 |  |
Gondolatok...
A közösségi részvétel és a kulturális örökséggel való felelős gazdálkodás egyre fontosabb szerepet kap az urbanisztikában. Az innovatív, kreatív városok ma már erőforrásként tekintenek az aktív polgárokkal, helyi közösségekkel való együttműködésre. A programon a lakossági bevonásban rejlő lehetőségeket kívánták feltárni, megismerve a hazai és külföldi jó gyakorlatokat, kezdeményezéseket.
A résztvevők kézbe vehették a Tér_Köz címmel összeállított, jó gyakorlatokat tartalmazó példatárat, amely a társadalmi bevonás érdekében született, s ugyanezzel a címmel egy kézikönyvet is.
Nem vagyok építész, ezért a civil polgár, és civil egyesületi tag szemével lapoztam át a kiadványokat, s ezzel az indíttatással hallgattam végig az elhangzottakat, s közben egyre az járt az eszemben, mit lehetne ezekből Csepelen hasznosítani?
A Budapest Főváros Városépítési főosztályának megbízásából született kiadványok a Tér_Köz Városrehabilitációs program keretében ahhoz próbálnak segítséget adni, hogy a fővárosi közterületek és közösségi terek megújuljanak. S itt elsősorban nem is a fizikai környezet megújítására gondolnak, hanem a területen zajló pozitív társadalmi és gazdasági folyamatok megindítására. Mindezt pedig a helyi közösség bevonásával a nem beruházási jellegű, úgynevezett „szoft” tevékenységekbe. A társadalmi mediáció révén lehet oldani a feszültségeket, s megtalálni a legtöbb igényt eredményesen kielégítő konszenzusos helyzeteket.
A hazai és külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintettek (lakosok, gazdasági és civil szereplők) bevonásának elmulasztása nagymértékű elégedetlenséget tud kiváltani a helyi társadalomban. A kerületi önkormányzatok érdeke, hogy a főváros által támogatott projektek valós igényeken alapuló, társadalmilag elfogadott fejlesztések legyenek, s az érdekellentétek feloldásával a társadalmi kohéziót erősítsék.
Nem tudom, hogy Csepel vezetéséhez eljutott-e ez a kiadvány? Tudnak-e róla, olvasták-e az önkormányzat vezetői? Cselekedeteik, magaviseletük, megnyilvánulásaik azt támasztják alá, hogy fogalmuk sincs erről...
Az első, és legfontosabb gondolat, hogy az önkormányzat vezetőjének kommunikálnia kell saját polgáraival! S itt a kommunikáción nem felsőbbrendű kinyilatkoztatásokat, egyirányú politikai propagandát, pártkatonai harsona-szólót értenek, hanem folyamatos, valódi, kétirányú, oda-vissza párbeszédet! (Ez utóbbi az utóbbi kilenc évben nem jellemző kerületünk vezetésére.)
Az önkormányzatnak tisztában kell(ene) lennie azzal, milyen civilek mozognak, dolgoznak a területükön. Itt a 21. kerületben lehet, hogy a vezetés ismeri a civil szervezeteket, de – sajnos – tevékenységük nem érdekli az önkormányzatot, s nem tart igényt sem szaktudásukra, sem véleményükre, sem közreműködésükre!
A civil szervezetek többsége kirekesztve, magára hagyva tevékenykedik, s tekintve, hogy az utóbbi kilenc évben nincs komolyabb részvételi gyakorlatuk (erre nem kaptak lehetőséget), ezért a csepeli civilek már nem is képesek az önkormányzat partnereként fellépni. A helyzet változtatásához elsősorban az önkormányzat magatartásának, szemléletének kellene megváltoznia, megújulnia...
Sokan vannak, akik erre azt gondolják: kutyából nem lesz szalonna.
Pedig az eredményes, dinamikus fejlesztés nem nélkülözheti a szinergiák erősítését, az intenzív kommunikációt. Mert valahogy át kellene hidalni a szakmai elképzelések és a bürokratikus, pártpolitikai rendszer között húzódó szakadékot!
