Negyedszázad a családokért

A tanácskozás – melyet Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet budapesti igazgatója moderált - az emlékek felidézésével kezdődött.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója (a budapesti szervezet előző igazgatója) emlékező szavaival azt hangsúlyozta, hogy a Családok Átmeneti Otthonában fedelet, ellátást és emberi segítségnyújtást kapnak az oda bekerülők, akik a fedél alatt (számukra ez nagy szó) biztonságban érezhetik magukat.

 

Salgó Zoltánné, Margó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi szervezet nyugalmazott igazgatója a kezdeteket idézte fel. A Vöröskereszt tevékenységében a hajléktalanellátás több évtizedre tekint vissza: az ingyenkonyha, az orvosi ellátás, a nappali melegedők után bentlakásos intézményeket is létesítettek. A rendszerváltás idején megszaporodtak a vidékről Budapestre érkező csonkacsaládok (anyák gyermekükkel, gyermekeikkel), akik az utcán élve keresték boldogulásukat, s a sorban bezáró gyárak miatt sokan váltak munkanélkülivé, s jövedelem hiányában hajléktalanná is.

Csepelen, az önkormányzat érezve, tapasztalva az egyre növekvő szociális feszültségeket, maximális empátiával közelített a helyzet enyhítéséhez: Dr. Morzsányi Évával, a Vöröskereszt akkori fővárosi vezetőjével, és Vargac Istvánnéval, a Vöröskereszt csepeli szervezetének vezetőjével partneri viszonyban, közösen léptek. A XXI. kerületben, a Nagykalapács utcában egy ingatlant bocsátott az önkormányzat a Vöröskereszt rendelkezésére, azzal a céllal, hogy ott családok átmeneti otthonát hozzanak létre. Salgó Zoltánné még ma is, 25 év elteltével, tisztelettel és óriási köszönettel említi Tóth Mihály csepeli polgármester és Lombos Antal csepeli önkormányzati szociális osztályvezető nevét, akik segítőkészségükkel lehetővé tették, az intézmény megalapítását, s a bentlakók jogi és szociális támogatását.

Az ingatlan felújításához, berendezéséhez a Vöröskereszt külföldi kapcsolataitól kért segítséget: a németországi, Baden-Württembergi szervezet mellett francia, belga, olasz vöröskeresztes partnerszervezetekkel is felvették a kapcsolatot, s kérésük meghallgatásra talált: sorban érkezett a tárgyi segítség, berendezési tárgyak formájában. Az otthon működtetéséhez szakemberekre is szükség volt. Morvai Krisztina, aki akkoriban bíróként dolgozott és tanított a jogi egyetemen, végzős joghallgatókkal, önkéntes segítőként vállalták fel az otthonba került csonka családok jogi ügyeinek rendezését. Jöttek a pedagógusok, akik önkéntesként a gyerekek tanulási elmaradásait kiegyenlítve végeztek hiánypótlást, felzárkóztatást. Jöttek önkéntesen pszichológusok, a mentális gondok csökkentésére (itt két nevet említett az előadó: Kiss Zoltánét és Németh Margóét). S itt nem ér véget a felsorolás: segítettek a védőnők, az orvosok – és a rendőrség is (az elhagyott férjek gyakran megjelentek és a bentlakók testi épségét fenyegették). Továbbá, természetesen, a vöröskeresztesek, alkalmazottak és önkéntesek is.

A ház azonban szűknek bizonyult, s ekkor a csepeli önkormányzat ismét segített: egy üres telket ajánlott fel, amelyre a Vöröskereszt felépíthette az új otthon épületét. Az ehhez szükséges pénzt a szociális alapból teremtette elő a szervezet, s aztán ismét a külföldi vöröskeresztes kapcsolataiktól kértek - ezúttal már pénzbeli – segítséget. Itt már a külföldi magyarok is megjelentek segítőként, például Saub Anikó Bázelből, aki még ma is támogatja a Magyar Vöröskeresztet.

