Fellendült és erősödik a női ökölvívás baján!

Lelkes csapattal vett részt a Mogyi Felsővárosi Ökölvívó Se Baja. Hat fővel vágtak neki az év legrangosabb versenyének. 

 

Junior: Komjáti Kata és Szerletics Dézi.

 

Ifjúsági: Komjáti Mariann, Moldován Annabella, Konyhás Noémi, Fekete Bernadett.

 

Lányaink még kezdőknek mondhatók, hiszen van, aki három, hat hónapja űzi a sportágat. Kemény edzés munkán voltak túl, ezen felbátorkodva nagy reményekkel indultunk hát útnak. Nem is maradtak érem nélkül!

 

Junior korcsoportban Szerletics Dézi Magyar Bajnoki címet szerzett, a döntőben egy székesfehérvári versenyzőt vert meg. Míg Komjáti Kata az elődöntőben vereséget szenvedett a későbbi Magyar bajnoktól, a kőszegi Ambrus Viktóriától, így bronzéremmel zárta az országos versenyt.

 

Ifjúsági korcsoportban Komjáti Mariann bronzérmet szerzett az elődöntőben a KSI versenyzője, Villás Veronikától vereséget szenvedett. Moldován Annabella az elődöntőben verte a sárospataki Szakály Noémit, így be jutott a döntőbe, ott viszont kikapott és ezüstéremmel zárt.

 

A 81 kg döntője házi döntőre sikeredett Konyhás Noémi és Fekete Bernadett között dőlt el ki lesz a jobb. 3:2 nagyon szoros mérkőzésen végül Konyhás kezét emelték magasba.

 

Az eseményen Erdei Zsolt szövetségi elnök is tiszteletét tette.

 

A Mogyi Felsővárosi Ökölvívó Se Baja végül két Magyar Bajnoki címmel, két ezüst, és két bronzéremmel zárta a versenyt.

 

Ifjúsági korcsoportban pedig az országos bajnokság legjobb csapata lett!

 

TOVABBRA IS VÁRJUK LÁNYOK JELENTKEZÉSÉT! LEGYÉL TE IS BAJNOK A BAJNOKOK KÖZÖTT!

 

Gratulálunk!