 |  |
A baráti kör - 2.
A tudósítás első részében megismerhették Nagy József kuratóriumi elnök és Takács Mónika igazgató bevezető gondolatait.
Az ezt követő részben – tudósításunkat innen folytatjuk - a jelenlevők elmondták véleményüket, ötleteiket, s a kétórás tanácskozás végén formálisan is megalakult a baráti kör.
Az első hozzászóló kérdést tett fel:
- Szakmai szempontból milyen kritikák érték a Munkásotthont az önkormányzat részéről?
A kérdésre Takács Mónika válaszolt:
Sem önkormányzati, sem állami szinten nem volt szakmai kritika. A minisztériumból még tavaly is olyan levelet kaptunk, hogy elismerik a munkánkat. Az önkormányzattól semmilyen szakmai minősítés nem érkezett, bár a legutóbbi testületi ülésen elhangzott, hogy „Csepel szégyene” vagyunk. Azt gondolom, hogy ezt a szakmai munkánkra értette a polgármester úr, miközben ő idejön a lányákájáért, aki itt táncol a házban, vagy a családja valamelyik tagja. De ezt ő mégis megengedi magának. Konkrét szakmai kifogás még nem merült fel velünk szemben. Nem is tudom mi lehetne egy önkormányzatnak a kifogása, mikor ő nem ad semmit a háznak! Vajon mit kifogásolhatna, amikor itt színházi előadások vannak, rendezvények vannak, ingyenes családi rendezvények is vannak, vagy például ünnepi rendezvények. Tehát működik a ház, egy csomó csoportunk, tanfolyamunk van, klubok működnek.
Szakmai téren céljaink nem változtak: az Alapító Okiratban lefektetett célok szerinti tevékenységeket végezzük. Persze, mindent lehet kifogásolni, de az évek során mindig olyan furcsa módon fogalmaztak: „kommunista fészek”, meg minden, ezeket mindenki tudja, mert olvassa. Ilyen lenyúlásokat, olyan lenyúlásokat emlegetnek, holott ennek a háznak az alapítói „kihaltak”, s onnantól a Fővárosi Törvényszék és a Kuratórium közösen gyakorolták volna az alapítói jogokat, azzal, hogy minden alapító módosításnál a törvényességet felügyelve a Törvényszék jár el, s a kuratórium esetleg ajánlásokat tesz. Ennek az egésznek pedig a törvényességi felügyeletét az Ügyészség látja el. A Törvényszék és az Ügyészség áll tehát az intémény mögött, ezért tehát nem lehet ránk olyanokat momdani, amilyeneket mondtak!
Sem magánszemély, sem semmilyen cég nem lett bevonva az alapítói körbe. Most az alapítói körben elvileg a Csepeli Városkép Kft. van (itt most jelen van a kft kiadásában megjelenő Csepeli Hírmondó fotósa és újságírója is).
Igaz, az újságíró nem mutatkozott be, bár mi ilyen esetben esetleg elvárnánk, ha eljön egy ilyen rendezvényre, akkor bemutatkozik, hogy honnan jött, s hogy mit kíván tenni! Tehát ennyi a minimum, amit gondolom, hogy meg kellett volna tennie! De szeretettel fogadjuk, s remélem, hogy azt fogja közvetíteni, amit itt hall. Bár e baráti kör mostani együttgondolkodását eredetileg nem szántuk a széles nyilvánosság elé, főleg nem olyan formában, ahogy azt önök szokták megírni.Ha ön tényleg azt írja le korrekten, ami itt történik, akkor nagyon megköszönjük. Csak a Csepeli Hírmondóban rólunk még normális cikk nem jelent meg! S ezt én nagyon nehezen tudom megérteni!
Ön utánajárt a Munkásotthonnak, olvasott rólunk, tudja hol van?
Igen-igen. Tudom, hogy mindenki megoldást keres a problémára – válaszolt az újságíró fiatalember -, s ennek fényében íródik meg a cikk is.
Tóth Mihály tett fel kérdést:
Mikorra várható a TEMI döntés az idei támogatásról? Mivel fogglalkozik majd a most várható TEMI ülés?
