Bűnmegelőzési munkacsoport szakmai értékelő értekezlete Bács-Kiskunban

A Bács-Kiskun Megyei Államigazgatási Kollégium Bűnmegelőzési Munkacsoportja 2017. november 28-án a 2017. évet értékelő munkaértekezletet tartott a munkacsoport tagok és a járási hivatalok képviselőinek meghívásával. Dr. Fuszanecker Hedvig – a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Gyámügyi és Igazságügyi Főosztályának vezetője – megnyitója után a Kormányhivatal szakelőadója ismertette az áldozatsegítés területén megvalósult feladatokat, kiemelve a rendőrségi szakelőadók által kifejtett együttműködést.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Dr. Argalás Csilla c. r. alezredes az előzetes felkérésnek eleget téve „Áldozatvédelem a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén” témakörben adatokat és konkrét, áldozatsegítés körébe tartozó esetet is bemutató prezentációval szemléltetett előadást tartott a meghívottak részére.

 

A megjelent járási hivatalok vezetői, illetve gyámügyi vezetői értékelték a saját területükön a 2017. évi munkatervükben foglaltak megvalósulását az áldozatsegítő szolgáltatásokról és az állami kárenyhítésről.

A Kunszentmiklósi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztály vezetője, dr. Mizsei Erzsébet kiemelte a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság szervezésében – a főkapitányság prevenciós előadóinak részvételével – két alkalommal megrendezett „Házhoz megyünk” rendőrségi bűnmegelőzési program sikerét. Értékelte továbbá a „Police Café” programban a rendőrségi szakemberekkel történő együttműködés hasznosságát.

 

A rendőrséggel való szoros és sikeres 2017. évi együttműködésről számolt be Dr. Nánási Éva – a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Hatósági, Gyámügyi és Igazságügyi Osztály vezetője –, valamint Dr. Józan Andrea – a Bajai Járási Hivatal osztályvezetője –, aki egyben javaslatot tett az együttműködés hatékonyságának növelésére, az időszerűség javítására.

 

Dudásné Tóth Erika címzetes rendőr őrnagy – a főkapitányság áldozatvédelmi referense – reflektált a felmerülő gyakorlati kérdésekre, melyek a határidőkre vonatkozóan és az áldozatvédelmi szolgáltatások tekintetében merültek fel a rendőri eljárásokban.

 

Az értékelések után a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálat-vezetője, Ludnai Tünde tartott tájékoztatót a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal és a Rendőrség együttműködéséről. A konferencia zárásaként Dr. Fuszanecker Hedvig megköszönte a járási hivatalok munkáját és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitánysággal, valamint annak helyi szerveivel való közös tevékenységet.   

• Ha intézkedést igénylő jogsérelem érte, hívja a 112-es egységes európai segélyhívó számot!

• Amennyiben bűncselekmény áldozatává válik, tárcsázza az éjjel-nappal ingyenesen hívható 06-80-225-225-ös telefonszámot!