Semmiből a mindenbe - a Weiss család sikertörténete

Jó estét kívánok, Szénási Sándor vagyok. Ma esti vendégem dr. Bolla Dezső helytörténész. Jó estét Önnek is. Weiss Manfrédról fogunk beszélgetni. Kicsit csalva azért, mert Weiss Manfréd (aki 1857-ben született) 1922-ben meghalt, de azért mi a Weiss Művek történetét elkísérjük egészen a Rákosi-korszakig, legalábbis amikor már Rákosi Mátyás Művek néven futott.

Báró csepeli Weiss Manfrédról beszélünk, az egyik legfontosabb magyar nagyiparosról, s egy olyan családról, amelyben az összes fontos bankár, kereskedő és iparos család megfordult – már úgy értem, hogy benősült ide. Szóval, hogy az egész sokkal többről szólt, mint amennyit mutatott.

Kezdjük az őssel. Ez egy nagyon-nagyon szerény család volt az induláskor. Nagyapa, Baruch Weiss, falusi pipakészítő kisiparos volt. Ha jól látom, akkor Csehországból jött a család?

 

Csehországból, vagy Morvaországból érkezett, a család pontosan nem tudta. Akire támaszkodhatunk családi szinten, azoknak fogalmuk nem volt pontosan a történetről, csak sejtésük volt róla, s hagyomány. Jobban inkább a másik ágat, Weiss Manfréd feleségének családját ismerték.

 

Ebből a nagyon szerény mesterségből hogy kapaszkodott felfelé a következő generáció – itt most az apáról beszélek?

 

Az apa már Pesten született, 1807-ben, Weiss Adolf (Weiss Manfréd édesapja). Ő már kereskedéssel foglalkozott abban az időben, nehezebb körülmények között. A zsidók emancipációja folyamatosan alakult ki, és amikor ő a pályáját kezdte, akkor még nem állt jól, de jól nősült. Pest-Budának (ugye még nincs egyesült Budapest) egyik nagyon fontos részéből – a zsidóság egyik fontos lakóterülete Óbuda -, Óbudáról veszi feleségül Kánitz Évát...

 

...S akkor jön egy hozomány?

 

Jön egy hozomány, s akkor elkezdődik a búza-karrier, amelyikbe már ő is bekapcsolódik, s azt hiszem az dobta föl igazán. De nagyon jól állhattak anyagilag, mert egyik feljegyzés szerint 100 ezer forint hozományt adott lányainak.

 

Több gyereke volt?

 

Igen több gyerek volt a családban. Hatan voltak testvérek, közülük három fiú volt, három lány.

 

Na most, ami a búzakereskedést illeti, az a Monarchia-beli Magyarországnak nagy üzlete volt, egészen addig, amíg a kanadai és az amerikai búza meg nem jelent az európai piacokon. Szóval akkor épült ki a nagyüzemi termelés, a malmok, a szállítás. Komárom volt az egyik …. Szóval rengeteg pénz volt ebben, s gondolom Weiss Adolf sokat kereshetett?

 

A családnak nagy szerencséje volt, hogy egymás után következtek be azok a nagy konjuktúrák, amelyekhez tudtak kapcsolódni. Mindegyik meghozta a maga hasznát, s ez a meggazdagodáshoz vezető utat jelentette: a búzán alapgazdagságot szereztek pár százezer (vagy talán millió) forint értékben; aztán következett a telekspekuláció, amely nagyon feldobta őket, aztán pedig a hadiipar.

 

S aztán a hadiiparon kerestek egészen végig.

 

Igen, egészen végig, az összeomlásig.

 

1945-ig, igen. Jó. Nézzük Weiss Manfréd sorsát. Fiatal kora részben Magyarországon telik, részben Hamburgban, ahol „inaséveit” töltötte.

 

Viszonylag rövid ideig van Hamburgban, de ez nagyon nagy tanulságokkal szolgál számára. Valószínűleg koraérett gyerek volt, - a legkisebb a Weiss Adolf-Kánitz Éva családban, - és különleges képességekkel született, mint a mesében az utolsó gyerek...

 

Mire gondol?

 

Nagyon nagy tehetség volt, ő volt a családban a legtehetségesebb, szellemileg.

 

Aha. Haza kell jönnie, mert az apja beteg lesz...

 

...és meg is hal az apja, azt pontosan nem tudom, hogy csak hazaérte után, vagy már előtte.

 

Ez 1877-ben történt.

 

Igen, 1877-ben. Ez a korszak nagyon érdekes, mert addigra túl vagyunk a Kiegyezésen tíz évvel, s beindul az a politikai-gazdasági mechanizmus, élet, amelyet a Kiegyezés hoz. Ekkor egyesül Budapest 1873-ban (Pest-Buda-Óbuda-Margitsziget). Na, erre érkezik meg Weiss Manfréd Budapestre, s elindul a karrirerje, a háborús karrier, elindul az az út, amely az első világháborúhoz vezet. A boszniai okkupáció, amelyikben benne vannak, vastagon, s ott keresik a nagy pénzt először igazán.

 

A Weiss-családról beszélhetünk úgy, mint asszimilálódott, elmagyarosodott családról? Hiszen később nemességet kap, bárói rangot kap, s főúri (egy Károlyi) kastélyt vásárol magának a család. Mondható az, hogy az asszimiláció nagyon fontos figurája Weiss Manfréd?

 

Ez egy speciális, magyarországi gazdag zsidó asszimiláció. Nem vagyok zsidószakértő, de talán fel kellene osztani a zsidó-asszimiláció különböző fokozatait. Az asszimiláció, amelybe a hazai zsidóság leggazdagabb rétege, vagy másként szólva a legnagyobb tudású rétege került, az a közel harminc zsidó, akik bárói rangot kaptak. A másik réteg az lehet, akik nemesi rangot kaptak. Nagyon magas a nemesi rang – ezt ne becsüljük le! A király személyes jóváhagyásával kaphataott valaki nemességet. Ez a krémje a zsidóságnak, akik jól állnak. S aztán a zsidóságnak is megvannak a belső, külön rétegei, akik részben Weiss Manfréd alkalmazottai, vagy munkásai – ők ebbe a kategóriába esnek.