Takács Mónika válaszolt:
A TEMI döntés már megszületett – ezt még Hoppál Péter intézte. A közelgő TEMI ülés témáját majd meglátjuk, azt még nem tudjuk. Az állami támogatásoknál csúsztatott év van: 2019. június 30-ig szólna az állami támogatás egy évre. Hiába hívjuk 2018. évinek, csúsztatva van, s a 2019-2020-as évet foglalja magában.
Egy hölgy kérdése:
Milyen a kapcsolat dr. Szabó Szabolccsal? Van egyáltalán kapcsolatuk dr. Szabó Szabolccsal? Az ő országgyűlésben elfoglalt helyét azért a csepeliek szavazták meg, s azért ez egy olyan súlyú dolog, amelyet dr. Szabó Szabolcs valamilyen formában megpróbálhatna támogatni! Nem tudok róla, hogy teszi-e ezt.
Takács Mónika:
Szabolcs tud rólunk, ismeri pontosan a helyzetünket. Amikor a fórumunk volt, egy rövid ideig akkor is jelen volt, majd el kellett mennie. Utána én váltottam vele pár szót, s ő megígérte, hogy amiben tud, segít. Azóta nem találkoztunk vele. Nekem itt a házban nagyon sok olyan dolgom van, amivel foglalkoznom kell, nincs időm politikusok után loholni (bármennyire is azt hiszik, hogy ezt teszem). Ezért aztán jól esne, ha időnként egy képviselő megkeresne minket. De lehet, hogy ő figyeli a dolgokat... A korábbi interpelláció és miniszteri válasz is azt mutatja, hogy ezt a dolgot parlamenten belül elintézni nem lehet.
Még egy olyan dolog van, ahol nem került pont a mondat végére: az Alkotmánybíróság még nem döntött! Ha valamilyen oknál fogva elutasítaná a Lex-Munkásotthont, akkor minden visszakerül a régi kerékvágásba. Ez is megtörténhet. Nagyon sok mindent átéltünk az elmúlt nyolc év alatt, amire nem is gondoltunk, s voltak köztük pozitív dolgok is.
Nagyon nem jó dolog, hogy Csepelen a Munkásotthont ellenségképpé változtatták, ez a csepeli emberek érdekeit egyáltalán nem szolgálja. Jó lett volna, ha a Munkásotthon Csepel kulturális életében egy központi intézmény maradhatott volna, úgy, ahogy nagyon sok évtizeden keresztül volt. Adottságai, elhelyezkedése, múltja alapján mindenképpen ez volna a megfelelő szerep számára. Bizonyára nagyon sokan azért nem járnak már ide, mert minket már beraktak egy politikai kategóriába. De azt is tudom, hogy sokan járnak olyanok is ide, akik nem értenek velünk egyet, hiszen nagyon sokszor beszélgettünk velük, és mégis jönnek a házba, szeretik az itteni parogramokat.
Tudomásul kell venni, hogy nem halad mindenki ugyanazon az úton! Nem mindenki ugyanazokat a dolgokat tapasztalja meg. Amiket én tapasztaltam – én ezért lettem önkrmányzati képviselő -, amiket ezzel a házzal megtettek, úgy gondoltam, ilyen nincs, ezt nem lehet hagyni! Eleinte még nagyon hittem benne, hogy ezt a helyzetet tárgyalásos alapon lehet rendezni, megoldani. Azt hittem, ha részletesen tájékoztatjuk őket, elmondjuk nekik a gondokat, majd a helyére kerül a Munkásotthon ügye.
Nem! Szó sincs erről! Soha, soha nem akartak velünk együttműködni! Soha nem akartak tárgyalni! Szakmai szempontból egyáltalán nem!
Olvasom azt is, hogy 30 millió forintot nem fogadtunk el. Bárkinek megmutatom, a mai napig megvan, amit le mertek küldeni „közművelődési megállapodás” címszó alatt: ebben egyetlen szakmai pontot sem soroltak fel! Én még ilyet nem láttam! Ez az önkormányzat szakmailag NULLA! Meg merték azt tenni, hogy egy közművelődési intézménnyel olyan együttműködési megállapodást akartak kötni, amelyben nem voltak szakmai feltételek.Csak az volt benne, hogy felügyelő bizottsági helyeket kérnek, és kuratóriumi helyeket kérnek – és slussz, passz!
