A Csepeli Munkásotthon Baráti Köre – 3.

A baráti kör jelenlévő tagjainak alapvető célja, hogy a Csepeli Munkásotthon a távolabbi és közeli jövőben is a kultúrát és a közt szolgálja. A baráti kör nyitott mindenki számára, aki ezzel a célkitűzéssel egyetért és támogatja ennek megvalósulását.
 
A baráti kör alakuló összejöveteléről szóló tudósítás első részében a ház vezetői tartottak gondolatébresztő tájékoztatót, majd (erről a tudósítás második részében olvashattak) az eszmecsere résztvevői mondták el véleményüket, ötleteiket.
 
A tanácskozásról szóló tudósításunk harmadik részét a hozzászólások felidézésével folytatjuk. 
 
Ferencz László:
Én is tősgyökeres csepeli vagyok: itt születtem, itt tanultam, itt dolgoztam végig aktív éveimet. A Kossuth Lajos Szakközépiskolában tanítottam 11 évet, s majd a szívem szakadt meg, amikor 1989 környékén ránk erőltették az új Nemzeti Alaptantervet ránk erőltették, és megszüntették a szakmai oktatást. Érettségi mellett nem lehetett szakmát szerezni! Én akkor munkanélkülivé váltam, mert hiába volt technikus-képzés a Kossuthban, a középiskolában nem lehetett szaktantárgyakat tanítani, s így kénytelen voltam otthagyni az iskolát, tizenheted-magammal együtt.
Na, nem is ez a lényeg! Nagyon sokszor szerepeltünk a Kossuth-tal, karácsony előtt, december 23-án itt, a színházterem színpadán, gyönyörű Kossuth-esteket tartottunk.Nem tudok róla, hogy manapság ez a hagyomány még fent áll-e? Úgy tudom, hogy nem.
Azért kezdtem bele a mondókámba, mert bizonyára mindnyájan olvastátok az újságban, a Csepeli Hírmondóban, hogy „Csepel soha nem látott fejlődés előtt áll!” Föl van sorolva sok minden: a Jedlik felújítása, a strand, az útépítés, orvosi rendelő, kórház – nem akarom én ezt részletezni. Egyetlen egy szót nem láttam, nem olvastam a Munkásotthonról.
A másik: Borbély Lénárd nagyon sok mindenben támogatja a csepelieket, milliókat, vagy talán többet költ a csepeli nyugdajasok hajóztatására, szórakoztatására. Ott van a nyugdíjas-klub a víztorony mellett, támogatja annak a működését. Nem tudom megérteni, hogy miért nem támogatja ezt az intézményt is, miért ellenséges a Csepeli Munkásotthonnal? Holott, ennek sokkal nagyobb hagyománya és értéke van, mint a volt MDF-házban jelenleg is működő nyugdíjas-bázisnak. Járok oda én is! Ismerem az igazgatónőt, sok mindenről beszélgettünk már. Azért én szeretettel, tisztelettel felkérném a Csepeli Hírmondót, hogy egy kicsit tegyen föl néhány kérdést a polgármester úrnak, és a többieknek, az ügyben, hogy ugyan már, egy kicsit gondoljon bele, miért nem támogatják ezt a majd 100 éves intézményt? Miért alkotnak róla ilyen ellenséges véleményt? Holott tényleg nagyon sok embernek nyújtott ez segítséget tanítás-oktatás terén is. Én is itt készültem fel nyelvvizsgára, nagyon sokáig jártam ide a klubba, a könyvtárba – nagyon-nagyon jó könyvtár volt, mindent megtaláltam, még tanár koromban is, amire szükségem volt. Anno jártam még ide a csillagvizsgáló szakkörbe is! Ezekről szinte semmi hír nincs évtizedek óta. Jó, a nyelvoktatásról hallani, meg tudni. De egyszerűen nem tudom ésszel felfogni, hogy miért marasztalják el ezt a szerencsétlen – így mondom -, szegény munkásotthont?
Többet tényleg nem tudok mondani, de nagyon örülnék, ha az újságban tényleg föltennék a kérdést arra vonatkozóan: ugyan már miért ilyen mostohagyerek a munkásotthon, miért nem jut eszükbe támogatni a működését, renoválását? 
 