 

Nagyon érdekes ez a család, mert tényleg, a semmiből jön. Magyarországon, ahogy akkor hívták, a régi zsidó családok beépültek, kapcsolataik voltak, magyarokat kerestek. Az egy más történet volt. Azoknak, akik jöttek be, Galíciából, Morvaországból, Csehországból, gyakorlatilag nem volt semmijük.

 

De bocsánatot kérek, ez a család egy másik széria, egy korábbi. A galíciaiak az oroszországi zsidóüldözések (a XIX. század végén) miatt kerültek ide, s azoknak a felfutása sokkal gyorsabb és radikálisabb. A fűszeres, kocsmáros múlttal kezdő galíciai zsidók – akik közül például Rákosi is származik, meg még sokan mások – ők a zsidóság „nemesebb” ágához tartoztak, akik korábban jöttek és nem galíciaiak, hanem nyugati zsidók.

 

Szóval itt jön a testvér. 1877: édesapja meghal, s összeáll a testvérével, Bertholddal. Ez egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat lesz. Amennyire tudom, Berthold még folytatta a terménykereskedő vonalat. Akkor még a búza export, feldolgozás, lisztipar működött.

 

A malomiparba bekapcsolódtak, és folytatták, nem adták fel azt az iparágat, amit folytattak. Például telekspekulációval is foglalkoztak, szinte életük végéig.

 

De itt indul el, ugye, az a vállalkozás, amely aztán meghatározza az együttműködésüket, meg hát tulajdonképpen azoknak a pénzeknek a jó része, amit együtt keresnek – s ez a konzervgyártás. Később aztán mondják is, és ő is mondja, az egyetlen interjúban, amit életében adott (Bródy Sándornak), hogy mindig figyelt arra, mi történik a világban? Ez volt a sikerének a titka: mindig tanult. Ahogy meghallotta ezt a konzerv szót, amikor húsokat bezártak bádogdobozokba, s ezek eltarthatók leszenk, s hogy a hadiipar mennyire szereti ezt, abban a pillanatban rácsapott erre a lehetőségre. Mi születik meg? A Glóbus Konzerv!

 

Ma is van még belőle valamennyi... A konzerviparra is a háborús szállítás viszi rá, mert megromlik a hús. Az elődök foglalkoztak élelmiszeriparral, lekvárt gyártottak, de az nem volt jó a hadseregnek. Próbálnak a boszniai okkupációnak, amelyben tízezrek vesznek részt, húst vinni, de az meg megromlik. Akkor próbálkoznak a húsiparral, pályázattal. Érdekes módon pályázniuk kellett. A másik pályázó, akit megvertek, az sem akárki volt, úgy hívták: Hertz, a későbbi szalámi-gyáros. Így nyerték el, hogy elkezdtek konzervet gyártani, előbb a város belső részén, a Lövölde téren, aztán pedig kivándoroltak a város akkori szélére, a Közvágóhíd környékére.

 

Ez 1882-ben történt, amikor az Első Magyar Konzervgyár létrejött. De, gondolom, a konzervek akkor nem úgy néztek ki, mint ma. Nagyobbak voltak, s állítólag a katonák a fronton bajonettel vágták fel...

 

Mi mással vágták volna, a konzervnyitó akkor még nem volt divat... De még nem terjedt el a konzerv sem.

 

Mi volt a konzervben?

 

Marhahús, megfőzve. Végig marhahúst főztek, hatalmas mennyiségben. 1.200 ember dolgozott a gyárban. Elmondjam, hol volt a gyár?

 

Igen, persze.

 

A Vágóhídnál, a Közvágóhíd közvetlen szomszádságában, ott, ahol most egy Nissan autószalon van, ahol fel lehet hajtani Buda felé a Rákóczi hídra. Ott működött. Aztán annyira megnőtt a gyár a háborús megrendelések folytán, hogy a mai 1-es villamos vonalára is építettek barakkokat, meg béreltek a túloldalon is, ahol kedves rokonuknak volt gyára, a valamikori Flóra szappangyár. A Flóra szappan is megmaradt érdekes módon. (Flóra, Weiss Manfréd testvére Maszlup Mundi bőrgyároshoz ment feleségül, akivel később megalapították a délpesti iparvidéken a Flóra Első Magyar Stearingyertya és Szappangyár Rt.-t.)

 

Különös, hogy ezen a telepen, ahol a konzerveket gyártották, ott elkezdtek már katonai anyagot is gyártani, például lőszert.

 

Ez a következő állomás. Weiss Manfréd szellemének és felfogásának megértéséhez látnunk kell, hogy mindig a teljességre törekszik. Tehát nem akarja kiszolgáltatni magát a fémiparnak, ezért létrehozza a konzervgyárban a konzervdoboz gyártó részleget. Viszont egész évben nem kell konzerv, van egy időszak, amikor áll a a részleg, s akkor jelentkeznek lőszergyártásra.

 

Ez gyakorlatilag töltényhüvely gyártást jelent?

 

Először tölténytartót, amely öt töltényt fogott össze, gyártanak – ez egy primitívebb feladat. Aztán elkezdik a hüvely-gyártást is.

 

1890-ben viszont felrobban az üzem, s – ezt olvastam – akkor kényszerültek rá a Weiss testvérek, hogy megosszák a tevékenységet: van a konzervipar, és a hadiipart máshova költöztetik.

 

Jó, hogy szóba hozta ezt. Ez nagy tévedés. Tudni illik, lőszert nem gyártottak a konzervgyárban soha sem, csak hüvelyt, ami nem tudott felrobbanni. A hűtőrendszerben akadt egy műszaki hiba, de ennek nem volt köze a lőszerhüvely gyártáshoz. Szóval tévedés, nem volt robbanás.

 

De így jött Csepel, 1891-ben...

 

Azért kellett Csepelre jönni, mert a lőszertöltésre, tehát a hüvelybe való töltésre már engedélyt nem kaptak a városon belül. Nem akartak ők Csepelre jönni, mert Csepel nem volt igazán jó hely akkor még. Egy kis falu volt, amelynek nem volt igazi hídja, csak egy zárógáton és zsilipen keresztül lehetett bejutni a szigetre, nem volt HÉV járat sem, nem volt kikötő, s a sziget fölső része árvízjárta terület volt, nem volt vízügyileg szabályozva.

 

Végülis, akkor miért mentek oda?

 

Azért, mert máshol nem kaptak helyet, közelebb! A másik ok pedig az, hogy Csepelen olcsó volt a föld.