Erre visszaírtam, hogy ez komolytalan, tessék nyilatkozni, mit kérnek a 30 millióért? De őket nem érdekelte ez! A kuratóriumi és a felügyelőbizottsági többséget akarták, s onnantól kezdve mindenki arra ment volna, amerre akar, s a szakmai munkát ők majd valahogy megcsinálják...
Nem mondom, hogy rossz az, amit csinálnak! Egyáltalán nem mondok olyat, hogy a többi művelődési házban a szakmai munkát rosszul végeznék! Nem is ismerem, ezért nem is mondok róla véleményt. Másrészt pedig ők ki vanna párnázva pénzzel rendesen – tehát, azért így jobban lehet dolgozni!
Tarjányi László:
Az önkormányzat lapja kedvéért mondom, írtam egy levelet Borbély Lénárd polgármesternek, nyíltan is, a közösségi oldalon is megjelentetve, s elküldtem neki e-mailen is. Nem válaszolt rá!
Azt vetettem fel neki: Csepelen van öt művelődési ház (Rákóczi Kert, Királyerdei Művelődési Ház, Általános Művelődési Központ – ÁMK, Radnóti Miklós Művelődési Központ és a Csepeli Munkásotthon). Valamennyien ugyanazt a feladatot látják el. Mi csepeliek, adót fizetünk Csepelnek. Abból fizetik ezeknek a fenntartását, s ebből kapja a polgármester és egész apparátusa is a fizetését. Utolsó fillérig, a mi adónkból!
Azt kértem Borbély Lénárdtól, hogy kapja meg a Munkásotthon a művelődési intézményekre kiosztott összeg egyötöd részét, vagy osszák el látogatottság arányában (így a Munkásotthon még jobban járna) úgy, hogy a Munkásotthon is kapjon belőle. Mert mi, csepeli polgárok, amikor adót fizetünk, elvárjuk tőle, hogy pártatlanul ossza szét ezt a pénzt.
A Németh Szilárd által beterjesztett Lex-Munkásotthon törvény azt vette alapul, hogy az az intézmény, amelyre az vonatkozik, legalább három önkormányzati feladatot lát el, s ezért kerüljön az alapító nélkül maradt intézmény az önkormányzat hatáskörébe. Ezzel elismerte az önkormányzat és Németh Szilárd is, hogy a Csepeli Munkásotthon önkormányzati feladatokat lát el, s ehhez ők 2010 óta nem hajlandóak egyetlen egy fillért sem adni!
Én meg – a csepeli polgárok nevében - felszólítom a polgármestert, hogy a mi adónkat úgy ossza szét, hogy a Munkásotthon kapja meg az őt megillető részt belőle!
Befejezésül még egy kérdés: a Bangóné -féle képviselői iroda ígérete megvalósult-e? Ő ugyanis felkínálta, itt bérel irodát, s a bérleti díjjal támogatja a Munkásotthon fennmaradását.
Egy másik jelenlévő, Fekete Béla:
Elnézést, egy kicsit késve érkeztem. Erre a felvetésre szeretnék válaszolni. Ennek a Munkásotthonnak az alapítója a régi Csepel Vas- és Fémművek, s a Csepel Vas- és Fémművek Rt. volt a régi tulajdonosa. Nincs olyan, hogy nem volt tulajdonos. 29 évet dolgoztam acélkohászként, tudom! Sajnos, eddig nem volt elég időm idejönni.de most: olyan nincs, hogy bármit is variáljanak, még akkor sem, ha Borbély Lénárd találta ki!
Ha nem tetszik neki valami, jöjjön ide, beszéljük meg, de olyan nincs, hogy úgy játszik velünk, mint egy labdával! Ez az egyik.
A másik: akárhogy ki vannak tömve pénzzel, el lehet őket söpörni. Csak sokan kellünk hozzá! És én benne vagyok! Hajlandó vagyok szervezni. De azt nem lehet, hogy labdázzanak itt a munkások otthonával, és azzal jöjjenek elő, hogy nem volt alapítójuk. Van! Nézzék meg az oklevelet! Ott áll: Csepel Vas- és Fémművek központi irodája– amit már felszámoltak.
Arra hivatkoznak, hogy itt már nincs munkás? Miért számolták fel a gyárat?