Fekete Béla:
Nem kell mást csinálni, csak megfigyelni a központi politikai irányvonalat. Rájövünk, hogy ennek az irányvonalnak a legnagyobb ellensége a baloldali szervezett munkás! Semmi más! A szervezett munkás. Ott van, csak a szakszervezeteket kell megnézni. A szervezett munkás ellensége ennek a politikának, azért mert a szervezett munkás ellene lázad! Ennyi a egész! Ha nem tudják elnyomni valamilyen formában, ideológiailag, politikailag, gazdaságilag, vagy erőszakkal, akkor a szervezett munkás fel fog lázadni. És ez lesz a bukás! Nem kell sok idő adddig. Lehet, hogy a helyhatósági választásokon már nyugodtan, békében meg fognak bukni, lehet, hogy csak a következő parlamenti választáson. De, addig szervezkedni kell a jobboldal ellen – azért vagyunk baloldaliak. Itt Csepel mindig baloldali volt, együtt Angyalfölddel, meg Kőbányával. A baloldaltól félnek a legjobban! Ennyi az egész! Ha nem félnének tőlünk, akkor a munkásotthont támogatnák! De félnek! És hogy ha mi meg tudunk mozdulni, sokan, nagy tömegben, akkor ezek elmenekülnek. Ennyi!
 
Kiss. B. Mihály:
Mint egyik ötletgazda, szeretnék hozzászólni, s visszaterelni a témát az eredeti mederbe. Mert most, itt, nem arról van szó, hogyan volt Kőbánya, meg a másik, s egyéb, az országos politika. Sajnos, az egy adott állapot. Itt arról van szó szerintem, hogy a munkásotthon további fennmaradása, jelenlegi túlélése hogyan történjen? Tudunk nagyon komoly túlélési gyakorlatokról – lásd például a Klubrádió esetét. Igaz, hogy mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy azonnal kidobjunk itt egy-két milliót, megsegíteni a házat, de azt hiszem, hogyha alaposan foglalkozunk a témával, s elvisszük a hírt azok közé, akik tudnak segíteni, akár csak pár ezer forinttal – az már sokat tehet!
Tehát meg kellene alakulnia ennek a baráti körnek, választani kellene legalább olyan vezetőséget, amely ezt fel tudja karolni, s utána szervezeti formában, közösségi oldalon, vagy bármilyen más formában, ezt a munkát elkezdeni. Elkezdeni, szervezni, kivinni az emberek közé,a szervezetek közé, hogy ez a cél, ez a feladat! Ez nem egy egyesület lenne, sem egy alapítvány, semmilyen más. Ez egy civil, önszerveződő, laza kapcsolat, amely nem is klasszikus tagsággal rendelkezne, hanem baráti jellegű töltetet adna a dolognak, egy nemes cél érdekében, hogy a munkásotthon sanyarú helyzetén valahogy próbáljon enyhíteni. Bízva abban, hogy majd, később, bármilyen vonatkozásban jobbulhatnak a körülmények (akár anyagi téren, akár bármi más formában). Főleg, ha Csepel elindul a csodálatos fejlődés útján, hátha még valaki meglátja, hogy itt ez a ház, amely beleillik a környezetbe, valamilyen formában.
Én a magam részéről, természetesen, egyszerű tagként szeretném támogatni ezt a továbbiakban, meg a lehetőségekhez mérten is, s természetesen az aktív részvételről is gondoskodom. Szóval, ebbe az irányba kellene elmozduni. A hozzászólások mind nagyon jók voltak, építő jellegűek, bár néhányan elkalandoztak más területre, mint az eredeti célkitűzésünk volt. Azt kérem, hogy maradjunk a témánál, és ebben az irányban menjünk tovább.
 
