Dunakeszi sem kért a Fidesz gyűlöletkampányából!

De először a számok

 

Dunakeszin is jóval az érvényességi küszöb alatt zárult a népszavazás. A választóknak, mindössze 41,29 %-a jelent meg az urnáknál, ebből közel 10% érvénytelenül szavazott.

 

Pedig mindent megpróbáltak

 

Tuzson Bence választókerület országgyűlési képviselője Dunakeszin, a népszavazás napján, október 2-án a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola közvetlen közelében adott interjút a népszavazás témájával kapcsolatban. Ezért Rónai Sándor, a DK választókerületi elnöke, panasszal élt a helyi választási Bizottságnál, akik továbbították a Nemzeti Választási Bizottságnak a megyei képviselő észrevételét.

 

A késő délutáni órákban, valakik telefújkodták Dunakeszin az aszfaltot szavazásra buzdító felirattal, a képen is jól látható, hogy a rendelőintézeti szavazókörtől néhány méterre.

 

 

A közelmúltban Kétfarkú Kutyapártot, aszfaltfestésért ítélték el garázdaság miatt, pedig az szép volt, ez meg ronda. Ha bárki lefotózta a „streetart” művészeket, küldje el szerkesztőségünknek az info@dunakeszi-hirhatar.hu címre a fotót.  

 

 

szerkesztőségünkből