1963-ban 37 ezer ember dolgozott a trösztnél, amikor én ide kerültem. Mikor – 29 év után – eljöttem nyugdíjba, még 30 ezer dolgozz a CSM-ben. Most mennyi dolgozik benne?
Átkozzák a Kádár-rendszert, de hármat elfelejtettek: lakhatási lehetőséget, munkalehetőséget és megélhetési lehetőséget! Olyan bérezést, amelyből a dolgozó meg tud élni, és nem megy ki Angliába, Németországba, Franciaországba!
Tönkrevágták az oktatást, szakember-hiányra hivatkoznak. Nincs szakemberük. Miért vágták tönkre az oktatást?
Csepelen évente négyezer szakembert képeztünk ki! Csak Csepelen! Velem egykorúak, akik még élnek és munkaképesek, hajlandók oktatni! De nem ilyen feltételek mellett! Ennyi az egész!
Akinek nem tetszik, amit én mondtam, akár a szemibe is mondom! Mert nem lopni kell! Mert a fiaink és lányaink fizetik az adót rendesen! Én már lassan harminc esztendeje nyugdíjban vagyok, de még mellette dolgoztam is és fizettem az adót. Ne hivatkozzanak arra, hogy nincs pénz! Nem kellene ellopni! Igaz, hogy darabos vagyok, ilyen voltam mindig, de acélkohász voltam!
Azt nem lehet megcsinálni, hogy a szemünkbe is és a hátunk mögött is hazudjanak! Ezt nem szabad elfogadni.
Olvastam a Csepeli Hírmondót, amit ezek kiadnak: minden sora hazugság! Ugyanúgy, mint a kormány: hazug minden szava.
Molnár Rudolf:
Én csak szeretném megmutatni az Alapító Okiratot! Ez 1991. január 1-jén született, azóta több alkalommal már módosításra került. Ez azzal a céllal született, hogy az a közművelődési és kulturális tevékenység, mely 1990 előtt jellemezte a Csepeli Munkásotthont, az töretlenül folytatódjék!
Én hatvan éve élek Csepelen. Sajnos, azóta, mióta megnősültem :)). Az ifjúságom ehhez a házhoz köt. Táncoltam itt, sőt, olyan „bűnt” is elkövettem, hogy szavaltam ezen a színpadon. Nagyon jó élmények kötnek ehhez a házhoz! És mélységes aggodalom is.
Amikor olvastam ezt a megjegyzést, hogy polgármester úr „Csepel szégyenének” nevezte a házat, akkor úgy elgondolkodtam azon, hogy tényleg kell nekem szégyenkeznem?
Vagy talán annak kell szégyenkeznie, annak az önkormányzati képviselőnek, aki akarva, vagy akaratlanul ezeket a döntéseket jóvá hagyta!!!
Kinek kell itt szégyenkezni? Nekünk? Azoknak a táncosoknak, öreg táncosoknak (akiket itt láttam augusztus 20-án) kell szégyenkezni, akik Csepel hírnevét vitték, viszik a világban?
Ebben az alapító okiratban pontosan az van, amiről itt szó volt. Szerintem jól látta előre a Csepel Művek vezetése 1990-ben, a privatizáció során, hogy bizonytalanná vált a tulajdon. És a tulajdon mindent meghatároz!!!
Ezért döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy alapítványt! Ez az alapítvány azóta működik.
Komoly ellenvetést nem tapasztaltam a munkáját illetően. Nem tapasztaltam, hogy a Munkásotthonban botrányos események történtek volna, amiért most meg kell fenyegetni!!!
A legutóbbi beszélgetésünk alkalmával Kiss B. Mihálynak volt egy felvetése: hozzuk létre ezt a baráti társaságot.
Én akkor azt mondtam, hogy a közösségi oldal ma egy olyan hatalom, , amit meg kell ragadni. Nem tudunk másként elérni embereket már, csak a közösségi oldalon keresztül. Messzemenően támogatom Kiss B. Mihály ötletét, hogy itt egy, a munkásotthont támogató baráti kör alakuljon. Minden eszközzel.