Lengyel Mihályné:
1949-től 1986-ig dolgoztam a Csepel Művekben. Azt megelőzően a szüleim és rokonságom is, csepeliek voltunk, bár én most Erzsébeten lakom, nem messze innen. Hajdan a Csepel Művektől kaptunk itt lakást a kerületben, a férjem is itt dolgozott. Innen mentünk tovább egyetemre, ő katona lett, szóval részt vettünk a gyár, a kerület életében. Annak idején, még Weiss Manfréd Művek volt, amikor elindult olyan iskola, ahová a csepeli dolgozók gyerekei járhattak, s nagyon sok minden más jó is történt. Én a munkásotthonba járhattam már előtte két évig, mert akkor már 17 éves kortól lehetett dolgozni. Munkalehetőség akkor sem volt, itt volt a munkaerőközvetítő hivatal, s úgy tudtunk bekerülni a gyárba dolgozni, hogy el tudtuk végezni azt az iskolát. Na, most ilyen funkciója most is lehetne ezeknek a közösségeknek, tulajdonképpen, ha lenne a jelenlegi vállalkozók között olyan, aki szívén viseli ezt. Sajnos, az a tapasztalatom, hogy nem sokan foglalkoznak ezzel pillanatnyilag. És ez nem csak állami feladat, hanem tulajdonképpen azoknak a vállalkozóknak is feladata lenne, hogy saját munkaerőjüket építsék, segítsék a tanulásban. Ezt csak bevezetőben szerettem volna elmondani.
Szeretném felajánlani szakmai tapasztalataimat. 1986 decemberében mentem el nyugdíjba, de már januárban dolgoztam a minisztériumban. Nagyon jól tudom, saját tapasztalataimból, hogy történt annak idején a munkásellátás támogatása a Csepel Művek részéről: akár energiaszolgáltatásban, építőiparban, sok mindenben. Tulajdonképpen a CSESZÜ-n keresztül bonyolódtak ezek a dolgok.  Tehát most is meg lehetne keresni azt a (nincs már Csepel Művek, de azért van egy két cég) vállalatot, ahol kellene kapcsolatot teremteni, meg a különböző oktatási vállalatoknál, a Sepsi Zsiga,  a Kosik Gyuri. Ők csinálták a szakmai oktatást, azt hiszem még most is megvan nekik.Tehát mindenképpen lehet erre alapozni, hogy a mostani igényeknek megfelelő szakmunkás képzés történjen. Mert nem mindegy, milyen. Már a hetvenes-nyolcbanas években is az volt az igény, hogy érettségizett legyen a szakmunkás! Mert a sima szakmunkás képzésnek semmi értelme nincs! A mai technikai fejlődés mellett ez így van...
 
Takács Mónika:
Sajnos, ezek most kivitelezhetetlenek. Mi, saját erőből nem foglalkozunk oktatási területtel! Az egy külön szakma! Másrészt az eddig jól működött, nagy oktatási intézmények most mind átkerülnek az egyházakhoz – megváltoztak a törvényi szabályozások, a támogatási rendszerek. A jövőben az egyházak működtetik ezeket, vállakozásban ezt már nem lehet csinálni... sajnos, ezt az utat nem tudjuk járni. De, a harmadik emeleten még mindig működik nálunk szakképzés, az oktatás bent van a házban, a nyelvtanfolyamok bent vannak, különböző, eseti jellegű tanfolyamok szintén működnek a házban, elég sokféle. Ezek, ugye általában folyamatosan mennek, az egyik befejeződik, a másik elkezdődik, úgyhogy vannak ilyenek.
Viszont a baráti körrel kapcsolatban, ahogy itt beszéltünk, hadd kérdezzem meg: lenne olyan, aki...
 
Nagy József:
Bocsáss, meg – kíván még valaki hozzászólni?
 
