Ünneplés itt és ott

 

A hivatalos kerületi ünnep a Daru-dombon zajlott. A tikkasztó napsütés mindent beterített, árnyék alig volt. A vendéglátó standok és a mutatványos, foglalkoztató sátrak délelőtt még szerény látogatói létszámmal találkoztak. A gyermekes családok a programlehetőségeket próbálták kihasználni, az idősebbek pedig az alig-árnyékba húzódva, pihegve várták a kenyérosztást.

A galambreptetéssel színesített kenyérszentelést menetrendszerűen követte a kenyérosztás. Az idei kézműves veknik kicsire sikerültek, de legalább mindenkinek jutott belőle. Az egymást váltó harci játékok, szinpadi előadások, kézműves foglalkozások, állatbemutatók és állatsimogatók, a lovagoltatás folyamatosan vonzotta a közönséget.

 

A nap délelőtti eseményeiről fotóösszeállítást láthatnak itt, meg itt.

 

Hagyományos ünnepköszöntő délutánt rendezett a Csepeli Munkásotthon: a változatos, színes programban szerepeltek nótaénekesek, hastáncosok, amatőr színjátszók, és a CSÖTE, azaz az öregtáncosok fellépése. A programot Nagy József, a Csepeli Munkásotthon alapítvány kuratóriumának elnöke ünnepi beszéde nyitotta, s ő volt az, aki programzárásként felmutatta, megszegte és felszeletelte az új kenyeret, melyből a közönség minden tagja kapot egy kóstoló-falatot.

 

A munkásotthoni program pillanataiból itt talál ízelítőt.

 

21. kerületi Hírhatár Online - Bárány Tibor

Fotók: Bárány Tibor