Hogy nagyon őszinte legyek, nem mindenkinek van számítógépe, internet-kapcsolata, s még akiknek van, azok között sincs mindenkinek közösségi oldalhoz hozzáférése. Az ő számukra hoztam tíz példányban egy ilyen „Kedves Barátom!” című, kinyomtatott lapot. Akit ez érdekel, én ide leteszem, el lehet venni belőle, aztán, ha elolvasta, adja tovább szomszédjának, ismerősének, családtagjainak. Ha tudja, bátran sokszorosítsa.
Ez arról szól, hogy támogassuk a Munkásotthont! Eredetiben olvasható a Csepeli Munkásotthon honlapján is.
Tóth Mihály:
Javaslom, hogy a mai napon megalakuló baráti kört tegyük hivatalossá, meg kellene jelentetni megalakulásának hírét a munkásotthon honlapján, majd el kellene készítenie a kör közösségi honlapját. Aztán a Csepeli Munkásotthon Baráti Köre közösségi oldalas profilján tegyen közzé minden olyan dolgot, ami a baráti kör feladatával kapcsolatos.
A másik megjegyzésem: a harcot nem mi kezdtük! A harc akkor kezdődött, amikor a Csepeli Munkásotthon támogatását 2010 végén az önkormányzat új vezetése leállította! Ezzel egyidejűleg aljas eszközökkel, módszerekkel, mondatokkal indult a támadás. A kommunistázás csak egy enyhe kifejezés volt, az offshorozás ehhez hozzájárult. Személyesen támadták meg a Munkásotthon vezetését!
A harcot az azt elindítók jogilag soha nem tudták a nyolc év alatt megnyerni! Minden jogi próbálkozást, csatát elvesztettek! Most egy újabba kezdtek: át akarják venni a felügyelőbizottságot, s ők akarják kinevezni saját embereiket a felügyelő bizottság tagjainak. Ha ez törvényesen, bíróság által jóváhagyásra kerül, (az elmúlt nyolc év tapasztalata, hogy ha van rá lehetőség, a jogi harcot törvényes keretek között fel kell venni), akkor ha az jogilag megtámadható, meg kell támadni! Ez az én véleményem, de erről majd a ház vezetése és jogi szakemberei fognak dönteni.
Ez a harc nem fog sosem véget érni! Amíg fennáll ez az önkormányzati vezetés, velük a Munkásotthon nem fog tudni kiegyezni! Ezért arra kell felkészülni, hogy ez a harc hosszú távon folytatódik, mindaddig, amíg a kerületi urak azt nem gondolják, hogy elérték céljukat. A harc folytatódni fog, én magam semmilyen pzitív fejleményre nem számítok. A harcra fel kell készülni, s ha a helyzet úgy kívánja, folytatni kell!
Nincs más lehetősége a Munkásotthon vezetésének, mint a nyilvánosság! A közösségi oldalt és minden olyan internetes és más lehetőséget fel kell használni, amely segít kapcsolatot teremteni az emberekkel. S ebbe beletartozik a postaládába való papír alapú információ eljuttatása is. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy híre menjen: az az önvédelmi harc, amit a munkásotthon folytat, az igazságos, tisztességes módszerekkel folyik a munkásotthon részéről: a csepeli emberekért harcol, a csepeliek közművelődési fejlődését kívánja elérni. Ezt kell bemutatni a nyilvánosság adta valamennyi lehetőség, eszköz igénybe vételével.
Ebben nincs pardon!
Nyolc éve várunk különféle dolgokra. Nyolc év! Bíztunk mindannyian abban, hogy valami történni fog. Nem történt semmi! Azt gondolom, ezután sem fog történni semmi! Csak a harc mindig újabb és újabb színtérre fog áttevődni.
Ha ez igaz, akkor a harcot vállalni kell és a nyilvánossággal együtt kell vállalni! Nincs értelme tétlenül várakozni...
A harcot a hátunk közepére sem kívánjuk, a munkásotthon meg pláne nem. Az emberek meg pláne nem érdemlik meg ezt a harcot.
Ez van. A tények azt mutatják, a harc folytatódik! Ebbe kell beleállni! Nincs más lehetőség, mint a nyilvánosság. Mindent nyilvánosságra kell hozni. Ha a felügyelő bizottság tagjait mégis megválasztják, a fellebezésünk sikertelen lesz, s végül kinevezik őket, az „alapítói jogokkal” együtt elfogadja a bíróság, s mindez természetesen törvényes és szabályos lesz, akkor is a felügyelőbizottságnak és a munkásotthon alapítvány kuratóriumának minden működési pillanatát nyilvánosságra kell hozni! Mindent!
