Vajon miből él Kovács Csaba, talán fényevő?

A Bajai Hírhatár hozzájutott Kovács Csaba fideszes önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatához. A dokumentumból kiderül, hogy a korábban biztonsági őrként dolgozó fideszesnek egy lakás negyede van a tulajdonában, amit örökölt, illetve rendelkezik a III-as körzetben egy zártkerttel. 


2017-ben vett ugyanazon a napon egy Yamaha robogót, illetve egy Wolksvagen Golfot. Van 3 millió forintja a bankban és tulajdonol egy kft-t. aminek az utóbbi 5 évben 357 ezer forint bevétele volt és 683 ezer forint veszteséget termelt, vagyis összességében 353 ezer forint mínuszt csinált.


A diákveréssel hírhedtté vált politikus tehát vagy nagyon spórolosan él - hiszen képviselői javadalma bizottsági elnökként se több havi 120 ezer forintnál - vagy pedig a NER 9. évében kénytelen a tartalékait felélni. Egyéb jövedelmet ugyanis nem vallott be. 


Nem Kovács az első bajai fideszes, akinek tisztázatlanok a pénzügyei, Fercsák Róbert azzal nem tud elszámolni, miből lett a sokáig alvó cégének 3 év alatt 184 milliós bevétele és 141 milliós haszna.