Vannak városok, kerületek, ahol ezt megoldották. Vannak jó példák, csak követni kellene azokat, adaptálva a helyi viszonyokra.
Csepel polgármestere (sem az előző, sem a mostani) nem partner a jó példák követésében.
A helyi lakosságról sem lehet elmondani, hogy jó közösséget alkotnának. A politika szétszakította, egymás ellen fordította az embereket. Ma a csepeliekről nem lehet elmondani, hogy összetartó, önszerveződő, polgárosodott közösséget alkotnának: megosztottak, félretájékoztatottak, félrevezetettek, bizonyos esetekben megfélemlítettek. Annak, hogy ez így alakult az utóbbi kilenc évben, az önkormányzat önkényes politikai fellépése az oka.
Az embereket napi gondok őrlik, a tájékozatlanságuk és félretájékoztatásuk miatt hiányos a politikai kultúrájuk, a többség apátiába, kiábrándultságba süllyedt, s a maroknyi lokálpatrióta szélmalomharcot folytat az értékek őrzéséért. Csepelen ma nincs hagyományos közösség, az emberek nagy része elfordult a politikától, az önkormányzattól.
Így nem is lehet (a kormányzópárt-barát, családtagokból és fidesz-hívő alkalmazottakból, vállalkozásokból álló érdekréteget leszámítva) a nem létező közösséget bevonni a közös tervezésbe, megvalósításba.
A jelenlegi vezetés szempontjából a valódi párbeszéd, a társadalom bevonása az alkotó munkába szociálliberális huncutság, akadályozó tényező, mely csak gátolná a mindentudó vezetést (előzetesen közzé nem tett) céljainak megvalósításában.
A valódi társadalmi együttműködés helyett látszat-konzultációnak álcázott összeírások, és központi kinyilatkoztatások jellemzik a helyi vezetési módszert. Momentán nincs vezetői igény a szélesebb rétegek bevonására: a felkent, magát mindentudónak képzelő önkormányzati vezető saját törvényeit sem tartja be.
Ez az önkormányzat kilenc éve képtelen arra, hogy egy normális formális fórumot, azaz egy szabályos közmeghallgatást megszervezzen és lebonyolítson. Amit közmeghallgatás címén művelnek, az a törvény és a rendszer megcsúfolása! A helyi népszavazási kezdeményezéseket elfojtja, kibocsátott (alibi-konzultációs) kérdőiveinek eredményét manipulálja.
A félformális kommunikációs lehetőségeket meg sem teremtették: a ritka ál-lakossági fórumok nem tekinthetők ennek. A tanácsadó testületek nem működnek. A helybeliekkel történő kétoldalú kapcsolattartás nem létezik. A vezetői fogadóórák csak papíron léteznek, a virtuális fogadóórákról itt még csak nem is hallottak. Ezek fényében a közösségi településtervezés, a részvételi költségvetés csak egy lázálom, ami soha nem valósulhat meg nálunk.
Informális lehetőségek csak néha vannak, amikor az első számú vezető méltóztatik a település bizonyos részeit bejárni. Utcafórumról, „falunapról”, korosztályos találkozókról (fiatalok, idősek) még csak nem is hallottak.
A lakossággal való együttműködés kulcskérdése: akarja-e ez a vezetés fejleszteni a demokratikus, állampolgári részvételen alapuló politikai kultúrát? Úgy tűnik nem! A demokrácia számukra ördögtől való dolog, amelyet csak azért találtak ki, hogy a vezetőket kritizálják... Ez az önkormányzati vezetés nem tűri a kritikát, de még az ellenvéleményt sem. Sőt! Amit nem ők találnak ki, az nem is létezik.
Ilyen körülmények között felvetődik a kérdés: ha mégis komoly szándék lenne az aktív polgárok bevonására – hol találnak ilyen aktív polgárokat?