Lengyel Mihályné:
Még annyit szerettem volna mondani, hogy meg kellene beszélni, hogy milyen területen van szükség szakmai segítségre? Esetleg régi munkatársaimmal tudnék beszélni, ha ismert a kívánság.
 
Takács Mónika:
Szükség van mindig nézőtéri felügyelőkre, olyanokra, akik segítenek a programok lebonyolításában, azt nagyon szívesen vennénk. Ha esetleg szakmunkások jelentkeznének, akik néhány termünket kifestenék, aljzatát rendbehoznák, annak is örülnénk, nagy segítség lenne... Ilyen plusz segítség mindig jól jön. Mert akkor belül a házat rendbe tudjuk tartani nagyjából, mert a külsővel nem tudunk mit kezdeni, az egy komplett felújítást igényel.
Viszont el kellene dönteni, hogy ezt a baráti kört hogyan indítsuk el?
 
Nagy József:
Kérem szépen, többen is foglalkoztak vele, hogy ez egy laza baráti kör legyen, de mégis azért rendszeresen találkoznánk, s lenne ennek egy vezetősége. Ha ezzel itt egyetértenétek. Van-e javaslat, s van-e olyan ember, aki maga is szívesen foglalkozna ezzel, s esetleg a bővítésével úgy, hogy állandó kapcsolatban velünk?
 
Tóth Mihály:
Vezetésére Molnár Rudolfot javaslom.
 
Horváth Gyula:
Igen, én is őt javaslom.
 
Molnár Rudolf:
Ugye, most azt kérdezitek, elvállalom-e? 
 
Nagy József:
Én megmondom őszintén, egyetértek azzal, amit Mihály Mond, én is gondoltam rá, s gondoltam Tarjányi Lászlóra is, aki nagyon aktív a számítógépen, az interneten.
 
Tarjányi László:
Sajnos, én családi okok miatt nem tudok egyelőre feladatot vállalni, nekem ezt meg kellene beszélni. Nem húzom ki magam a munka alól, de én most nem tudok erre mit mondani... az a baj, hogy én csak este tízkor szoktam bekapcsolni a számítógépemet, így napközben nagyon nehezen lennék elérhető. Ide egy fiatalabb ember kellene, aki ezt csinálná Molnár Rudolf mellett. Nem tudom, van-e ilyen valahol?
 
Nagy József:
Szabó Gyuri, mint fiatalabb ember, volna erre időd, energiád?
 
Szabó György:
Én, mint egy szürke eminenciás, csak egyszerűen segítek, nem vágyom semmiféle tisztségre.
 
Tarjányi László:
Ha Molnár Rudolf úgy is csinálja ezt a közösségi oldalas kommunikációt, javaslom, hogy nála adja le mindenki az elérhetőségét, hogy azokkal is lehessen tartani a kapcsolatot, akiknek nincs internetje. Ha bármit teszünk Molnár Rudolf kiteszi az oldalra, s azt mindenki elolvashatja. Vagy a munkásotthonnak valami aloldalára kellene ezt kitenni, ha bármi van...
 
Takács Mónika:
Nem, én ezt nem tudom vállalni, bocsánat, most sem kértünk lehetőséget az adatkezeléssel kapcsolatban...
 
Tarjányi László:
Ez nem adatkezelés. Arról volt szó, hogy ez nemhivatalos baráti társaság, végül is itt egymás címét tartjuk nyilván, tehát nem a munkásotthon tartja nyilván. Jogilag a munkásotthonhoz és az alapítványhoz ennek nincsen köze, ez egy baráti kör...
 
Tóth Mihály:
A munkásotthon honlapjára csak egy link kellene, az elérhető társszervezetek: Csepeli Munkásotthon Baráti Kör társaság, s aki erre rákattint, megtud mindent róla.
 