A Fővárosi Önkormányzat is segítő kezet nyújtott, Ikvai Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Skultéty József szociális főosztályvezető közreműködésével, valamint a szakminisztérium (Kovács Ibolya) pályázatokkal segítették az újabb ház megvalósulását, melyet annak tervezője ingyen tervezett meg, s ismét csak az önkéntesek áldozatkész munkájával jutottak el a költözésig, a nyitásig. A szükséges összeg összegyűjtéséhez művészek is hozzájárultak egy jótékonysági esten való fellépésükkel: Psota Irén, Koltai Róbert, Kincses Veronika, Katona Klári, Vikidál Gyula, a Pa-Dö-Dő együttes.

Az új ház révén a gondozotti kört ki lehetett terjeszteni a kismamákra is. Az évtizedek alatt megható emlékek sorát élték meg a bentlakókkal együtt: karácsony estéket, gyermeknapi, anyék napi ünnepségeket.

Mi mást kívánhatna Salgó Zoltánné a mai üzemeltetőknek? Ürüljenek a szobák, legyen kevesebb az ellátásra szoruló!

 

Galiné Baranyai Ildikó, a csepeli CSÁO családgondozója – aki 25 éve munkatárs, a krízisközponti ügyfelek segítője a Nagykalapács utcai „együtt a mamával otthonban” - folytatta az emlékezést. Ugyancsak felidézte az 1993-as esztendőt, amikor megkapták a csepeli önkormányzattól a 362 négyzetméteres épületet, melyet fel kellett újítani, át kellett alakítani a speciális igénybevétel céljaira, s be kellett rendezni – jobbára pályázatok révén. Úttörő munkát végeztek. 1994-ben az Anya-Gyerek Műhely – Pro Domo Szilvási Léna (aki akkor már tizenegy éve dolgozott nehéz helyzetű családokkal) segített személyesen. A létesítmény legalizálásában sokat jelentett az 1993-as hajléktalanotthon törvény és az 1994-es gyermekvédelmi törvény (a veszélyeztetett társadalmi csoportokhoz tartozók ellátásának szabályozásával). Az új intézmény, melynek mottója: legyen együtt a család!, 1999. júliusában nyílt meg, s a kezdeti útkeresés után 2000-ben kezdte el működését. Működtetéséhez nagy segítséget nyújtott a Tüzér utcai szakmai műhely, a módszertani tevékenységgel. 2004-ben pedig sikerült eljutni odáig, hogy egy krízislakás is csatlakozott a folyamathoz: a kétszobás panellakás kiléptető lakásként működik: itt mód nyílik az önálló életvezetés kipróbálására. Miután a bentlakó másfél-két évet eltöltött az otthonban, s alkalmassá vált az önálló életre, visszatér a normális életbe – de még számíthat az utógondozási segítségre, a díjfizetési gondok megoldására, ügyintézésben nyújtott segítségre.

A csepeli intézményt a fővárosban és az országban töb hasonló követte, s egy idő után felmerült az igény az ott dolgozók tevékenységének összehangolására. 2008. szeptember 1-jén megalakult a CSÁO Országos Módszertani Központ, az Ökomenikus Segélyszervezet támogatásával. Nyári táborokat, üdültetéseket szerveztek a Vöröskereszt nógrádi pihenőházába és a Balaton mellé. 2011 és 2014 között a Remény a sérülékeny gyermekekért (a Dán és a Magyar Vöröskereszt közös programja) a társadalmi reintegráció segítéséért tevékenykedett. Újabb épületfelújítás, berendezés-korszerűsítés követezett. A Magyar Vöröskereszt a munkaerő-piaci felzárkóztató programját az osztrák vöröskereszt támogatta.

2012-ben vezetőváltás volt az intézményben.

 

A következő emlékező Szilvási Léna volt, aki jelenleg a magyarországi SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.

Az Anyaoltalmazó Ház két éves volt, amikor találkozott vele, s két évre (1995-1997 között), saját tapsztalatok szerzése érdekében munkatársává vált. A Pro Domo (Orosz Jolán vezetésével) szakmai műhelyt hozott létre az anyaotthonok bevonásával. Ebben az időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált: a hajléktalanság nemcsak a férfiakat érinti... Az 1997-es gyermekvédelmi törvény biztosította a kellő jogalapot a CSÁO szervezéséhez, s (ez nagy vívmánynak számított) a magasabb támogatáshoz.

