nemzetközi nagyvállalatok informatikai rendszerének üzemeltetéséért felelős felsővezető volt egy cégcsoport magyarországi cégében, az utóbbi években IT tanácsadóként dolgozik. Feleségével és három egyetemista gyermekével 2006 óta él Dunakeszin. Felsőfokú szinten beszél németül és angolul.


Valamennyi ellenzéki párt, így a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd, valaint a hódmezővásárhelyi győztes, Márki-Zay Péter nevévl fémjelzett Mindeki Magyarországa Mozgalom is Gerner Pétert támogatja az ősz voksoláson.


Az ellenzéki szövetség nem csak a polgáresterjelölt vonatkozásában fogott össze, de Dunakeszi valamennyi választókerületében is közös jelöltet indít a Fidesszel szemben az október 13-i választáson.

 

Hírhatár-információ

 

Kép forrása: gernerpeter.hu