Tarjányi László:
A támogatói körbe várjuk az embereket, aki hajlandó, vállalja nyíltan, saját személyével, erkölcsi tekintélyével, aki ezt nem tudja, akarja vállalni, az úgy lenne tag, hogy arról csak a kör vezetője tud. Értesítjük, ha valami van. Tehát ez egy civil baráti kör. Nem folyománya a munkásotthonnak, sem az alapítványnak, sem a kuratóriumának. Ezért mondom, hogy adatkezelésről nincs szó! A közösségi oldalon pedig teljesen törvényesen lehet akár nyílt, akár zárt csoportot létrehozni.
 
Takács Mónika:
A zárt csoportnak nincs értelme, mert ahhoz nem lehet csatlakozni, azt nem lehet bővíteni... 
 
Molnár Rudolf:
Nincs mit titkolni!
 
Tarjányi László.
Ez így van, csak én az adakozás kapcsán javasoltam azt, ahogy Mónika is mondta, hogy a csepeli vállalatok vezetői sem akarnak nyíltan adakozni, mert fénke a hatalom bosszújától. Erre írtam én azt a javaslatot a közösségi oldalon, hogy akkor tegyék ezt magánemberként, támogassák az alapítványt, az OTP-számlaszámán keresztül. Egy alapítványt bármelyik magyar állampolgár támogathat.
Egyébként az itt jelenlévők tudomására hozom, mert valaki esetleg még nem tudja: én január óta propagálom ennek a célnak a támogatását, gyakorlatilag még azt is megajánlottam, hogy mi, nyugdíjasok, akik kaptunk a választásra tízezer forintos Erzsébet-utalványt, jó szívből, nem azért, hogy a szavazatunkat megvásárolják, hogy ezt aki nélkülözni tudja, ilyen értékben támogassa az alapítványt (nem az Erzsébet-utalvánnyal). Kicsit csalódott vagyok, úgy tudom nem igazán volt erre jelentkező...
 
 
Takács Mónika:
Azért ez sok pénz a nyugdíjasoknak...
 
Szabó György:
Csak egy kiegészítő gondolatom van az elhangzottakkal kapcsolatban. Azt szeretném mondani: bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport! Így mondták a francia forradalomban. Szóval, ha lehet, akkor a közösségi oldalon való megjelenése ennek a baráti körnek legyen politikamentes, tehát tartsuk szárazon a puskaport, mert (nem azért mert kicsik vagyunk) most a célunk nem politikai, nem ideológiai, hanem a munkásotthon megsegítése a cél.
 