Kidolgozták a csoportmunka alapelveit: a kölcsönös segítségnyújtást kiegészíti az önsegítés. Igyekeztek felmérni a problémák társadalmi gyökereit. A házban bentlekóket felnőttnek tekintették, partneri viszonyt alakítottak ki velük. Sokat beszélgettek a szülő-gyerek kapcsolatról, annak érdekében, hogy az elbizonytalanodott anyákban kialakuljon a magabiztosság, a felelősségérzet, s megerősödjenek szülői készségeik. A beszélgetésekhez módszertani kérdéseket is tisztázni kellett: mikor történjen a beszélgetés, a részvétel önkéntes legyen, a napi eseményeket témaként hozzák be a beszélgetésbe, mutassanak mintát a bentlakóknak. Bevontak kívülállókat is beszélgetésekbe: riportert, a NANE munkatársát, pszichológust. Figyelmet fordítottak az erőforrások feltárásáre, kamaszcsoportot is indítottak, s a bentlakókkal lakógyűléseken hoztak közös döntéseket. A cél az volt, hogy a csoportmunka segítse az önálló életre való képességet, a házból való kijutást.

Szilvási Léna szerint már 1995-ben számára nyilvánvalóvá vált, hogy a lakáspiac hiányosságai komoly mértékben járulnak hozzá a hajléktalanság növekedéséhez. Azt is látni kell, hogy a lakáskérdés megoldása nem hajléktalan-kezelési probléma!

 

A múltidézés két kiselőadással folytatódott: Gerőcs Éva és Horváth Izabella, a CSÁO korábbi lakói emlékeztek vissza a házban töltött évekre, élményekre.

 

Dr. Beneda Attila, az EMMI helyettes államtitkára, a családügyi államtitkárság vezetője előadását azzal kezdte, hogy 2018 a Családok Éve. A jelenlegi kormányzat 2010-ben úgy indult neki munkájának, hogy a társadalom két fő pilléreként a munka alapú tevékenységet és a családok erősítését nevezte meg. Ezek a célkitűzések sok ponton találkoznak a Vöröskereszt hét alapelvével, az emberekben eredendően benne van az igény az emberiességre, a pártatlanságra, a semlegességre, a függetlenségre, az önkéntességre, az egységre és az egyetemességre. 2017. májusában, a családok budapesi világkonferenciáján jelentette be a kormányfő, hogy 2018 a Családok Éve lesz. Ennek megfelelően idén újszarű családtámogatások jelentek meg azért, hogy a kívánt gyermekek megszülethessenek, programsorozatok zajlottak országszerte a társadalmi szemléletformálás érdekében is, hogy a családra, mint értékre tekintsene az emberek, s a gyermeket mindenek felett becsüljék. Nőtt a két gyermekes családok adókedvezménye, elindult a köldökzsinór program, bővült a diákhitel, egyszerűsödött és olcsóbb lett a CSOK felvétele, csökkent a nagycsaládosok kamattámogatott kölcsönének közjegyzői díja, s csökkentek a nagycsaládosok adminisztrációs terhei. A 3 gyerekes családok részére a D2 autópálya matrica ára a felére csökkent.

Stratégiai és családügyi kabinet alakult, amely véleményező szerepével a jogszabályelőkészítésben, döntéselőkészítésben vállal feladatot. Megkezdte működését a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért, rövidebb nevén: a KINCS Intézet.

2018. márciusában zajlott a V4-ek családügyi konferenciája Budapesten „Erős családokkal egy erős Európáért” címmel. A kormányzat ma is azért dolgozik, hogy az ország családbarát környezetté váljon – ehhez pályázatokat szervez, díjakat alapít.

