Informatikával a munkanélküliség ellen, járványidőszakban

Amikor megérkezett a koronavírus

 

Teljes szektorokat, iparágakat omlasztott össze a koronavírus és a vele járó lezárások. Ebben a nehéz helyzetben, melyet a gazdaság igencsak megsínylett, volt azonban egy szektor, ami szárnyalt. Ez pedig az online szektor. Az online eladások csúcsokat kezdtek el dönteni, rengeteg olyan cég kezdett el digitalizálni, akiknek eddig eszébe sem jutott. Rengeteg étterem tudott csak úgy talpon maradni, hogy elkezdtek online rendeléseket felvenni, ételrendelő felületeken keresztül értékesíteni, kiszállítani.

 

Ebben a nehéz helyzetben nem csoda, hogy hatalmasat ugrott az informatikusok iránti kereslet. Egy olyan szektorról beszélünk, melyben egyébként is szakemberhiány volt. Erre az alaphelyzetre jött az, hogy hirtelen (egyik napról a másikra) óriási igény mutatkozott az informatikai szakemberek iránt. Gyakorlatilag megtöbbszöröződött az igény, miközben azonnal nem lett szakképzett informatikusokból több. Nem egy olyan pályáról beszélünk, melyet sokan elhagynának, és ilyen helyzetben visszatérnének eredeti szakmájukhoz. Épp ellenkezőleg: sokan más szakmákból váltanak, érkeznek az informatikába.

 

Viszont ebben a szektorban is volt legalább egy pár hét-hónap bizonytalanság, ugyanis útkeresés volt. Félelmetes, amikor egy teljes iparág vagy szektor (mint pl. a utazási, repülési) letérdel. Ilyenkor természetes, hogy aki ennek a szektornak fejlesztett, annak váltania kell, és más területre kell lőnie.

 

Informatikával a munkanélküliség ellen?

 

A kormány is indított ingyenes informatikai képzést, és az informatikai oktatással foglalkozó cégek tanfolyamai iránt is megnőtt a kereslet. Azonban nem elvárható, hogy pár hét alatt valakiből profi programozó váljon. Persze nem is ez a cél ilyen helyzetben. Sőt, nem csak programozókra van ám szükség. Az pedig kifejezetten jól jön, ha elkezdjük edukálni a szélesebb tömegeket, legalább alapismeretekkel.

 

Vannak képzések, tanfolyamok, egyetemi szakok és immár az állami ingyenes tanfolyam is, melyek segítik az informatikusképzést. Gyakorlatilag mindegyik forma más-más területére képez az informatikának szakembert. Bár most a legnagyobb szükség a szoftveres területeken van, azon belül is app fejlesztőkre. De ezenkívül is számos kiváló programozói és IT állást találhatsz, a legkülönbözőbb területeken, elvárásokkal, nézz csak fel a DreamJo.bs oldalára.

 

Merre tovább?

 

Képezd magad és jelentkezz aktuális képzettségi szintednek megfelelő állásokra. Informatikusokra nagy szükség van és lesz is!