 

A hadimegrendelésre gyártás, az már világos, hogy nagy üzlet a konzerv mellett. De én úgy tudom, egy csomó más üzletben is benne vannak, tehát soha nemcsak egy tevékenységet űztek. Nemcsak egy nyársat tartottak a tűzbe. Bankokban, vállalatokban is volt tulajdonrészük.

 

Amint előzőleg mondtam, a korábbi vállalkozásaikat sem adták fel, legfeljebb eladták és másba fektették a befolyó pénzt. Ezen kívül megjelentek a textiliparban is.

 

Mennyire, és hogyan támogatta a kormányzat ezeket a nagyipari próbálkozásokat? A próbálkozás szót azért egy kicsit felülírnám. Van itt egy adat: olyan korszakban van és dolgozik Weiss Manfréd és testvére (1867 és 1914 között), amikor a nemzeti jövedelem ötszörösére nől meg. Az ipari termelés tizenkétszeresére nől meg. Évi 5,2 százalékos a növekedés, ami Európában példátlan! De ebben – olvasom egy-két helyen – benne van a kormány is, amely nagyon aktív iparpolitikát folytatott...

 

Megszületnek az ipartörvények! Épp, amikor konzervgyárat létesítenek, akkor születik meg az első ipartörvény, amelyik kedvező feltételek közé helyezi a magyar ipari vállalkozást. Egyébként az első tíz évben, amikor Weissék elindultak, majdnem 200 vállalkozás indult, s ebből a legnagyobb végül a Weiss Berthold-Weiss Manfréd vállalkozás lett. Aztán jön a második ipartörvény is, s még más rendelkezések is, melyek a feldolgozóipar fejlesztését szolgálták. Ezzel Magyarország felemelkedéséhez járultak hozzá, s így csökkent a színvonal-különbség a monarchia nyugati, Ausztriához tartozó részeivel szemben.

 

Ez volt az egyik, amit Weiss Manfréd tudott, meg a testvére is: mindig figyeld a külföldi piacokat, s ha fölbukkan valahol egy áru, egy fejlesztés, akkor arra gyorsan rámenni. Gyakorlatilag soha nem volt még olyan kicsi a különbség egy nyugat-európai ötlet és egy kelet-európai megvalósítás között, mint akkor.Azt hiszem, hogy sikere egyik zálogának ezt tartják.

A másik, ami nagyon érdekes, hogy válság idején Weiss Manfréd azt csinálta, hogy mindig új fejlesztésbe fogott, és így menekült előre. Lehet, hogy bukott ezzel valamit, de mivel kihozott egy új terméket, előbb-utóbb visszahozta a nyereségét. Ön is így látja ezt?

 

Biztosan így van, mert aki előre gondolkodott, amikor háború várható volt, akkor háborús beruházásokat tett. Amikor a háború a végéhez közeledett, akkor elkezdett áttérni a békés termelésre, illetve annak előkészítésére. A másik pedig, hogy figyelemmel kísérte az egész európai piachelyzetet, az határozta meg az árait, pl. a Saint-Marxi tőzsde árai alapján állapították meg a konzervek árát. Rendszeresen megfordult Bécsben, és kapcsolatot ápolt az ország akkori, őt érdeklő vezetőivel.

Weiss Manfréd nem volt politikus...

 

...de azért finoman szólva, befolyásolta, megvette a politikát valamennyire?

 

Ez nem derült ki előttem egyértelműen. Szoros kapcsolata volt, például együtt ebédelt a bécsi hadügyminisztérium vezetőivel, rendszeresen. Hazai Samu állandó vacsoravendégük volt. (Báró Hazai Samu hivatásos katonatiszt, honvéd vezérezredes, felsőházi tag, 1910–1917 között a Magyar Királyság honvédelmi minisztere. Az Osztrák–Magyar Monarchia izraelita származású tábornokai között ő érte el a legmagasabb rendfokozatot. - a Szerk. ) Ezt a kapcsolatot végig ápolták, működtették a család utódai is. Érdekes módon ezt a kapcsolatot még ápolták a nemzetiszocialista németekkel is.

 

Beszéljünk egy kicsit a funkciókról. Ez a két ember, a testvérek, nemcsak nagyvállalkozók voltak, hanem előbb-utóbb a különféle szakmai szervezetek vezetői is lettek. Olyan egyesületek tagjai lettek, ahol komolyan befolyásolni tudták a politikát – itt például az Osztrák-Magyar Államvasút Társaságra gondolok, ami egy állami cég, de itt Weiss Manfréd igazgatósági tag volt. Vagy ott volt a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatósági tagsága, meg a GyOSz (a Gyáriparosok Országos Szövetsége) igazgatósági tagság. Szóval, nagyon komoly kapcsolatrendszere lehetett.

 

Most egy érdekességet mondok el, idejövet jutott az eszembe, korábban sohasem, pedig elég régen foglalkozom a Weiss-családdal. A benősülő vejek szülei, vagy ők maguk, alapítói voltak Magyarországon nagy dolgoknak. Ez először gazdasági kapcsolat volt, de aztán, ahogy lányok felnőttek, házassági kapcsolatok is kialakultak...

 

Itt a többi, nagy, gazdag családra gondol. A Chorin-családot szokták emlegetni...

 

Ő csak a sor végén állt. A sor eleje Mauthner Ödön (magkereskedő, magtermeltető, kertész, kertészeti szakíró, a magyar magexport megteremtője), aki Magyarországon létrehozta a magtermelést, s nemzetközi hálózatot épített ki magtermelésből. 1945 előtt mindenki Mauthner-magot ültetett a kertjében. Ő ezért kapott magyar nemességet. (Fia, Alfréd lett Weiss Manfréd veje – a Szerk.)

 

Kornfeld Móric a következő...

 

Kornfeld Móric apja, (báróKornfeld Zsigmond, a Magyar Általános Hitelbank vezérigazgatója) a magyar tőzsde megalapítója volt, 1907-ben, vagy 1908-ban kapott bárói rangot.

 

Chorin Ferenc...

 

Chorin Ferenc (a Horthy-rendszer egyik legismertebb és legbefolyásosabb üzletembere volt) pedig a kőszénbányák tulajdonos-vezérigazgatója, apja (Dr. Chorin Ferenc) a GyOSz megalapítója, később elnöke.

