Salusinszky Gyula streetfotói a MÚOSZ-ban

Külön öröm számomra, hogy én köszönthetem Önöket itt – kezdte Keleti Éva üdvözlő gondolatait -  a Magyar Újságírószövetség nevében. Ez a pici fotógaléria nagyon nemes célt szolgál: olyan fotósokat, fotóriportereket mutatunk be, akiknek nehezen jut lehetőségük kiállításra, illetve akik valamilyen különlegeset, vagy valami mást tudnak produkálni, mint amihez általában a fotótárlatokat látogatók hozzászoktak.
Személyes indítékom is van, hogy Salusinszky Gyulát nagy szeretettel köszöntsem. Majdnem azt mondtam, hogy rokoni szálak fűznek hozzá, de hát ez hazugság lenne, nem igaz. Amikor sok-sok évvel ezelőtt, 1992-ben én pályát választottam, s a HT Press, majd a Gamma fotóügynökség vezetője lettem, akkor az ő nagybátyja volt az, aki engem elsőként segített a kezdeti lépéseknél Magyarországon. Ő akkor a Rex Features angol hírügynökségnek volt a vezetője. Egész Európában az egyik legnagyobb ügynökség volt, és nem nagyon sokan tudták azt, hogy a Frank Selby név alatt egy magyar úr rejtőzik, Salusinszky Ferenc. Életem egyik legszebb periódusa volt amikor együtt dolgozhattunk. Ezzel a szeretettel, amellyel őrá emlékszem, - aki a közelmúltban hunyt el, 100. születésnapja után néhány nappal -, az ő emlékére, és a fotográfia szeretetére nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm és nagyon örülök, hogy itt, az újságírószövetségben üdvözölhetem a kiállítását.
Az, hogy ez egy nagyon szép kiállítás, erről majd Sumonyi Papp Zoltán író-újságíró fog beszélni, aki a fotográfia barátja, akit most megkérek, szóljon néhány szót.

Kedves vendégek, kedves jelenlevők. Sumonyi Zoltán vagyok, író, költő. Ezt azért bocsájtom előre, hogy ne menet közben vegyék észre, hogy nem vagyok szakértője a fényképezésnek, csak szeretem. Amatőr fotósként magam is szeretek fényképezni. Csakhogy ez egészen más, mint ahogy egészen másféle művészet az irodalom. Az irodalomnak (ahogy a zenének is) időbeli kiterjedése van, vagyis a befogadásához, az elolvasáshoz, a meghallgatáshoz bizonyos időre van szükség. Ugyanígy időt, a meghallgatásnál, elolvasásnál jóval hosszabb időt igényel a megalkotása (majd zenénél a betanulása, hogy meghallgathassuk).
A képzőművészeti, s ezen belül a fotóművészeti alkotásoknak viszont térbeli kiterjedésük van. Itt egyszerre látom a kész művet, akár első pillanatra megérthetem. A fotó elkészítéséhez elég egy kattintás. Persze, nagyon nem mindegy, hogy hol, és mikor történi meg az a bizonyos kattintás.Mert éppen az különbözteti meg az amatőrt a profi művésztől, hogy mit lát meg, s azt mikor rögzíti.
De most elég is ennyi okoskodás.
Mert itt az a kérdés, hogy miként kerültem ide egy fotókiállítás megnyitójaként?
Csupán úgy, hogy Salusinszky Gyulát, pontosabban a Salusinszky-család két tagját régóta barátként ismertem, ismerem. Először Gyula öccsével, Miklóssal találkoztam egy filantróp baráti társaságban, majd Gyulával egy másik emberbaráti társaságban, a Rotary Tabán Klubban. De a nevüket még azelőtt megtanultam, hogy személyesen találkozhattam volna.
Amikor a Wallenberg szoborbizottság 1999-ben újraönteti és felállítja a Szent István Parkban Pátzay Pál „Kígyóölő” szobrát, az emlékmű talapzatán a bizottsági tagok között két Salusinszky is szerepel: István és Miklós. Az apa az 1946-os, a fiú az 1999-es szobor állítás kapcsán.
Tehát Salusinszky Gyulát a Rotary Tabán Klubban ismertem meg, s ott már az irodalom is összekapcsolt minket. Ugyanis ez a klub 2007-ben Rotary Irodalmi Díjat alapított, jelentős pénzösszeggel jutalmazva az előző év legjobb könyvének íróját, vagy költőjét. A kuratórium tagjai titkos szavazással döntöttek a díjazott személyéről, s ez négy éven át hibátlanul működött. Csakhogy 2012-ben, az akkori kulturális kormányzat nem nagyon szerette, hogy egy civil szervezet tagjai, az adózott jövedelmükből irodalmi műveket díjaznak, s hogy arra a politikának nemhogy rálátása, de ráhatása sincs... Úgyhogy megfelelő módszerekkel sikerült ellehetetleníteny a Rotary Irodalmi Díjat.
Ez után már Salusinszky Gyulával is ritkábban találkoztam. Egy-egy üdvözlés jött Kijevből, vagy fotók különböző olasz városokból, s két évre a kiállításon a Radnóti Művelődési központban. Akkor tudatosult bennem, hogy az e-mailen küldött képek nem csupán olyan jelzések, amilyenekkel gyakran találkozunk manapság, hogy most éppen itt, meg ott járok, s erről tájékoztatom a barátaimat. Ezek művészi felvételek Rómáról, vagy New Yorkról. És, hogy 2017 előtt már 11 kiállítása volt, szerte Európában, köztük Bécsben és Budapesten is. A városképek pedig, az úgynevezett street-fotók, elkapott utcaképek, járókelőkkel, a hétköznapi élet egy-egy pillanatával. Középpontban mindig a helyi emberekkel.
A mostani kiállításán is van egy ilyen street-fotó sorozat Velencéről. Olyan képek, mintha Illyés Gyula Velencében című versét alakítaná látvánnyá. Igen, Salusinszky Gyula sem a turisták által elözönlött Velencét mutatja. A kiállítás másik két sorozata szintén ismeretlen emberek, vagy kevéssé ismert emberekhez vezet, Szenegálba és egy budapesti filmforgatásra. E képek megtekintése után Szenegál sem lesz teljesen ismeretlen. Nemcsak a sikátorban kószáló kecskékre emlékszünk majd, de sokkal inkább a mosolygó gyermek- és fiatal arcokra.
A filmforgatásról pedig tudni kell, hogy a film rendezője Gothár Péter,  (már a 70-es években ikonikus filmeket csinált: Ajándék ez a nap, Megáll az idő, s azóta kitűnő színházi rendező is) akit régi szakmai barátság fűz Salusinszky Gyulához: 2015-ben négy olasz városban – Triesztben, Milánóban, Genovában és Bolognában voltak közös fotókiállításaik.
Kedves vendégek, érdeklődő, úgy gondolom, miután beszéltem, a kiállítás megnyílt, átadom Önöket a látvány élvezetének.