Az együttműködő önkormányzat Csepelen nem létezik! Így aztán együttműködés sincs...
Máshol igénylik, használják a széles körű együttműködést, ünneplik, segítik, támogatják a civileket. Nálunk ami nem önkormányzati, azt lehetetlenné teszik, megfojtják, kiközösítik, támadják.
Van, ahol tudják: az önkormányzat civilekhez való viszonya meghatározó, alapvető érték. Csepel nem ilyen hely.
Egy ilyen kerületben soha nem fog bekövetkezni az állampolgári ötletek megfogalmazása, meghallgatása, alkalmazása, megvalósítása.
Hiába léteznek – máshol – jó gyakorlatok, ezek adaptálására, felhasználására elkötelezett önkormányzatra va szükség. Csepel vezetése nem ilyen. Inkább a hatalmi arrogancia, a pökhendi megnyilvánulások jellemzik.
A csepeli önkormányzatot nem az emberiesség, a humanizmus vezérli!
A város, a kerület sokszínű – nem lehet mindent (jelképesen) narancssárgára festeni!
Mindenkit meg kell szólítani (nemcsak a fidesz-hívőket)!
A csepeliek többsége csalódott az önkormányzatban, elfordult tőle, vagy közönyös, esetleg egyszerűen dühös!
Az önkormányzat pedig civil ügyekben érdektelen...
Pedig ahhoz, hogy az alulról jövő kezdeményezések, energiák hasznosuljanak, ne menjenek kárba, meg tudjanak sokszorozódni – bizony ahhoz felülről kellene kezdeményezni az együttműködést.
Ezt viszont meg kellene előznie a bizalom helyreállításának.
Hiába ír ki a főváros pályázatokat az önkormányzatoknak, ha a kerületeken múlik, megtalálja-e az embereket, akikkel együtt eredményesen tervezhet, pályázhat, alkothat...
Az önkormányzatnak kellene koordinálni a különböző érdekű szereplők között, hogy a tervezés megvalósulhasson.
Napjainkban felértékelődik a privát szfére szerepe: a cégek, a befektetők, a polgárok demokratikus együttműködése nem nélkülözhető.
Mit kéne tennie az önkormányzatnak?
Homlokegyenest ellenkező irányba mennie, mint most!
Ez azonban nem működhet addig, amíg a vezetés retteg, fél, remeg a kritikától, a másként gondolkodóktól, az ellenvéleménytől, az érvektől...
Kilenc év után bátoirtalanul kérdem: van-e még igény egyáltalán a véleménymondásra?
El tudná-e viselni az önkormányzat, hogy mellette konzultációs szakértő csoportok elmondják véleményüket a döntéselőkészítési időszakban?
Vigyázó szemünket vessük a világra! Ott másként mennek a dolgok.
Nálunk az önkormányzat fél a közösség bevonásától, a civilektől, mert attól retteg, hogy olyan hangadók is lehetőséget kapnak, akik véleményükkel akadályozzák, megkontrázzák a „szent” központi célok megvalósítását...
Az eredményesebb működés feltételezi a folyamatos útkeresést.
Vajon, ez az önkormányzat keres-e utat? Vagy úgy eltévedt, hogy onnan már nincs visszaút?
Csepelen szemléletváltozás szükséges a vezetésben!
Hinni kell a közös gondolkodás, az összeadódó tudás erejében!
S meg kell teremteni ennek lehetőségét!
Az önkormányzatnak komoly feladatai vannak abban, hogy a helyi közösséget alkalmassá tegyék az együttműködés, a közös gondlkodás befogadására, kezelésére.
Újból felteszem a kérdést: van-e igazi közösség Csepelen?
Mert enélkül nem megy a közösségi tervezés...
Amíg a fennhéjázó önkormányzattól nagy távolságra, elszigetelten működnek civil egyesületek, szervezetek, ne is álmodjanak összefogásról...
Ezeket a gondolatokat ajánlom az illetékesek figyelmébe, a közelgő két választás előtt...
21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor