SZEMTANÚKAT KERESÜNK BAJÁN

Mint arról korábban beszámoltunk, a bajai Kölcsey Ferenc utcában egy 50 éves helyi nő egy Renault Megane személygépkocsival a Klapka utca irányába közlekedett 2017. december 1-jén 16 óra 40 perckor. Haladása során elütötte az úttesten áthaladó, a gépkocsi elé jobbról kilépő 81 éves bajai nőt. A gyalogos a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett és a kórházban életét vesztette.

 

A Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 03020/1819/2017. bűnügyi számon halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

A Bajai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet vagy bármilyen érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Bajai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), illetve a 107 vagy 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.