Egyébként megjegyzem, hogy a munkásotthon honlapján az alapítvány beszámolói folyamatosan jelen vannak. Olvashatók. De ha meg kell ismételni, akkor meg kell ismételni!
Nem látok más eszközt, mint a nyilvánosságot! Ebben a rendszerben ma nincs más út!
A munkásotthon a csepeliekért dolgozik, s a csepeliek (az a sok tízezer ember, akik a munkásotthont támogatják) értik, és szerintem el is várják, hogy a munkásotthon fennáljon, működjék, s őket szolgálja!
Őértük kell ezt a harcot folytatni!
Nyugdíjasként bármit mondhatok, de nekem ez a véleményem: harcolni kell, érdemes, van miért!
Ilyen körülmények között, ezt a nyolc évet végigcsinálni, s még mindig talpon maradni – ez elismerésre méltó! Meg kell emelnem a kalapom az előtt a teljesítmény előtt, amit ez a ház nyolc év dühödt támadásai ellenére végigvitt, és MÉG MA IS MŰKÖDIK ez a ház!
Molnár Rudolf.
Én ezt a közösségi oldalas profilt már elindítottam, ennek linkjét be lehet illeszteni a munkásotthon web-lapjára.
Tarjányi László:
Én meg szoktam nézni az alapítvány honlapját, de most nem találtam meg az alapítvány kuratóriumi tagjainak névsorát. Én úgy tudom, hogy Nagy József, Kiss B. Mihály, Bellon Sarolta, Kosik György, s ha jól emlékszem, még Sára Ernő is. Én most Sára Ernőre szeretnék kitérni. A sajtóban köszöntötték Sára Ernőt abból az alkalomból, hogy magas állami kitüntetést kapott. Illetve Bárány Tibor barátunk is készített vele régebben riportot a 21. kerületi Hírhatár Online internetes hírportálon. Innen tudom, hogy Sára Ernő a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesületnek is tagja. Én az állami kitüntetés alkalmából a közösségi portálon gratuláltam neki, s egyben értetlenségemet fejeztem ki: hogyha ő a Csepeli Munkásotthon Alapítvány kuratóriumának tagja – miért nem tájékoztatja Borbély Lénárdot, Németh Szilárdot a valódi helyzetről, ha egyszer ő itt minden információnak a birtokában van? Hogyha az önkormányzat jelölte őt ebbe a kuratóriumba – s úgy tudom, hogy igen -, akkor főleg neki dolga lenne. Ő nem költhetné rossz hírét a Csepeli Munkásotthonnak!
Én nyilvánosan felkértem a közösségi oldalon, annál a cikknél, ahol őt köszöntötték, hogy sziveskedjék az álláspontját közölni a csepeliekkel, a munkásotthonnal kapcsolatban, mert, mi, tőle, ezt becsületbeli ügyként elvárjuk! Mert ahogy Tóth Mihály és a többiek is megteszik a maguk feladatát, kötelességét a munkásotthonnal kapcsolatban, úgy Sára Ernőnek is vannak kötelességei, hogyha az alapítvány kuratóriumának ő a tagja.
Másrészt, úgy látom, hogy ő állami körökben nagyon jól beilleszkedett. Mi csepeliek elvárnánk tőle, hogy ezt a dolgot az állami vezetés felé is kommunikálja: itt rendes munka folyik, s méltóak vagyunk a Magyar Állam támogatására! Mivel ez a munkásotthon magyar állampolgároknak biztosít művelődési lehetőséget. Én levélben kértem Bárány Tibortól is (aki a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület vezetőségi tagja), hogyha lehetséges, szóljon Sára Ernőnek, hogy sziveskedjen erre a megszólításra válaszolni. Én azóta sem olvastam semmi választ ebben az ügyben.
Ismét Fekete Béla kért szót:
Az hangzott el, hogy nyugdíjasok vagyunk, mondhatunk, amit akarunk. Ez a kormányzat, s az állami vezetés is legjobban a nyugdíjasoktól fél! Csak el kell olvasni a közösségi oldalon, miket írnak. Arra hivatkoznak, hogy a nyugdíjasoknak van tapasztalatuk, sok köztük a munkaképes, s még erős ember. Hát akkor féljenek tőlünk!
