Koronavírus és nyaralás 2021-ben

Jelenlegi ismereteink alapján nemcsak igyekszünk választ adni a járványhelyzet nyomán felmerült kérdésekre, de összeszedtük a tudatos nyaralástervezés legfontosabb kritériumait is.

 

Jó eséllyel idén már utazhatunk!

 

A magyar kormányfő legutóbbi bejelentése alapján úgy tűnik, hogy a koronavírustól való szabadulás 2021. májusban vagy júniusban következhet be Magyarországon, ami jó eséllyel azt jelentheti, hogy akár zökkenőmentes külföldi nyaralásban is gondolkodhatunk. A bizonytalanság ezzel együtt persze továbbra is megmarad, ráadásul minden esetben a turista felelőssége és kötelessége lesz annak mérlegelése, hogy tájékozódjon az aktuális körülményekről, amelyek gyakorlatilag mind az indulás, mind a hazaérkezés pillanatáig változhatnak. Utóbbiak ellenére úgy tűnik 2020 végén és az új év elején egyre többen használják ki az utazási irodák által meghirdetett előfoglalási akciókat. Az elmúlt nyáron a magyarok többsége a belföldi nyaralást választotta, melynek során mindenki megtapasztalta az itthoni árakat és a cserébe kapott minőségét. Többségük tapasztalatai alapján 2021-ben inkább velünk utazna külföldre. Természetesen a már most foglalókban is vannak kétségek a tekintetben, hogy mikortól és milyen feltételekkel lehet majd pontosan utazni. Megnyugtató ellenben, hogy ha a járványhelyzettel összefüggésben törlésre kerülne az adott járat, akkor a teljes befizetett összeg visszajár.

 

A nyaralás idén is drága mulatság lehet! 

 

Ha javul is a járványhelyzet, egy tényezőn biztosan nem fog változtatni: a nyaralás ezután is egyet jelent a pénzköltéssel. Nézzük azokat a „praktikákat”, amelyeket, ha tudatosan betartunk, akkor egy kicsit visszafoghatjuk a nyaralás során elfolyt összegeket.

 

Alapos felkészüléssel faraghatsz a költségeken!

 

A mögöttünk hagyott évre jellemző otthonmaradás és korábban szinte ismeretlen utazásnélküliséget követően sokan alig várják, hogy egy külföldi nyaralás keretében például leruccanjanak a horvát vagy a görög tengerpartra és élvezni, hogy az élet abban a pillanatban csak a lustálkodásról és a kikapcsolódásról szól. Sokakat a koronavírussal kapcsolatos rettegés már nem állít meg, nem véletlenül éltek sokan az előfoglalás lehetőségével, sőt sokan kötöttek már valamilyen biztosítást is. Alapos felkészüléssel és tervezéssel akár jelentősen csökkenthetjük az utazás költségeit.

 

Főszezonon kívül, és ha lehet ne hitelből

 

A külföldi utazást tervezők egy nem elhanyagolható hányada hitelből fedezi a kikapcsolódást. Ma már a hitelintézetek rengeteg személyi hitelkonstrukcióval állnak az ügyfelek rendelkezésére, de ne feledjük: utazás után THM-eket nyögni sokkal inkább ráfizetés, semmint spórolás. A nyaralásra lehetőleg úgy készüljünk, hogy hónapokkal korábban visszafogjuk a felesleges költéseket, melyekkel jelentős összegeket spórolhatunk meg. Jó, ha azzal is kalkulálunk, hogy a költségek drasztikus mértékben megemelkednek a főszezonban, így amennyiben munkánk és lehetőségeink engedik, utazzunk főszezonon kívül. Ilyenkor a szállások is olcsóbbak.

 

Időben foglalj repülőjegyet!

 

Amennyiben sikerült a szállást is időben lefoglalni, érdemes gondolkodni az olcsó repülőjegy beszerzésének lehetőségéről is. Bizonyos esetekben 5-6 héttel korábban, máskor 1-2 nappal az indulás előtt nagyságrendekkel olcsóbbak lehetnek a repülőjegyek. Mivel 1-2 héttel indulás előtt elkezdődik a drágulás, a legtöbben ebből értelemszerűen szeretnénk kimaradni. Számítások szerint abban az esetben, ha 3-4 héttel korábban váltunk jegyet elérhetők azok az akciók, amikkel a légitársaságok meg akarják tölteni a járatokat. Ezt mindenképpen használjuk ki!  Fektessünk egyúttal energiát abba is, hogy végig nézzük a különböző légitársaságok oldalait. Érdemes utóbbit a keddi napra rögzíteni, ugyanis a legtöbb légitársasági ilyenkor frissíti rendszerét.