 

A Hatvany-Deutsch család...

 

A Hatvany-Deutch család már a női ághoz kapcsolódott, de családon belül volt az is. (Weiss Manfréd fia, Alfonz vette feleségül csetei Herzog Erzsébetet, aki anyja révén a Hatvany-Deutsch család fiatal tagja volt)

 

Iszonyatos gazdasági hatalom lehetett így kezükben. Ha bevesszük a Chorinokat, a Mauthnereket, Kornfeldeket ebbe az egészbe, óriási gazdasági hatalom lehetett a kezükben.

 

Óriási volt eleve a Weiss Manfréd vagyon is, amely nem esett szét Weiss Manfréd halála után, azt egyben tartották. Az volt az egyik magja, de mindegyik rendelkezett komolyabb vagyonnal ezen kívül is. Igaz, hogy a Mauthnereket már a Weiss Manfréd vagyonból tartották el a két világháború között, mert akkor már a magtermelés nem ment olyan jól. Herzog Mór (Lipót), akit említettünk előbb, az ő felesége volt Hatvani-Deutsch lány, Janka. Herzog Mór lányát, Erzsébetet vette el Weiss Manfréd fia, Alfonz...

 

Hát, ember legyen a talpán, aki ebben eligazodik!

 

Napjainkban zajlik a híres per Amerikában, amelyben a Herzog örökösök (Herzog Erzsébet, András és István) szeretnék visszakapni apjuk festmény-gyűjteményének egy részét. Több milliárd dolláros per folyik a magyar állam ellen a Herzog-család és utódai részéről, amit valószínűleg meg is nyernek.

 

1913-ban – csak hogy tovább menjünk a történetben – megveszi Weiss Manfréd a Károlyi-kastélyt Derekegyházán.

 

Én úgy emlékszem, hogy 1916-ban veszi meg. (A kastélyok.com szerint 1913-ban, a Wikipédia szerint 1914-ben, az egykor.hu szerint 1913-ban – a Szerk.)

 

Lehetséges, én 1913-at láttam. Egy történész azt fejtegette nekem egyszer, s bizonyára igaza van, hogy az asszimilálódó zsidóság elsősorban – ugye - nem a polgársághoz asszimilálódott, mert ez nem bolt, hiszen ezek a zsidó családok lettek aztán később a polgárság legjava (német polgárokkal együtt, magyar polgárokkal együtt), de még a tanulás időszakában voltak: a minta az gyakorlatilag a felsőbb rétegek, a főnemesség volt.

Ez a kastély vásárlás is azt mutatja, hogy tulajdonképpen fölfelé, a főnemesi rendhez szerettek volna igazodni. Vagy, ez a kastély vétel a Károlyi családtól, ez csak a gazdagságot mutatta?

 

Weiss Manfréd pesti gyerek volt, s a pestiek nem kötődnek annyira a mezőgazdasághoz. Gondolom, ezt tapasztalta már. Weiss Manfréd sem akart földet vásárolni: a család úgy vette rá. Akkora hasznot termelt neki az első világháború, amely az első években valami hihetetlen mennyiségű hasznot hozott neki (mondjuk a végén már nem). Olyan jövedelemre tett szert, hogy a család rábeszélte: vegyen birtokot. Iregen is vett az egyik lányának öröklés céljából birtokot a Kornfeldeknek, s megvette ezt a tízezer holdas Károlyi-birtokot, amely nagyon elhagyagolt volt.

Nem akartak ők felkapaszkodni a magyar nemesség közé. Ebben a családban ilyen házasságot, amely kimondottan az újgazdagok felkapaszkodását jelentette, nem tapasztaltam. Inkább az asszimilált zsidó családokkal való kapcsolatukat ápolták, hiszen majdnem minden gyereke zsidó származású házastársat keresett, csak Jenő nem. Úgyhogy, nem rongyrázásból történt ez, egyszerűen csak be akartak fektetni valami másba is.

 

Ha már említi a gyerekeket: jó részük Bécsbe költözik, azért mert oda megy férjhez, vagy ott nősül. Egyetlen lány van tulajdonképpen – ezt olvasom az életrajzában – aki tulajdonképpen ragaszkodik Magyarországhoz, és itt marad.

 

Weiss Manfréd testvérei Bécsben élnek. Weiss Manfréd családja és gyerekei 1944-ig Magyarországon élnek.

 

De jó, hogy itt van, egy csomót korrigál, amit az ember a wikipédián összeszed, de hát úgy kell neki, találja meg a jó információt...

 

Azért tudta az SS összeszedni őket Magyarországon, mert 1944-ben is itt voltak, nem mentek el. Még a vészkorszak kezdetén sem. De került ide Bécsből Weiss Manfréd testvér, mert a Gellért-hegyen villát vett, vagy bérelt Weiss Alfonz a nagynénjének, mikor az Anschluss alapján elkezdődött a zsidóüldözés Bécsben.

 

1917-ig visszamegyünk egy kicsit. A Generál Biztosító fölméri a Weiss-vagyont, s azt mondja, hogy körülbelül az egész (a gyártelepre gondolt, s a kastélyt nem számolta bele), az 100 millió Korona értékű! Ma már nagyon nehezen tudjuk átlátni, hogy ez mennyi pénz, de hát iszonyatos: az egyik legnagyobb magyar vagyon.

 

A vagyonnnak csak egy látható része a Weiss Manfréd Művek, meg a Konzervgyár, meg a rózsahegyi textilüzem, amely szintén hadimegrendelésre dolgozik (sátrakat gyárt többek között). Aztán az a számtalan részvény, meg van külső vállalata is, Bécsben is van időnként cége Weiss Manfrédnak. Ezen kívül hatalmas részvénymennyisége van: részvényese a Fegyvergyárnak is többek között.

 

Elképesztő zseninek kellett lennie, ha mindezt átlátta - számítógép nélkül. Sőt olyan nagy apparátus nélkül, ami ma már egy vállalatvezető mögött ott van...

 

Amikor 6-7 ezer ember dolgozott a Weiss Manfréd Művekben, a tisztviselők száma 70 volt. Egyébként érdemes szót ejteni az üzletvitelésől is. Mondjam?

 

Persze!

