Emberségből jelesre vizsgázott egy dunakeszi rendőr

 

Egy dühös olvasónk osztotta meg velünk, hogy mi történt csütörtök este a Krajcár utcában. Egy idős úr, feltehetően a rossz útviszonyok miatt elesett, átkeléskor a Krajcár utcában az úttesten. A beszámoló szerint sok autós, segítségnyújtás nélkül kikerülte, míg egy Opel sofőrje megállt és felhívta a mentőket körülbelül negyed hét után. A levél írója nem sokkal ezután ért a helyszínre, állításuk szerint ők is többször hívták a mentőket, de nem történt semmi. Közben, az utcában lakók takarókat hoztak ki, hogy így segítsenek.

 

Ezután levélírónk arra jutott, hogy felhívja a rendőrséget. Egy rendőrjárőr a helyszínre is érkezett, aki szintén megpróbált egy mentőt hívni, sikertelenül. Miután kiderült, hogy egy darabig még nem fog odaérni esetkocsi, a kiérkező járőr megkérdezte rádión a felettesét, hogy beviheti-e a kórházba a sérültet. Levélírónk úgy hallotta, hogy erre nemleges választ kapott. Ennek ellenére, a jelenlévőkkel berakták az autóba, ami elszáguldott vele Vácra. Több mint másfélóra telt el.

 

Reméljük, hogy a bácsi jól van és hogy Tuzson Bence és Varga Mihály évértékelője is roppant jól sikerült, de főként abban bízunk, hogy a rendőrjárőrt sem ér attrocitás emberséges viselkedéséért.

 

Mert minden rendben van itt is, és az egész országban.