Tarjányi László:
A politikamentes megoldást én felajánlottam Borbély Lénárdnak is, mégpedig oly módon, - legalább két-három levelet írtam neki, e-mailben is -, hogy Csepel adófizetői befizetik az adót, cserébe elvárjuk a kulturális szolgáltatásokat. Emberi szabadságunk, hogy meghatározzuk, az adónkért cserébe járó kulturális szolgáltatást, hol, melyik művelődési házban kívánjuk igénybe venni? Ezért én kértem a polgármestertől, hogy a Csepeli Munkásotthon támogatását újítsa fel. Kértem, hogy 2010-ig visszamenőleg az évi 30 millió forintot ÖNKÉNT (az újságírónak mondom) ada meg, illetve Németh Szilárd, aki elintézte, hogy 2016-ban már csak fél támogatást kapjunk az állam részéről, 2017-ben és 2018-ban semmit sem, szóval Németh Szilárd – saját elhatározásából - intézze el, hogy megkapjuk az elmaradt, visszatartott állami támogatást. Azért, mert ez a csepeliek akarata, s, ahogy én leírtam, (tumomásom szerint Churchilltől származik) „Amit nem lehet megakadályozni, annak az élére kell állni!” Ergo: ha a jelenlegi csepeli városvezetés emelt fővel akar kikerülni ebből a csatából, amit nem mi kezdtünk, akkor, a békesség talaján mi megtaláljuk az együttműködés lehetőségét, ehhez csak annyi kell, hogy ők ÖNKÉNT vissztérnek a támogatás megadásához, és mi fátylat borítunk az elmúlt nyolc évre.
Megtehettem volna, de én nem beszélek a csepeliek nevében, nem emelek barrikádokat, soha nem javasoltam azt, hogy csepeliek (ha már szekértáborokra osztottak bennünket) ne látogassuk egymás művelődési otthonait! Én nem szólítottam fel senkit sem, hogy aki a Csepeli Munkásotthon barátja, vagy látogatója, ne látogassa a királyerdei Művelődési Házat, ne látogassa a Radnótit, ne látogassa Rákóczi Kertet és ne látogassa az ÁMK-t! 
Következésképpen SENKI NE USZÍTSON arra, hogy a munkásotthont ne látogassák! Tegyék meg kölcsönösen. Mi nem zártuk ki a munkásotthonból a Fidesz tagjait.
Visszatérve Bangóné parlamenti felszólalására, amelyre Németh Szilárd hosszasan válaszolt. Ebben azt állította, hogy ő sohasem járt a munkásotthonban! Lehet, hogy nem vett itt részt színházi előadáson, vagy szakköri foglalkozáson, de Tóth mihály is tanú rá, hogy az önkormányzat tanácstermének felújítása idején, ebben a teremben többször volt kihelyezett képviselő-testületi ülés, sőt többször itt alakult meg az új képviselő-testület.Miután Németh Szilárd sok éven keresztül tagja volt a képviselő-testületnek, még ellenzéki korában, , akkor ő nem mondhat ilyet, hogy ő soha nem járt a munkásotthonban!
Arra is nagyon sokan emlékszünk, (mert engem már 1998-ban is meghívtak ide, ebbe a házba) amikor egy fideszes egyesület itt rendezvényeket tartott. Nekem ők a saját lakáscímemre ők valamikor küldtek meghívót. Most már a nevem sem ismerik, s valószínűleg letagadnak, pedig annak idején én is rendszeresen eljöttem. Arra is emlékszem, amikor Kövér László számtalanszor itt volt, a Fidesz terembérlő volt, Németh Szilárd akkor sem volt itt, pedig ott ült az elnöki emelvényen, Kövér László mellett. 
Engem mindenki ismer Csepelen, Tóth Mihályt leszámítva mindenkivel tegezőben voltam, még az elhunyt szegény Takács Józseffel is. Tóth mihály polgármester urat mindig nagyon tiszteltem, ő nem ajánlotta fel nekem a tegeződést. Rajta kívül itt a csepeli politikai osztályt tegezőleg ismerem. Nekem senki ne mondjon olyat (főleg Németh Szilárd ne), hogy ő nem járt a munkásotthonban! És ne nevezze „kommunista fészeknek” , ha egyszer terembérlőként ő is évtizedeken keresztül ide járt pártjával.
 
Takács Mónika:
Csak egy mondat. Most jutott eszembe, nagyon fontos. Beszéltünk itt pénzekről, de talán a Csepeli Hírmondó munkatársának is fontos: 2010 óta a Csepeli Munkásotthontól (így kimondani egyben sok), több mint 400 millió forintot vontak el!!! Ha csodálkozunk azon, hogy néz ki az épület, tessék belegondolni, ez mind hiányzik belőle... Évi 57-60 millió forinttal kapunk kevesebbet, s tessék ezt felszorozni nyolccal. Ha mi most tényleg megkapnánk ezt az összeget, ÖNKÉNT, akkor a munkásotthon már kívülről is megújulhatna!
A munkásotthon most nem kap forrást egyáltalán! Mi a saját bevételeinkből élünk! Abból fizetjük az áram- és vízszámlát, télen a fűtést. Azonos áron adjuk bérbe a termeinket még a pártoknak is, nem teszünk köztük különbséget. Erről már szolgáltattunk adatot, kimutatást is az adatvédelmi biztosnak. Nincs szégyenkezni valónk. Nagyon szívesen megmutatok bárkinek, bármit, de csak olyan adatokkal, ami hozzáférhető (a szerződéses üzleti titoktartás minket is köt).
Ha nem támogat bennünket senki, hogyan gondolják, hogy a bevételeinket kérik számon???
A kiadásainkhoz sincs közük, a bevételeinkhez pedig még kevésbé!
Kifizetjük a számláinkat, nem vagyunk eladósodva, nincs köztartozásunk – akkor mit akarnak?
Nincs az országban más kulturális intézmény, amely ne kapna támogatást – csak a Csepeli Munkásotthon. És ez egy személy miatt van, tudjuk, hogy ki áll mögötte.
 