 

Pesten volt az irodája, a Mária-Valéria utcában. Egy csomó háza volt a pesti város különböző részein. Lakója volt Görgei Artúr is, akinek kedvezményt adott, mert tisztelte a tábornokot. Innen irányította a cégeket. A csepeli gyárban nem volt irodája! Hetenként háromszor-négyszer ment ki, vagy tán még kevesebbszer.

 

Ha ezek után azt mondja, hogy még a munkásai nevét is kivülről tudta...

 

Elég jó memóriája volt.

 

Még mielőtt eljutnánk az első világháború végéig, ahol a Weiss család számára szorú esemény történt: a Tanácsköztársaságban államosítják a Weiss Manfréd Acél- és Fémműveket, beszéljünk a világháború alatt megkeresett pénzekről, a hadianyagtermelésről.

Itt az ember megint azt olvassa, hogy fejlesztéseket hajt végre. 1916-ban az első elektro-kemence, a gyár áttér három műszakos működésre (gondolom, a kormány követelésére), új Martin-kemencéket hozat, és építtet be. Gyakorlatilag egy nyugat-európai színvonalú gyártást visz, ha jól látom.

 

Magyarország úgy ugrott bele az első világháborúba, hogy nem volt felkészülve. Mint később kiderült, az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege remekül működött a díszszemléken, a tisztek remekül vívtak párbajokat (többek között a Csepel-szigeten is), de a hadsereg nem vált be, és nem volt ütőképes. Rohamos fejlesztést igényelt. Éppen ezért repülőgyártást is ki kellett alakítani, amiben szintén részt vett Weiss Manfréd, aki többek között a Lágymányosi Repülőgépgyár egyik tulajdonosa is volt.

 

Ez későbbi, nem?

 

Az első világháború alatt!

 

A hadimegrendelések jó része ezek szerint a Weiss Művekhez került? Azt olvasom, hogy Magyarország, sőt tulajdonkéépen a Monarcia legnagyobb cége volt.

 

Legnagyobb cége volt, de nagyon sok vállalat volt Magyarországon, amely hadimegrendelést teljesített. A háborúban mindenre szükség van a papíripartól kezdve a gyógyszerekig, úgyhogy ez nagyon összetett. Weiss Manfréd hadiipari profilja menet közben is változott, mert arról még nem beszéltünk, hogy a lőszergyártás mellett kocsigyártással is foglalkozott. Nem autókat készített, hanem mobil gulyáságyúkat, mozgatható sütőkemencével, ezen kívül bajonettet, sisakot, kannát, kályhát gyártott, rendkívül rugalmasan.

Mikor lehullottak a falevelek és a katonák nem tudtak hazajönni, szükség volt a kályhákra a hegyvidéki és egyéb frontszakaszokon. Három nap alatt új kályhát terveztek és állítottak elő, ami szétbontható és szállítható volt.

 

Látom egyébként, hogy igaza van, amikor azt mondja, Weiss tulajdonképpen nem akart függeni senkitől, s egy autark gazdálkodásra rendelkezett be. Volt neki saját rézkohászati üzeme, saját víztornya volt a gyárnak, amely biztosította a munkákhoz a vizet. Saját kovácsműhely, acélolvasztó...

 

Saját erőmű!

 

Igen.

 

Ezért nagy Weiss Manfréd, s a magyar iparpolitikában is újdonság, hogy kombinátot hoz létre! Kombinátot hoz létre, s így nincs kiszolgáltatva. Magyarország legnagyobb színesfémkohászatát alapítja meg, amelyet sajnos tönkrevertek a közelmúlt évtizedeiben. Ezen kívül a nyersvas-gyártástól kezdve az acél- és vasipar minden ágát megvalósítja, s így nagyon nagy pénzösszegeket takarít meg, ráadásul nincs kiszolgáltatva a szállítóknak, s kritikus nemzetközi helyzetben is van nyersanyaga (amiből még tartalékol is – s ezt a család későbbi tagjai is megteszik a második világháború alatt), amiből még külföldre is szállítanak, tartalék céljából.

Úgyhogy az előrelátás nagyon nagy erénye volt ennek az embernek.

 

Könyörtelen kapitalistának mondják, saját korában is, de nagyon sokat költött karitatív célokra, szociális célokra. Amít így végignézve – jó, persze kaszinót is épített Csepelen -, de csecsemőotthont létesített, munkáslakásokat...

 

...azt viszonylag keveset. A tisztviselőknek gyönyörű villákat épített.

 

Aha. Aztán költött keresztény- és zsidó felekezetekre is, arra gondosan vigyázott, hogy mindegyikre. Az akkori társadalmi élet alsóbb részében élők megsegítése is valamiképpen az életprogramja volt. Nem tudom, mennyire volt ez a kötelező önkéntes megerősítése, s mennyire jött ez az ő alkatából, meggyőződéséből? Kétségkívül nagyon sok pénzt költött erre is.

 

Tudok erre válaszolni. Ez két dologból adódott: az egyik, hogy illett, beletartozott a szokásai közé, a másik pedig az, hogy a zsidóknál erős a szolidaritás szelleme és elvárása. Az egyházi ritusok között is szerepel. Hatalmas összegekkel támogatta a zsidó egyház különböző szerveit, kórházait, ahova keresztényeket is befogadtak.

A zsinagógában mindig előrébb került az évek során, mert a legnagyobb adakozókat előre ültették, de azt nem engedte, meg, hogy felolvassák a nevét a többi között.

 

Mert?

 

Ő az adakozás terén szerény volt. Azért nem kell túlzásba vinni ezt az adakozási ügyet, mert ahhoz mérten, hogy 12 millió Koronáért megveszi a Károlyi-birtokot, ahhoz mérten az adakozások összege lényegesen kevesebb volt. A másik pedig, hogy egy komoly iparágat űzött (s ezt a Bródy-riportban is elmondta), melyben elvárható volt a nagyobb karitatív támogatási szellem.

 

1919. Már említettem, hogy itt sötét napok jönnek a családra. Államosították a gyárat...

 

...Nahát erről van történetem, ha sztorizhatok egy kicsit. Először Weiss Manfréd öngyilkosságáról: az terjedt el, hogy azért lett öngyilkos, mert leállamosították. A leállamosítás úgy történt, hogy bement a Berend mérnök (aki eredetileg Berger volt, az ő tisztviselője, aki elégedetlen volt beosztásával, pedig a vezetők közelében sündörgött), elvette a kulcsokat Weiss Manfrédtól. De nem ezért lett öngyilkos. Az Andrássy úti villában meghagyták őket, csak proletár családokat is betelepítettek a műtárgyak, hatalmas értékű festmények közé. Weiss Manfréd a család véleménye szerint (és ez nem a hivatalos álláspont) azért lett öngyilkos, mert meg akarta kímélni a családot a zaklatástól.