Én hajlandó vagyok rész venni abba, hogy elsöpörjük őket.
A következő hozzászóló Szabó György volt:
Tősgyökeres csepeli vagyok, amúgy fiatal. Csak, hogy itt az életkorral kapcsolatban valamit hozzátegyek. Én egykor itt gitároztam ebben a házban! Azt szeretném mondani, hogy belelkesültem! Tóth Mihály belelkesített. Én a munkásotthoni éveket az utóbbi időben úgy éltem meg, hogy itt volt egy „védjük meg a munkásotthont” mozgalom, kézen fogtuk egymást. Úgy éltem meg, hogy mennek itt szájhagyomány útján az információk. Most itt megtudtam egy-két konkrétumot is. Amondó vagyok, hogy még konkrétabban kellene csinálni azt a védekezést, vagy azt a harcot, vagy azt a prevenciót, amit én jelenleg ilyen elmaszatoltnak látok!
Felvetődött az, hogy akkor várható (nem tudom pontosan mi várható, de valami rossz) talán új felügyelő bizottság. Ennek a jogi összefüggéseit én nem ismerem, biztos van, aki tudja. Mit teszünk ez ellen például?
Hogy mondjak ellenpéldát is: - én most nem kritizálni jöttem, hogy miért így van, meg miért úgy van – nagyon egyetértek Molnár Rudolffal, az ő szavait nagyon konkrétnak tartom. Tessék, ez egy fegyver! Ott az információ – az hatalom! Legyen az ilyen, olyan, vagy amolyan adathordozón, akár papíron, vagy a felhőben, vagy kiabálja a rikkancs, dobolja ki a kisbíró – a legjobb reklám a szájreklám.
Azt javaslom, legyen valami vezetőség, vagy főnökség, vagy valami irányítottság, vagy valaki, aki csokorba gyűjti az ötleteket, innovatívan! Olyat, mint amit Molnár Rudolf magától megtett. Én most csak annyit tudok mondani, hogy én, a saját köreimben mindenkinek fogok szólni, és egyszerre fogunk lépni: bal-jobb, bal-jobb.
Informatika szakmérnök vagyok. Ha valamit tudok az ügyben tenni, akkor lehet rám számítani, szakmailag!
Jó lenne, javasolnám (ha már itt van a Csepeli Hírmondó újságírója), hogy ezt azért írja meg! Még azt is mondanám, konkrétumként, hogy elsikkadt itt dr. Szabó Szabolcs, akinek kutya kötelessége volna itt lenni! Kedves Takács Mónika, én a helyében felhívnám dr. Szabó Szabolcsot, s megmondanám neki, legközelebb legyél itt! Ilyen puhán ezt nem lehet venni.
Takács Mónika reagált:
Mi csak helyet adtunk ennek a baráti összejövetelnek, s nem kívántunk erre teljesen rátelepedni! Azt gondoltuk, hogy ez egy olyan civil kezdeményezés, amit itt mi szeretettel fogadunk, s minden választ megadunk, de ez egy önszervező csoport. Nem gondolkodtunk politikai dolgokban, ezek majd később szépen köré épülhetnek, de itt most nem erről volt szó! Köszönöm a hozzászólást, de nem erre gondoltunk.
Szabó György folytatta:
Én meg azt mondom, hogy a magára hagyott rendszer az anarchia felé tör! Ez a munkásotthoni rendszer, per pillanat, árva gyerek, gazdátlan gyerek, és igenis, annál, hogy mi itt most beszélgetünk, annál több kell!
Szólok én Szabolcsnak, mert ez a kérdés, ami mondjuk százmilliárd forint, s az eszmei értéke ezermilliárd forint: Csepel, island of the future, azaz Csepel a jövő szigete. Igen is, egy országgyűlési képviselőnek ebben az ügyben már rég fel kellett volna borítani az asztalt!
Szóval legyen valami jelentkezési pont, valami bázis, ahova kapcsolódhatnak a tenni vágyók!