Keleti Éva kért még szót: Nem akarom elvenni a látvány örömét, de szeretném elmondani, hogy az egyik fotós kollégám egy díjat alapított. Díner Tamást kérném, hogy fáradjon ki a mikrofonhoz, s mondja el ennek történetét, s adja át a díjat.

A díj egy macskakő – vette át a szót Díner Tamás fényképész -, s tudjuk, hogy a macskakő mennyi mindent hordoz, milyen fontos, miket rejt. Gondoltam, hogy Salunak nagyon fontos lenne a street-fotózás apostolaként egy macskakövet kapnia. Rá van írva: Díner-díj, rá van írva, hogy Salusinszky Gyulának, s azt hiszem, hogy megérdemli, gratulálok.

Salusinszky Gyula reagált: mindenre felkészültem, de erre nem! Nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, hogy eljött, hogy jöttetek. Ahogy végignézek a széksorokon, a teljes életem idéződik fel előttem az iskolától a munkahelyeken át. Eljött unokatestvérem is Londonból. Tehát, tényleg itt van az egész életem.
Nagyon köszönöm Keleti Évának, hogy ilyen szépen beszélt rólam is, de elsősorban nagybátyámról, Feriről. Keleti Éva az, aki engem bátorít, hogy csináljam ezt a fotózást. Időnként, ha rossz hangulatban vagyok, írok neki, hogy nem tudok fotózni. Azt mondja, ez mindenkivel előfordul, túl fogok jutni rajta, s aztán folytassam...
Nagyon köszönöm Zolinak is, hogy vállalta, hogy mond egy pár szót, és megnyitja a kiállítást. Köszönöm a MÚOSZ-nak, hogy meghívott és befogadott engem. Név szerint szeretném megköszönni barátomnak, Nemes Annának,  aki nélkül ezek a rövid, magyarázó szövegek nem lennének ilyen gördülékenyen megfogalmazva. Magyarosította, amit én papírra vetettem neki. Enélkül nehezebb lenne a képeket megérteni.
S zárásként még egy gondolat: április elsején 18 órakor tartok egy tárlatvezetést (2-án a kiállítást lebontjuk). Szeretettel várok minden érdeklődőt, nemcsak a most jelenlévőket. Ez fontos nekem, mert én szeretem elmesélni a képeimet, elmondani, hogyan készültek, s azt is, hogy aki látszódik a képen, az hogyan reagált? Vannak, akik ezt nem bánják, vannak, akik elfordulnak, s vannak, akik megfenyegetnek...
Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek – zárta mondandóját Salusinszky Gyula.

21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor
Fotók: Bárány Tibor