 

Buncsik Ildikó megköszönte a helyettes államtitkárnak előadását, s megerősítette, hogy a Vöröskereszt továbbra is partneri segítséget nyújt a tevékenységi köréhez tartozó feladatok ellátásával, s kérte, hogy a kormányzat is tekintse a Vöröskeresztet egyenrangú partnernek, akár oly módon is, hogy a különféle programok támogatói között a szervezet jelképét, nevét feltüntessék.

 

A program a Családok Átmeneti Otthona munkamódszereinek bemutatásával folytatódott: Weigl-Kiss Erika, a csepeli CSÁO intézményvezetője kapott szót.

Sűrű 25 évet tudhat maga mögött a ház, melyek változások és kihívások között teltek el. A fókuszt az ellátási forma szabadságfokaira helyezték, a bentlakók intenzív fejlődésének érdekében. Az otthon lakói 1-2 évet töltenek el az intézményben, s ez idő alatt teret kapnak a lakótársakkal, kollégákkal, szakembergárdával való találkozásra, együttműködésre. Vannak szűk keresztmetszetek, hisz a lakhatás országos problémái más társadalmi gondok következményeként jelentkeznek. Az otthonban a közös tér, a közös gondok napi kezelése, mindennnapi házi feladat. Menet közben az is kiderült, nemcsak az anyák vannak nehéz helyzetben. Az apák problémája sem kisebb gond, mint az anyáé és a gyerkekeké. A ház dolgozói célzott információ átadással, érdemi kommunikációval mutatják meg a bentlakóknak a kivezető utat. A vöröskeresztes alapelvek mellett nagy gondot fordítanak az idővel való gazdálkodás elsajátíttatására, a napokra lebontott célok megfogalmazására, a konfliktusok minimalizálására.

S tulajdonképpen hányan is részesülhetnek e lehetőség kihasználásában Csepelen? Az anyaotthon 12 szobájában 40 főt, a Családok Otthonának 9 szobájában 40 főt, a kiléptető lakásban maximum 6 főt, a bántalmazott anyák krízisközpontjában 6 főt tudnak fogadni.

A munkát minden évben tervezik és felülvizsgálják. A bentlakókat ki kell mozdítani komfortzónájukból azért, hogy az új készségeket elsajátítsák – ennek terepe a csoportfoglalkozásokban adott, ahol egyéni és általános gondokat is kezelnek. A folyamatosan formálódó munkamódszert immár hetedik éve rugalmasan alakítják a körülményekhez. 2012-ben bevezették az anyák és az apák napját, keddenként. Tréningeket tartanak, melyek megszervezésében le kellett küzdeni a lakók ellenállását, ezért a személyes invitálás eszközét vetették be eredményesen. A tréningek programelemei összekapcsolódnak.

A védőnői tréningeken (ez valójában egy tréning-sorozat) a családtervezésről, a várandósságról, a védekezésről, a terhességmegszakításról is szó esik.

A rendrakós tréningeket a fenntartható rend megteremtése érdekében két praktikus technika mentén tartják, napi és heti takarítások alkalmazásával, a Fly Lady és a Konmori módszerek szerint.

A gazdálkdás tréning keretében a havi kiadások tervezését, a bevételek számbavételét tanulják meg, s a fennmaradó összeg öt részre osztását saátítják el. A heti keret beosztásához, étlap, recept és bevásárlási, főzési segítséget kapnak a résztvevők. A tervezés fontos kiegészítője a visszacsatolás.

A konfliktuskezelés ugyancsak tréning-sorozatot jelent, ahol az erőszakmentes kommunikációba avatják be a résztvevőket.

A gyermeknevelés tréningnél középponban állnak a gyerekek igényeinek, szükségleteinek megismerése, a nemet mondás és a fegyelmezés kérdései, módszerei.

Az anyakör egy tér, ahova a gondok bevihetők, a megbélyegzés veszélye nélkül.

A módszerek között szerepel az eszköztárs, a tanulótárs, a játszótárs, a kortárs segítők alkalmazása, az apák barkács klubja. A tanulótársak vöröskeresztes önkéntesek a felsőoktatásból, heti egy alkalommal érkeznek, s az iskolarendszerben a középiskola végéig kísérik a gyerekeket. A kortárs segítők képzését táborok szolgálják.