Tóth Mihály:
Térjünk vissza ahhoz, hogy meg kellene alakulnunk, s meg kellene választanunk egy vezetőt. Szavazzunk!
 
Nagy József:
Aki ennek a kedves baráti körnek a vezetőjéül támogatja Molnár Rudolfot, kérem kézfelemeléssel szavazzon. Köszönöm szépen, látható többség.
 
Molnár Rudolf:
Köszönöm szépen a bizalmat, IDEIGLENESEN elfogadom..
 
 
 
 
 
 
 
 
Nagy József:
Mi mindig állunk rendelkezésre!
Megmondom őszintén, a mai délután egy nagyon jó beszélgetésnek is megfelelt. Szükség van erre, hogy véleményt cseréljünk. Nagyon érdekes volt, amit Laci fejtegetett. Minden település kap kulturális normatívát lakosságszáma után – ebből feltétlenül járna ennek a háznak!!!
 
Tóth Mihály:
Két megjegyzésem van. Az egyik: a csepeli önkormányzatnak van egy hatályos közművelődési rendelete, amelyet a csepeli önkormányzat nem tart be a Csepeli Munkásotthon vonatkozásában!!! A másik megjegyzésem: nyolc éves, reménytelennek tűnő küzdelem áll a Csepeli Munkásotthon mögött. Németh Lászlótól olvastam valahol: „A maratoni csata a reménytelenség győzelme volt” ezzel a gondolattal menjünk bele a következő nyolc évbe. A maratoni csata nem dőlt még el, de ez a reménytelenség győzött Maratonban, s én bízom benne, hogy itt is győzni fog!
 
Nagy József:
Kérem szépen, mindenről beszéltünk, nagyon jó összejövetel volt, nekem tetszett. Tanulságos beszélgetés volt. Áthatotta a segítő készség, hogy ennek a háznak a jövőjét, működését biztosítsuk a csepeliek javára. Tisztelettel köszönöm! Innentől Molnár Rudolfon keresztül mennek majd információk, akinél pedig meg lehet adni az elérhetőségeket!
 
Az összejövetel ezzel véget ért.
 
Másnap a közösségi oldal Csepeli Munkásotthon Baráti Köre csoportjában Molnár Rudolf ezt tette közzé:
Tegnap a jelenlévők engem kértek fel a Baráti Kör ügyvezetésére, amelyet ideiglenesen felvállaltam. Kérem mindazokat, akik életük bármely időszakában részesei voltak az itt folyó kulturális, népművelési vagy művészeti munkának vagy egyszerűen csak emlékezetes kulturális eseményeken vettek részt, jelentkezzenek a facebook-on keresztül a baráti kör tagjának. A baráti körön belül az érdeklődési , vagy ismeretségi körüknek megfelelő csoportok alakításával (táncosok, zenészek, képzőművészek, irók, költők, olvasók, nyelvtanfolyamok résztvevői, nyugdíjasok stb) teremtsenek kapcsolatot a jelenlegi vagy régi társaikkal és jelenlétünkkel is bizonyítsuk, hogy fontos számunkra a Csepeli Munkásotthon. Aki többet is szeretne megtudni az intézményről, annak gondjairól, a segítés formáiról, az a facebook-on keresztül is tájékozódhat, ha felkeresi a Csepeli Munkásotthon linket.
 
 
21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor
Fotók: Bárány Tibor