Horváth Gyula volt a következő hozzászóló:
Azt gondolom, hogy a munkásotthon az elmúlt száz évben ezen a településen nemcsak a kultúra, hanem a szabad gondolkodás fellegvára is volt! Remélem, hogy az ma is! Azért mondom, hogy remélem, mert tudom, hogy ami megmaradt belőle, az az. De rengeteg dolog van, amit elvesztett azért, mert nem tudja finanszírozni! Itt mi beszélhetünk sok mindenről. Tudunk jó tanácsokat adni, de amit nem tudunk adni, az a pénz, amely ennek az intézménynek a fenntartására, működtetésére, karbantartására kell.
Ehhez pedig olyan társ kell, aki ebben segíteni tud. Az önkormányzat – ez adódik – erre alkalmas lenne, sőt, ez lenne a feladata! Azért az a neve, hogy önkormányzat, mert az ebben a kerületben lakó emberek, egyének, egyéniségek gondolatainak az összegzése, gazdasági, kulturális és egyéb területeken az ő dolga.
Most a kultúráról beszélünk!
Mi arról beszélünk, s Nagy Józsefék, az elmúlt nyolc évben szakmai levelekkel (melyekben szó volt gazdálkodásról, épületkarbantartásról és legfőképpen népművelésről és kulturális feladatokról) bombázták az önkormányzatot. Ezzel szemben pedig mindig politikai és ideológiai választ kaptak! Be kell látnunk, drága hölgyeim és uraim, hogy ez így is marad!
Ezt a munkásotthont ideológiai alapon akarják tönkre tenni, s ideológiai alapon akarják megszüntetni!
Mot már úgy tűnik, a jogi eszközök kiesnek a kezükből, egyedül a durva, direkt, politikai és gazdasági eszköz marad. Mind a kettőt felhasználják, elvonják az állami támogatásokat, és különböző támadásokat indítanak jogi oldalról. Ez fog folytatódni a későbbiekben is.
A munkásotthonnak szerintem egy lehetősége van: előre menekülni!
Fel kell adni azt a reményt, hogy valaha is valakivel meg tudunk állapodni! Erről szó nincs!
A munkásotthonnak a maradék erejéből arra kell törekednie, hogy mennél több embert fogadjon, még a jelenleginél is jobban kinyissuk a házat a civilek, az egyéni kezdeményezések, sőt – ne adj Isten – még a pártok előtt is! Hogy mennél többen jöhessenek ide!
Akkor lesz a munkásotthonnak még nagyobb súlya, hogyha a munkásotthon mögött tömegek állnak! Met ez a rendszer az emberektől fél! Az emberi tömegektől fél! Ha mi ezeket a tömegeket meg tudjuk mozgatni, akkor van reményünk a győzelemre. Ha nem tudjuk megmozgatni, nincs reményünk a győzelemre.
Még egy lehetőségünk van, várni a jövő évi helyhatósági választást, amelyiken a demokratikus vezetés feltételeit biztosítani kéne – meg kellene nyerni azt a választást, hogy a munkásotthon is megmaradjon!
A képviselő-testületi ülésen elmondtam, hogy itt, a munkásotthonban milyen bensőséges ünnepség volt augusztus 20-án. Sokan voltunk, népi tánc volt, operett volt, kenyérszegés volt, s az emberek augusztus 20-át a maga valójában élték meg. Azt mondta nekem a polgármester, hogy ők több ezren voltak a Daru-dombon, és ott lecsó volt, ott karikás ustor volt. Szóval, a kettő között a különbséget zongorázni lehet. Erre a minőségi művészetre, a minőségi műkedvelésre – ami itt egy évszazada folytatódik – építenünk kell!
Azt gondolom, hogy ezt csak úgy tudjuk, hogyha összefogunk, s minden segítséget megadunk. Sajnos pénzt olyan sokat nem, de ha arra van szükségetek, hogy bármilyen munkára embert kerestek – én magam is alkalmas vagyok, akár teremőr, vagy takarító kell – ti tudjátok, mire lenne szükségetek. (Énekes fellépésre még nem gondoltam.) Ha hívtok, rendelkezésre állok!
A tanácskozás Ferencz László gondolataival folytatódott, ám azokat majd a tudósításunk befejező részében olvashatják.
(Folytatjuk.)
21. kerületi Hírhatár Online – Bárány Tibor
Fotók: Bárány Tibor