Közös megegyezéssel távozott Bernd Storck

Az elnökség értékelte a világbajnoki selejtezősorozat eredményeit, ezután úgy döntöttek, hogy elfogadják Bernd Storck lemondását. A német szakember a sportigazgatói tisztségéből is távozik.

 

2015 márciusában nevezték ki sportigazgatónak, majd júliusban szövetségi kapitánynak.

 

"A testület úgy döntött, hogy egyhangúlag elfogadja Bernd Storck közös megegyezéssel történő távozását. Megszűnik a megbízatása. Az MLSZ felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy soron kívül kezdje meg a tárgyalást az új szövetségi kapitányról. A válogatottnak két mérkőzése van még idén, az idő rövidsége miatt elképzelhető, hogy erre a két mérkőzésre megbízott szövetségi edző készíti fel a csapatot. Az MLSZ vezetése megköszöni Bernd Storcknak az eredményes munkáját, hiszen az ő vezetésével ért el nemzetközi sikereket a felnőtt válogatott és az utánpótlás válogatottak is"

 

- mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője.

 

A csapatra még két barátságos meccs vár novemberben: november 10-én Luxemburgban, 14-én hazai pályán Costa Rica ellen.

 

Ők fogadták el Storck lemondását: Csányi Sándor, Balogh Gabriella, Bánki Erik, Berzi Sándor, Dankó Béla, Anthony Radev, Török Gábor, Garancsi István, Nyilasi Tibor.

 

Mérlege a magyar válogatott kispadján 25 mérkőzésen: 8 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség. 2017-es mutatója: 2 győzelem, 0 döntetlen, 5 vereség.

 

Az eddigi másodedző, Szélesi Zoltán lehet az, aki az idei hátralévő két meccsen a magyar futballválogatottat irányítja. Kedden ugyanis közös megegyezéssel, két és fél után távozott az eddigi szövetségi kapitány, Bernd Storck - írja a zoom.hu

 

A futballszövetség elnöke, Csányi Sándor jelezte, ha nem sikerül október 25-ig megtalálni a következő szövetségi kapitányt, Luxemburg, illetve Costa Rica ellen, novemberben, ideiglenes szövetségi edző veheti át az irányítást.

 

Szélesi Zoltán 2015 tavasza óta szövetségi edző az MLSZ-ben, és az év novembere óta volt a másodedző Bernd Storck mellett és az U17-es válogatottat is irányítja.