 

Méreggel lett öngyilkos, este...

 

Nem méreggel, hanem gyógyszerrel, Mauthneréknál, s a lánya vette észre. Egy gyomormosás után rendbehozták. Na, most, nem üldözték a családot! Weiss Alfonz dolgozott a konzervgyárban – és ez valós, amit mondok, saját visszaemlékező iratából tudom -, közben zeneszerzést tanult Kacsoh Pongrácztól, s énekelt a konzervgyár kommunista dalárdájában: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”...

 

Ezt nem mondja komolyan?!

 

Ezt ő írja le!

 

Weiss Alfonz ott énekelt a dalárdában?

 

Igen, s megjelenik Kun Béla a gyárban, s szóba elegyedik Kun Bélával, s ajánlja neki, hogy paradicsomkonzervet gyártsanak. Kun Béla ezt helyesnek tartja, behívatja magához, jól elbeszélgetnek, s jó viszonyba kerülnek.

A világ nagyon bonyolult ám!

 

Igen-igen. Ehhez képest azt is lehet olvasni, hogy ez a mérgezéses öngyilkossági kísérlet volt az, ami végül is a halálát okozta. Tehát nem épült fel igazából soha...

 

Igen, ez hozzájárult, mindenképpen. Rossz időben is lett öngyilkos, akkor volt a monitor-lázadás, s éppen nagy lövöldözés közepette került be az Üllői úti kórházba. Aztán ősszel kivitték Bécsbe. Igazán nem állt talpra... De a nagy életereje még hozzásegítette ahhoz, hogy három évig működjön, s elindítsa a gyár újjáéledését, amely a tragédia küszöbén volt. 28 ezer dolgozóból 1920-ban csak 400 maradt meg, s volt olyan idő, amikor összesen csak ennyien dolgoztak a gyárban.

Na, most ez elsősorban nem Weiss Manfréd tragédiája, hanem a népességnek, akik abból a gyárból éltek meg. Ők sem éltek könnyen! A kommün alatt például a konyhai dolgozók lopták ki nekik a vajat, meg az élelmiszert, mert nekik sem volt elég.

 

A két háború között is az egyik legfontosabb magyar gazdasági vállalkozás volt az övé. Azt hiszem, azok közé a gazdag zsidó családok közé tartozott a Weiss-család is, amelyet Horthy személyes ismeretségével tüntetett ki, akikkel fenntartotta a kapcsolatot, voltak, akikkel együtt vacsorázott, szelektíven...

 

Nem volt ez a kapcsolat ilyen... Az is elterjedt, hogy együtt kártyáztak, s hagyták Horthyt nyerni is... Ez nem igaz! Nem igaz. Horthy azért nem ereszkedett le hozzájuk. Megvolt a kapcsolat, nagyra értékelte elsősorban Chorin Ferenc és Kornfeld Móric életét és tevékenységét, felsőházi tagnak választotta meg őket, tanácsaikra hallgatott – de ez nem baráti viszony volt!

Horthyt igazán még a főnemesek sem fogadták be teljes mértékben – ezt is tapasztaltam, amikor Eszterházy Móricnéval beszéltem, hogy nem közénk tartozott... Nem tartozott a főnemesek közé. A leggazdagabb zsidóság pedig nem tartozott Horthy baráti körébe.

 

Háát, így van: mindenki, mindenki ellen. De, igazából, a Numerus Clausus és a zsidó törvények elég sötét viszonyok közé helyezték a családot. Mennyire szenvedték meg? Mennyire szenvedte meg a vállalkozásuk a zsidó törvényeket?

 

Érdekes módon, a család folyamatosan kilépett a zsidó vallásból. Mauthnerhez már úgy ment hozzá Weiss Manfréd lánya, hogy nem volt zsidó (nem volt vallásos). Utána Chorinék kiléptek 1919-ben, s Kornfeldék is később kiléptek. A család tagjai nem léptek ki, s maga Weiss Manfréd is megtartotta vallását végig, sőt arról nem beszéltünk, pedig érdekes lett volna) két zsidó jelképet, két Dávid-csillagot beletesz a nemesi címerébe.

 

1896 a nemesség...

 

Igen, s 1918-ban lett báró, de a bárói címer sosem készült el. 1918-ban volt egyéb dolga is.

 

Tehát a két világháború között tartunk, s az volt a kérdés, hogy a zsidó törvények hogyan érintették a család gazdasági működését?

 

A zsidóságot ért támadások sértették őket, és például panaszt tettek azért, hogy a nem-katolikus hitre áttért zsidókkal nem bántak olyan jól, mint a katolikus hitre áttért zsidókkal. Egyébként a zsidó törvényeket nem támogatták, de őket nagyon komolyan vették...

 

Ez talán érthető...

 

De együttműködtek azzal a kormánnyal, amelyik ezeket az intézkedéseket hozta – érdekes módon. Chorin Ferenc egyébként részt vett abban a delegációban, amely a trianoni tárgyalásokra érkezett. Tehát már olyan szaktekintély volt 1920 elején, hogy oda is meghívták, amely főként keresztényekből állt. Felsőházi tag maradt zsidó létére, s 1943-ban még kinevezte egy időre Horthy.

 

Talán ez is magyarázza később, hogy miért menekülhetett meg a család. Most még maradjunk ott, hogy voltaképpen a háborúba való belépés egy hadianyagot gyártó cég számára megint csak jó üzlet volt? Legalább akkora üzlet, mint az első világháború?

 

A gyártás egyfelől hazafias kötelességnek számított az ő értékrendjükben. Ők a Horthy-rendszer hívei voltak! Tehát annak a katonai rendszeréhez kapcsolódtak, s annak a megvédését szolgálták a fegyverkezéssel is. Természetesen a hitleri politika idegen volt tőlük. Ezért hozták létre Kornfeld és Chorin a Magyar Nemzetet, Pethő Sándorral, s abban cikkeztek. Végső soron végig kiszolgálták ezt a Horthy-korszakbeli politikát.

