Rácz Péter nem érdekli a választási bizottság

A Bajai Hírhatár számolt be elsőként arról, hogy Rácz Péter megsérthette a választási szabályokat, mert nincs a plakátján impresszum, illetve tiltott helyen parkolhat a Tuk-tukja. Hajdú Miklós ellenzéki frakcióvezető fordult az ügyben a választási bizottságnak írott kifogásában amait részben helyben is hagyott a testület. A bajai választási bizottság megállapította még múlt hét végén, hogy Rácz Péter valóban nem tett impresszumot a választási plakátjára, ami pedig törvényi követelmény lett volna, ezért megállapította a törvénysértést és annak folytatásától eltiltotta Rácz Pétert. A bizottság azért nem látta bizonyítottnak a tiltott helyen parkolást, mert nem önkormányzati, hanem állami kezelésű területen áll a járművével.

 

Rácz Péter elég fura helyet választott a reakcióra. A nemrég a tulajdonába került Sugóparti Híreken reagált. „Hajdú Miklós, az ellenzéki Sikeres Bajáért Egyesület önkormányzati képviselője még a hét elején választási szerveknél tett kifogásában bejelentette, hogy nem szerepel Rácz Péter plakátján a felelős kiadó. Ezért a bajai választási bizottság megállapította a törvénysértést és kötelezték annak abbahagyására. Még fellebbezhet. Rácz Péter a fellebbezés benyújtását követően intézkedik a hirdetési felületen megjelenítendő impresszum pótlásáról!” - tartalmazza a rövid poszt, amit Rácz is megosztott saját közösségi oldalán, vagyis ez tekinthető a hivatalos álláspontjának. Ez azt jelenti, a fideszes aspiránst nem érdekli a választási bizottság egyértelmű döntése, legalábbis a hétvégén még nem szüntette meg a törvénysértő helyzetet. Hajdú Miklós a poszthoz írt hozzászólásában felszólította a fideszes képviselőjelöltet, reagáljon arra, kért-e terület-foglalási engedélyt a területet kezelő állami szervtől, de Rácz Péter erre eddig nem reagált.