Új elnöke van a csepeli szocialistáknak

Tisztújítás, megújult az elnökség a Csepeli MSZP szervezetében!

 

Az előzmények szinte mindenki számára ismertek.

Az április 8-i választás után,ami Csepelen a szocialisták, szociáldemokraták számára, ha őszinték akarunk lenni legalább magunkhoz, felemásra sikeredett. Megtettük azt, aminek nem kellett volna megtörténnie, hogy azt hittük, hogy a volt 2014-es jelöltünk jól látó, gyakorlatias politikus, sajnos ebben tévedtünk, nem tudott tovább látni saját pártjának egoista céljainál.

Ezért választási célunk megvalósításához vissza kellett lépnünk, léptetnünk ismét egy baloldali jelöltet az MSZP jelöltjét, Bangóné Borbély Ildikót. hogy legyőzzük a minden , anyagi és média lehetőséggel rendelkező Fideszes alelnököt Németh Szilárdot.

 

A győzelmünk "pirruszi" volt, az akkor még Együttes Szabó Szabolcs liberális jelölt megnyerte a választást, de az örömünkre, üröm vegyült. Az Együtt pártként nem ért el 1%-ot így pártja nem jutottak a parlamentbe. A mi visszalépésünk a győzelem érdekében, később láthatóan óriási politikai kárt okozott, ez az elképesztő és megmagyarázhatatlan politikai baklövés, indirekt módon kétharmadot eredményezett a Fidesznek.

 

Az MSZP országos elnöksége a választási vereség után joggal lemondott. Alapszabály szerint kongresszus előtti az alulról felfelé történő tisztújításra, amit május 16-án szerdán az MSZP csepeli szervezetünkben is megtettünk. A jelölő bizottság három megválasztott képviselője tagjaink megkérdezésével teljesen újszerű javaslattal tért vissza az elbeszélgetések után a választó taggyűlésre, Bangóné Borbély Ildikót javasolták az elnöki tisztségre, aki vállalta a jelöltséget. 

 

Érvelésük tényszerű alapja az elmúlt négy hónap országgyűlési képviselő jelöltként végett hihetetlenül kemény munkájában, szociáldemokrata értékeinek következetes képviseletében látták és indokolták. A kitelepüléseken végzett munkáját a csepeli MSZP tagság és a szimpatizánsok is nagyra értékelte. A hidegben, hóban fagyban mindvégig fegyelmezetten végezte jelölti munkáját. A csepeliekkel folytatott beszélgetések során a vélemény formálók az esetenként mit keres itt kritikától, eljutottak a tiszteletet érdemlő remek női politikus jelzőig. A nagyon lekezelő vidéki, budapesti ellentétek szítását próbálta okos beszélgetésekben rendezni. Ilyen előzmények után került sor elnöki jelölésére, ami igazi áttörést jelentett Csepelen e több évtizedes férfi MSZP elnökök után. 

 

Alelnöknek több évi vezetőségi tagként végzett munkája után Bosnyák Norbertet jelölték, tagoknak a nagy "öregeket" Bóné Lászlót, Takács Krisztiánt és Dobák Istvánt javasolták. További tisztségekre kongresszusi küldöttnek Szenteczky Jánost és Dobák Istvánt, stratégia meghatározójának Kalocsai Imrét, a választmány tagjának Tóth Mihály lemondása után, Szenteczky Jánost jelölték illetve választották meg.

 

A tisztújítást végző választó taggyűlés egy ellenszavazattal megválasztotta két évre az új csapatot.

 

Levezető elnök megköszönte az eddigi tisztségviselők munkáját és sok sikert kívánt az újaknak. Néhányan reményüket fejezték ki az elmúlt nyolc év egyenetlen teljesítménye után, de 2018 év első négy hónap kiemelkedően jó és következetes bátor politizálása folytatását kérték. A kitelepülések során a csepeliekkel folytatott beszélgetéseken kapott kritikák észrevételek, vélemények sok segítséget adtak, és jó alapot nyújthatnak a jövő évi választások eredményes végrehajtásához. A megjelent felsőbb pártszervezet képviselői teljes önállóságot, szabad kezet biztosítottak szervezetünknek a csepeli demokratikus pártokkal való együttműködésre. 

 

Az új elnökség megtartotta első ülését, döntése alapján, kéthetente kíván ülésezni, taggyűléseket az elnök ill. az elnökség, legalább kéthavonta kívánja összehívni.

 

Dobák István