 

Ezt így utólag nézve, elég nagy rejtély. Mert értem, hogy a pénz beszél, meg hogy meg kell védeni a tulajdont, jóba kell lenni a főnökkel, mindenféle engedményeket ki kell csikarni, s fel kell mutatni, hogy mennyire lojálisak vagyunk a rendszerhez. De belül azért nem feltétlen gondolták ezt. Ez egy eléggé antiszemita rendszer volt – hogy finoman fogalmazzak.

 

Gyilkos antiszemita rendszerré vált, s mégsem mentek el. Senki nem ment el a családból, érdekes módon...

 

Szóval, nem értem ezt a...

 

Ezt én sem tudom teljesen megérteni, pedig elég sokat beszélgettem a család tagjaival. Ők magyarnak érezték magukat! Az antiszemiták nem tudják azt felfogni, hogy zsidó lehet igazi magyar érzületű és magyar szívű!

 

1944, hogy megint ugorjunk egyet. Ez, ugye, a német megszállás. Ez azért fontos, a Weiss-család történetében, mert német cégek kezdenek el versenyezni, a csepeli Acél- és Fémművek megszerzésére. Nem tudom, hogy pontosak-e megint a feljegyzéseim: az egyik Göring, amely meg akarta szerezni, a másik pedig az SS, pontosabban annak vezetője, Himmler. S végül ő győzött.

 

Pontosan nem így van...

 

Mondom még egyszer, de jó, hogy itt van! Hát hogy van?

 

Amikor a magyar kormány elhatározta a repülőgép-programot, s egyeztetett Gőringgel, 1941-ben Weiss Alfonz két tisztviselőjével kiutazott Gőringhez, s a birodalmi marsall személyesen fogadta őket, s megállapodtak a repülő-gyártásban. A Gőring Művekkel közösen hozzák létre a Dunai Repülőgépgyárat, amely a repülő-program egy része (Győrben is gyártanak Messerschmittet), a Messerschmitt 210-es, kétmotoros vadászbombázót pedig a Csepel-szigeti – de nem csepeli – telephelyen állítják elő, a későbbi autógyárban. Úgyhogy a Gőring Művek jó pozícióban volt, de az idők során romlott helyzete a német hierarchiában, s így egyre inkább a megtartás volt a cél. De nem akarták megszerezni a Weiss Manfréd Műveket! Tehát nem azzal jöttek a megszállás idején Magyarországra, hogy azt megszerezzék!

 

Az egyik forrásom ezt azzal magyarázza, hogy ez nagyon nyílt, és durva bevallása lett volna annak, hogy voltaképpen itt egy megszállásról van szó, s akkor elrabolják a nemzeti vagyont is. Ezért 1944. május 17-én tulajdonképpen egy „szerződést” kötöttek a Waffen SS és a Weiss-család között.

 

A történet megértéséhez el kell mondani azt, hogy a család tagjai összefogdosták: majdnem mindenkit sikerült elkapniuk. Chorin Ferencet megkereste Kurt Becher, az SS ezredese, aki gazdasági szakértő volt, s lovak vásárlásához kérte Chorin segítségét. Chorin Ferenc akkor ajánlja fel a Weiss-Chorin-Mauthner-Kornfeld vagyont, annak fejében, hogy megmeneküljenek. Tehát ez a valós történet, amely leigazolt a család által.

 

Állítólag 25 évre minden vagyont átadtak a németeknek?

 

Igen!

 

Tehát nem adták el teljesen, csak 25 évre „bérbe adták”, s ők pedig elmehettek semleges országokba (Svájcba, Portugáliába).

 

Főként Portugália volt a célország, de öt családtagot visszatartottak túszként Bécsben. Saját döntése alapján Weiss Alfonz is Bécsben maradt, a Mauthner-gyerekkel és a három Kornfeld-utóddal. Szabad mozgásuk volt, papírjuk volt Himmlertől, hogy városon belül (és városon kívülis) oda mehetnek, ahova akarnak. Együtt menekültek a németekkel az oroszok elől...

 

A világ tényleg bonyolult! Állítólag a család azon része, amelyik elmehetett, kapott 600 ezer dollárt és 250 ezer német birodalmi márkát is, tehát ennyi pénzt elvihettek magukkal. Ezt úgy olvastam, nem tudom, igaz-e?

 

Kornfeld Tamás báró, aki talán még él, s 93-94 éves, azt mondta, hogy ez egy bagatell, jelentéktelen összeg volt. Arról is írtak, hogy ez a pénz hamis volt, de ez nem igaz, nem volt hamis a pénz. Csak a vízum volt hamis, s ezért letartóztatták őket Portugáliában.

 

De voltaképpen Portugáliában élt a család?

 

Portugáliában, később Svájcban, aztán szinte az egész család elment Amerikába.

 

Miből éltek meg? Elég sokan voltak, s ha ez egy bagatell összeg volt, akkor elég sokáig nagy lábon nem lehetett belőle élni. Gondolom, egyszer csak elfogyott...

 

Előttem nem teljesen ismert, hogy mennyi tőkéjük volt külföldön, bankokban, betétekben, egyebekben. A másik pedig az, hogy perben voltak Magyarországgal is, a németek által a Weiss Manfréd gyárból elrabolt (elszállított) 1600 vagon terméket perelték vissza. A harmadik pedig az, hogy üzleti vállalkozásba kezdtek.

 

Ez már nem hadianyag-gyártás volt, gondolom.

 

Azt nem tudom pontosan, hogy mibe vágtak bele, de főként Chorin Ferenc, ő tőzsdézett is, de volt érdekeltségük Brazíliában is...

 

1945-ben jönnek az újabb fordulatok, kettő is egymás után. A szovjetek elzabrálják, tehát elveszik a csepeli gyárat, majd aztán magyar állami tulajdonba kerül. De 1947-ben a Szovjetúnió megint vissza akarja kapni, hadizsákmányként.

 

Nem tudok erről. A szovjet hadsereg számított a gyárra, külön szállta meg, s külön parancsnokságot létesített a községben és a gyárban. De nem tulajdonította el, végig magyar tulajdonban maradt, nem úgy, mint a kikötő, vagy a repülőgép-társaság. 1947-ben egész Magyarországot birtokolta a Szovjetúnió, nem veszett el a részletekben...

 

1948-ban pedig jött az államosítás.

