Lemondott a Bajavíz Kft. igazgatója

A baja.hu-n megjelent közlemény szerint júniusban személycsere lesz a Bajavíz Kft. élén, Mrekva László helyére pályázatot írnak ki.

 

Az 1993. áprilisban megalakult gazdasági társaság Baja és Bácsalmás mellett további 21 község vízellátást biztosítja. Mrekvát, aki korábban az ADUVÍZIG-nél főmérnökeként, az Eötvös József Főiskolán oktatóként, valamint a katasztrófavédelem hatósági ügyintézőjeként is dolgozott, 2016-ban az "ivóvízminőség-javító" projekt lezárása idején nevezték ki a Bajavíz Kft. élére. 

 

Székelyhídi Andrást váltotta, aki - valószínűleg a kivitelezéssel kapcsolatos elégedetlensége okán - a Felső-Bácskai Ivóvízminőség- javító Projekt befejezése előtt nem adta ki a projekt lezárásához szükséges hozzájáruló nyilatkozatot.

 

Mivel az üzemeltetői nyilatkozat hiánya a projekt eredménytelen lezárását eredményezhette volna és így a Társulást alkotó önkormányzatoknak kellett volna visszafizetni a támogatás kamatokkal növelt összegét, Fercsák Róbert javaslatára a taggyűlés Székelyhidi Andrást az ügyvezetői tisztségéből azonnal hatállyal visszahívta.

 

Minden településnek a lakosságának nagysága arányában volt szavazati joga, ezért a visszahíváshoz a 25 település közül Baja mellett Csávoly, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő támogatása is elég volt.

 

Mrekva nem könnyű feladatot vállalt 2016-ban, hiszen a Felső-Bácskai Ivóvízminőség-javító Projekttel kapcsolatos panaszok kezelése is az ő feladata volt.

 

Bár a panaszok száma azóta jelentősen csökkent, az új ügyvezetőre sem vár kisebb feladat, hiszen megnyugtató megoldás továbbra sem látható a bajai ivóvíz hálózattal kapcsolatban.