Versenyeken is indulnak a ház bentlakói: a gyerekek csecsemőgondozásban, a felnőttek elsősegély-nyújtásban versengenek.

Minden a lakók közösségének formálásáért is történik, az ő kezdeményezéseiket is megvalósítják az intézmény szépítésében. Az intézmények működtetéséhez a XXI. kerületi Önkormányzat és a Segítség Köve Alapítvány is támogatást nyújt. Kifejlesztettek egy társasjátékot, mellyel a gazdálkodást gyakorolják a résztvevők, indirekt módon.

 

Roszik Ágnes (a Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthona intézményvezetője) az Átmeneti Gondozást Ellátók Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ATOSZ) munkájáról tartott előadást. A 95 tagintézménnyel bíró szövetség 2005-ben alakult meg, Urbán Erika vezetésével. Érdekvédelmi szervezetként az volt a kezdeti cél, hogy részt vegyünk a törvényalkotási munkában, gyakorlati tapasztalatainkat megosztva a jogalkotóval, a gyermekvédelmi alapszolgáltatások minél magasabb színvonalú működtetése érdekében.

2010-ben vettem át az ATOSZ vezetését, azzal az elhatározással, hogy a fentieken túl szülessen meg egy honlap, ahol megismerhetjük egymás munkáját, közzé tudjuk tenni a szakmát érintő eseményeket és jogszabályi segítséget tudunk nyújtani az érdeklődő kollégáknak. Célul tűztük ki továbbá, hogy évente egyszer rendezzünk egy minimum két napos szakmai konferenciát, ahol megbeszéljük a munkánkat érintő kérdéseket. Ezekre a konferenciákra meghívunk olyan előadókat, akik kicsit tovább visznek minket a szűkebb szakmai keretek közül a gyermekvédelmet valamilyen szegmensében érintő területekre.

2010 óta minden évben tartottunk egy (volt hogy kettő) országos konferenciát, melyre 6 esetben a NEA-tól kaptunk támogatást, egy esetben saját erőforrásokból rendeztük meg. 2016 kivételével (amikor Piliscsabán a Béthel Evangélikus Missziói Otthon látott minket vendégül) minden évben a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban szerveztük meg a tanácskozásainkat. 2017-ben tartott tanácskozásunkat Nyitrai Imre helyettes államtitkár úr nyitotta meg, ahol átadta az ATOSZ által meghirdetet esettanulmány pályázatok nyerteseinek díját. 

Az elmúlt években a Műhellyel szorosan együttműködve számos jogszabályi változtatást sikerült elérnünk. Állandó kapcsolatban vagyunk az EMMI illetékes szakreferenseivel és osztályvezetőivel, akik nyitottak az általunk felvetet kérdésekre és azok közös megoldására. Folyamatos a kommunikáció a gyermekjóléti szolgálatokkal is. Dolgozunk az alap- és szakellátás összehangolásán, s az alapellátáson belüli egységes munkavégzésen.

Szakmai munkánk kiemelkedő állomása „Az átmeneti ellátás gyakorlati kérdései” című kötet, mely az ATOSZ kiadásában jelent meg, a kötet kiadását az EMMI finanszírozta. Szerzői kivétel nélkül mindannyian a terepen dolgozó kollégák közül kerültek ki, s ez a tény meghatározza a kötet tematikáját is: dilemmák, szakmai indikátorok, eredmények és kérdések a mindennapi munka területéről, együttműködés fontossága a társ-intézményekkel.

Az ebéd és a születésnapi torta elfogyasztása után a résztvevők többsége megismerkedett a CSÁO saját fejlesztésű társasjátékával, a szakemberek egy szűkebb csoportja pedig félrevonult, s szakmai kerekasztal beszélgetés keretében keresett választ arra a kérdésre, hogy milyen lehetőségei vannak a családok átmeneti otthonának, mint ellátási formának a lakók diszfunkcionális sémáinak megváltoztatására, valamint a sikeres kiköltözéshez szükséges készségek fejlesztésére?

A szakmai kerekasztal beszélgetést Polacsek Györgyi, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője moderálta. A tucatnyi részvevő, köztük a születésnapi program előadói is, többek között arról is szóltak, meddig kell fogni a kezét az átmeneti gondozottnak, s létezik-e folyamatos mentorálás? A kiköltözés sikeressége érdekébe alkalmazott egyik módszer a napirend elsajátítása, a felelősség fejlesztése, s valaiféle motivációs rendszer, amely a csoportfoglalkozásokba való bekapcsolódásra ösztönzi az ellátottakat. A tervszerű munkát segíti a kerülettel kötött ellátási szerződés, mely negyedévente visszajelzés igényét rögzíti. A siker érdekében a kompetenciákat kell erősíteni a z ellátottakban, hogy megfelelő magabiztosság alakuljon ki bennük. Ennek eszköze az érdemi kommuikáció, melyben az értésnek, értelmezésnek, megértésnek nagy szerepe van.

Az is felvetődött, hogy a bentlakóknak van-e sikerélménye? Nos, a sikeresség relatív fogalom: a lakás, a lakhatás ténye, egy munkahely megszerzése, vagy a rendszerből való kilépés is lehet sikerélmény. Az önálló élet, s a segítségkérés szükségességének felismerése is okozhat sikerélményt. Az otthonban dolgozók egy-egy bentlakóval másféál-két évet dolgoznak együtt a sikerért. A siker valójában a teljesített feladat. De siker lehet a saját probléma, vagy az érzések megfogalmazása, s a döntésekért való felelősségvállalás is. Az otthonban keretek között élnek, s így van mibe kapaszkodni – de, ha kilép az életbe, mire támaszkodjon az ellátott?

Az életbe való visszatérés nem pusztán pozitív folyamat, adódnak gondok is. A külső életbe való visszatérés után előfordul, hogy a megfelelő felkészítés ellenére a külső család hatása erősebbnek bizonyul, s visszahúzzák, amortizálják a visszaérkező családtagot. Elveszik a megtakarítás, elveszik a nehezen megszerzett lakás, s ismét előáll a konfliktushelyzet. Fel kell mérni, mire képes a család? Néha a képtelenségre is!

A gyerekeknél a rész-képességek fejlesztése játékos formában hozhat eredményt. A csoportban, team-ben végzett munka fontos tartozéka a mérés és a kontroll-mérés, annak érdekében, hogy a fejlődés kimutatható legyen, korábbi önmagával kell összehasonlítani az ellátottat.

A mindenkori cél a család közös célja legyen. Az autonómia, az önkontroll, a szabályok betartása ilyen cél lehet. Eszközei között a művészeti ágak bekapcsolása, a videók alkalmazása, a gyakorlás is jól működik. A fejlesztő nyaralás egyik feladata, megtalálni a választ arra a kérdésre: mit kezdjek magammal?

A CSÁO kívánsága a jövőre nézve a működés anyagi biztonságának megteremtése, az egymás közötti munkaerő-kölcsönzés lehetősége, a közös cselekvés a közös gondok megoldása érdekében, a motivátor kellő motiválása, a támasz megtámasztása...

Módszertani szempontból igen fontos lenne, ha végre megfogalmaznák írásban is azt, mit jelent a szociális munka, mit jelent a szakgondozói munka?

Csökkentené a gondokat, ha a kormányzat lépéseket tenne a bérlakás-rendszer átalakítására, fejlesztésére.

Az egységes, összehangolt, egyformán eredményes és sikeres munka érdekében meg kellene teremteni a szakmában tevékenykedő szervezetek megkülönböztetés-mentes támogatási rendszerét. Ennek érdekében pedig igen hasznos lenne, ha az egyházi szervezetek (egyházak) – a magasabb támogatási kvóta biztonságos környezetéből - szót emelnének annak érdekében, hogy a nem-egyházi civil szervezetek is élhessenek, megélhessenek és ne csak túlélésért küszködjenek...

 

21. kerületi Hírhatár Online - Bárány Tibor