 

Igen, folyamatosan államosították, állami kezelésbe vették...

 

S 1950-ben mi történik? Megkapja a Rákosi Mátyás nevet. Meddig viselte a Rákosi Mátyás Művek nevet?

 

1956. októberéig.

 

Aha. Végignézve a család történetét, amely egyáltalán nincs teljesen feldolgozva, s messze nem ért még véget (a család sok leszármazottja él – Öntől hallom – gazdálkodnak, kereskednek, tőzsdéznek), de nyilván nem a régi fényben élnek.

 

2011-ben 71 tagját fogadtuk a családnak, akik a világ minden részéből érkeztek „haza”.

 

Ezt akartam még a végén megkérdezni. Mondta a beszélgetés során, hogy találkozott családtagokkal. Kivel?

 

Az elmúlt harminc évben a dédunokák közül szinte mindegyikkel, csak sajnos mind meghaltak már. A legszorosabb kapcsolatom Chorin Daisyvel (özv. Strasser Rudolfnéval), Chorin Ferenc lányával van, aki ma is él, s éppen tájékozódtam a Weiss Manfréd sír ügyében. Tegnapelőtt kaptam tőle levelet, tegnap válaszoltam neki. A sír karbantartása, restaurálása elvárható lenne, ígéret van rá, de teljes döntés nincsen.

 

Kinek kellene ezt megcsinálni? A családnak?

 

A család, illetve Chorin Daisy vállalta volna, de a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) fenntartja magának a jogot, hogy rendbe tegye a temetőt. Ez a Salgótarjáni úti zsidó temetőben lévő sírhely.

 

Hogyan helyezné el ezt az óriási életművet, vagyont, ezt a nagyon befolyásos családot a XIX. és XX.századi magyar történelemben?

 

Egyik mintája a magyarországi, Kiegyezés utáni magyar kapitalizmusnak. Azon belül különös mintája a magyarországi zsidóság sorsának, de a magyar emberek sorsának is, mert a működésük összefüggött az átlagember, a magyar paraszt sorsával.

Amikor megszűnik a kedvező európai gabonapiac Amerika miatt, akkor Amerikába vándorolnak ki az emberek. Sokan azért nem vándoroltak ki, mert Weiss Manfrédéknál munkát kaptak.

 

Hány embert foglalkoztatott? Ön korábban említett 27 ezer embert...

 

Huszonnyolcezer embert...

 

De a birtokon, meg más helyeken is alkalmaztak még nyilván embereket ezeken kívül?

 

Nem tudom megmondani. Sok ezer emberről lehetett szó, a repülőgépgyárakban, a textilüzemekben, a bankokban, az irodákban, meg a háztartási alkalmazottak nagy sora... Nem tudom megbecsülni sem.

 

De, hát mindenesetre több tízezer emberről volt szó.

 

Ez a cég, s ennek utódcégei sok millió magyarnak adtak kenyeret az elmúlt 140 évben.

 

Ha nincs a kommunista fordulat, az államosítás, akkor, mit gondol, a Weiss Művek még ma is nagyon meghatározó, fontos nemzeti cég lenne? Jelen lenne a világpiacon?

 

Pontosan nem tudtam végigkövetni például a Krupp cég sorsát. Ez hasonló cég, vagy a Krupp mellett a Škoda cég hasonló sorsra jutott volna. Az a sors, hogy ez a kombinát megszűnik, hogy itt acélgyártástól kezdve színesfémkohászatig minden működik, ez elképzelhetetlen egy cégen belül. A mai világban a cégek specializálódnak, és beszállítókkal dolgoznak. Úgyhogy ez a forma valószínűleg megszűnt volna, csak ezt a rendszerváltás szűntette meg.

 

Korábban már ő is átalakította a céget családi részvénytársasággá, keresett modern formákat.

 

Tulajdonképpen az ő vezetése megmaradt.

 

Igen, formálisan. 

Milyen nyomot hagyott Weiss Manfréd? Akkoriban is már öt méterrel a talaj fölött járó, valóságtól elszakadt ember volt korának társadalma szemében: nagyon gazdag, nagyon magasan van, nem nyilatkozik soha (életében csak egy interjút adott – beszéltünk erről). Hogy látták a korban? Hogy látta egy újságíró, egy író? Bárki, aki elgondolkodott ezen a furcsa, nagyon szokatlan, a semmiből a mindenbe emelkedő karrieren?

 

Egy ilyen ember megítélése történelmi kategória, az is számít, hogy milyen korszakban ítélik meg, és pártállás kérdése is. A kommunista érában jót nem nagyon lehetett hallani róla, annak ellenére, hogy korábbi munkatársai, a későbbi kommunisták sem utálták – tehát tisztelték, mint munkaadót, mint vezetőt!

Az alapkérdés az volt, hogyan ítélték meg? Minden kor másként ítélte meg. Az első világháború kezdetén nemzeti hős volt. A háború végén már nem tartották hősnek, mikor éheztek az emberek, s a nyomor hatalmas lett. Keresni kellett valakit, aki oka volt ennek. A hadiipar pedig hozzájárult a háborúhoz, ha nem is ő robbantottaki a háborút!

 

Magyarázata van arra, amit próbáltam már feszegetni: erre a nagyon gyors, szédítő pályára? Nyilván van mögötte személyes képesség, már-már a zsenialitás – mert mondtuk, hogy nagyon okos és felkészült ember volt. De, kellett, hogy még valami lökje ezt az egész családot...

 

Azért beszélünk róla, mert ilyen karriert futott be. Egyébként nem lenne ma téma Weiss Manfréd. A másik pedig a gyors karrier? Tessék megnézni a mai milliárdosokat! Ahhoz mérten Weiss Manfréd nagyon lassan lett milliárdos! Kellett hozzá legalább 30 év!

A XIX.századi mértékkel igen, de a XXI. századi mértékkel nem volt ez a karrier szerintem olyan túl gyors...

 

Hanem mai mértékkel egy kicsit lassúnak is mondható...

Köszönöm szépen, hogy nálunk volt.

Dr. Bolla Dezső helytörténész volt a vendég, Weiss Manfrédról, illetve a Weiss-családról, a Weiss Acél- és Fémművekről beszélgettünk.

A szerkesztő Kovács Gabriella volt, a műsorvezető Szénási Sándor.

Köszönjük a figyelmüket. Minden jót!