Csepel - a Buckai Szövetség nézőpontjából...

Furcsa megkereséseket kapott a Buckai Szövetség Egyesület Csepelről és a méltán ismert és elismert ellenzéki médiától azok után, hogy Csepel egyetlen ellenzéki alpolgármestere egyben a Buckai Szövetség Egyesület Csepeli delegáltja, Pákozdi József lett!

 

Az egyesület Csepeli ága, mi több, már az egyesület központja is meg lett vádolva FIDESZ-es kollaborációval! Ez mindannak függvényében ami az egyesület múltjáról ismeretes, finoman szólva is megmosolyogtató és vicces feltételezés, de valójában teljes képtelenség!

 

De nézzük, hogy miért is mondhatják ezt?

 

2019 November 6: Csepel 3 alpolgármestert választ meg! Két FIDESZ-est és egy ellenzékit, akiből az utóbbi történetesen a már említett Pákozdi József!

Az ellenzéknek nevezett formáció ezt megelőzően olyan javaslattal élt, amelyet senki se gondolhatott komolyan! Elvette volna a polgármester összes jogát, s csak a protokoláris jogot hagyta volna meg! Ilyen komolytalan javaslatot épelméjű ember nem támogathatott, s ez vezetett a 9:9-es testületnél ahhoz, hogy végül le legyen szavazva 11:7 arányban! Később egy képviselő a médiában is erre hivatkozott!

 

Közben azonban mélyen hallgatnak arról, hogy miközben több helyen az ellenzék győzelme után is egy frakció maradt (gondoljunk például Szigetszentmiklósra), aközben Csepelen rögtön lett Momentum frakció 1 fővel, MSZP frakció 3 fővel, LMP frakció 1 fővel, DK frakció 2 fővel, Jobbik frakció 1 fővel a nagy összefogással mit sem törődve!

 

Ki is árulta el akkor az ellenzéket és hogyan is juthattunk ide?

 

Úgy juthattunk ide, hogy az ellenzék felépített egy embert röpke két év alatt! Ennek az embernek a neve, akit mindenki szeretett és tisztelt Takács Mónika!

A név garantálta volna, hogy Csepelen úgy legyen összefogás, úgy legyen egység, hogy nem másznak be régi, vállalhatatlannak vélt, baloldalon is leszerepelt személyek a testületbe! Személyével szinte garantált lett volna, hogy Csepel, amely az országgyűlési választásokon is ellenzékivé vált, az Önkormányzat terén is ellenzéki lesz!

De nem így lett! Az MSZP-s őscsontvázak erősebbek voltak mint a tiszta új akarat és új fuvallat!

 

Takács Mónikának júniusban máig megmagyarázhatatlan okokból mennie kellett!

Egy ismeretlen, a deviza hiteles károsultak probléma kezelésében kissé kétes hírnevet szerzett személy, bizonyos Erdősi Éva lépett a helyére sokak értetlenségét kiváltva!

 

A Szövetség Csepeli szervezete ezen lépés miatt alakult meg! Sosem értettük meg, hogy ezt miért kellett! S, hogy a probléma jól látható legyen, a Csepeli Momentum is tartott már ott, hogy otthagyja az összefogás asztalát a vállalhatatlan lista és közös jelöltek miatt!

 

Nyögve nyelős volt ez! Mintha nem akarnának nyerni! Mintha nem akarnák azt, hogy legyőzzék azt a polgármestert, aki a Csepeli HÉV megtámadásával arcul ütötte Csepelt és teljes Csepel szigetet! Miért tették? Mi volt ezzel  a cél? Ezt csak ők tudnák megválaszolni!

 

Ahogy ők tudnák megválaszolni, hogy 2018-ban miért indították el a Csepelen méltán ismert és elismert, de egyben az emberekkel közvetlen képviselővel, Szabó Szabolccsal szemben azt a Bangóné Borbély Ildikót, aki bár szociális politikában olykor jó, de aki néha lenyom olyan nyilatkozatot, amely már-már Németh Szilárdi szinttel vetekszik! Nem mellesleg a Közös Ország Mozgalom rendezvényén egyértelműen kiderült, hogy Bangónénak semmi köze sincs Csepelhez vagy Csepel szigethez! Vajon ők értik azt, hogy ezt miért kellett?

 

2016-ban a Csepeli HÉV megvédésének korában mi együttműködtünk olyan méltán elismert személyekkel, mint Szabó Szabolcs, az azóta visszavonult Hudák János,  a most visszaléptetett Takács Mónika, vagy a lekollaboránsozott Pákozdi József! Szabolcs és József kivételével a többiek hova lettek? Vajon tisztában van-e  a valódi ellenzéki oldal, hogy milyen emberek visszaléptetése, félre állítása, az ellenzék milyen szintű elárulása folyt Csepelen? S, ha tudja, akkor vajon nem érzi-e azt, hogy az ami Csepelen folyt az ellenzékhez méltatlan?

 

Ha mindezen elgondolkodnak emberek, akkor vajon elgondolkodnak-e azon, hogy mennyi hitele van annak, ami most megjelent egyes sajtó orgánumokon? Hogy az általunk nagyon tisztelt Dukán András Ferenc  a Momentumtól vajon nem értett-e valamit nagyon, de nagyon félre? S elgondolkodtak-e vajon azon, hogy ha ellenzék és hogyha Csepel, akkor most itt kellene megnyomni egy RESET-et! Egy RESET-et és szépen előlről felépíteni mindent!

 

Mert nem, nem a Buckai Szövetség Egyesület árulta el Csepelt, s nem, nem a Buckai Szövetség Egyesület veszítette el ellenzéki létét, hanem azok, akik nyáron kifaroltak Takács Mónika mögül!

Azok, akik hagyták, hogy az a bohózat végig menjen Csepelen, ami végig ment!

Azok, akik hagyták azt, hogy egy olyan legyen Csepelen újra polgármester, aki megtámadta Csepel egyik legfőbb jelképét, a Csepeli HÉV-et!

S, akik 2018-ban attól sem riadtak vissza, hogy neki menjenek Szabó Szabolcsnak!

 

Üdvözlettel:

Csizek Csaba

a Buckai Szövetség Egyesület

elnöke

06-70-70-15-911


Forrás:

https://buckaiszovetseg.blog.hu/2019/11/08/volt-e_valos_szandeka_az_ellenzeknek_csepel_megnyeresere_es_felemelesere?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare&fbclid=IwAR2g-6MzOlEFy4ktkk2VNdccHqrpiCDNH-Eg8VbGouwJD3myrRbkLoUQOC0