Hozzávetőlegesen mennyi egészségügyi maszkra lehet szükségünk?

Szó lesz többek között a maszkok javasolt felhasználási idejéről, valamint az egyszer használatos, illetve a mosható változatok optimális mennyiségéről is. A cikk elolvasását követően remélhetőleg könnyebb lesz kalkulálni a szükséges maszkmennyiséggel.


Ennyi ideig javasolt egyhuzamban viselni egy egészségügyi maszkot

 

Egyhuzamban legfeljebb négy teljes órán át javasolt viselni egy egészségügyi maszkot. Ez az időtartam teljes mértékben független a maszk minőségétől, anyagától, valamint a rá vonatkozó szabványtól is. Amennyiben a négy órás intervallumnál mégis hosszabb ideig van rajtunk az egészségügyi szájmaszk, azzal a fertőzések terjedését kockáztatjuk. A túl sokáig használt maszk ugyanis már nem képes kellő hatékonysággal megszűrni a levegőben szálló apró részecskéket.

 

Ennek hatására sem a maszk viselőjét, sem a környezetében tartózkodókat nem védi az elvárt minőségben.


Így kalkulálhatunk az egyszer használatos maszkok szükségletével kapcsolatban

 

Az egyszer használatos maszkokat szintén maximum négy órán át és csakis egyetlen alkalommal javasolt viselni. Ha pedig a maszk már volt rajtunk, akkor mindenképp vegyük le, majd pedig tegyük egy zárt szemetesbe. Csakis ezzel az eljárással lesz biztosítható, hogy a maszk ténylegesen el tudja látni az egészségünk védelmével kapcsolatos funkcióját.

 

Ennek az ismeretében már sokkal pontosabban kalkulálhatunk azzal kapcsolatban, hogy pontosan mennyi maszkra is lehet szükségünk.

Amikor munkába megyünk, tömegközlekedési eszközön tartózkodunk, vagy a boltba megyünk bevásárolni, akkor jó eséllyel kelleni fog az egészségügyi maszk. Nem árt időben beszerezni a szükséges darabszámot, hogy legyen kéznél maszk, amikor csak szükség van rá.


A mosható maszkok alkalmazásával kapcsolatos tudnivalók

 

Amennyiben az egyszer használatos változatok helyett mosható darabokat használunk, akkor valamivel kisebb mennyiség is elegendőnek bizonyulhat. Kulcsfontosságú ugyanakkor, hogy a mosható maszkot az újbóli használat előtt mindenképp készítsük elő.

 

Az előkészítés jelen esetben a maszk fertőtlenítését foglalja magába. A fertőtlenítéshez pedig az egyik leghatékonyabb módszer az, ha a maszkot kifőzzük. Ezáltal eltűnhetnek a felületéről a nemkívánatos kórokozók.

 

A fertőtlenített változatokat már csak meg kell szárítani, és újból használatra készek lesznek. Ha időt és energiát szakítunk erre a műveletsorra, akkor minden bizonnyal a mosható maszkból kevesebbet beszerezve is jól boldogulhatunk majd.