Mit néznek legszívesebben az egyes országokban?

Évi 40 milliárd látogató

 

A Pornhub a világ legnagyobb pornóoldala, ahol a tavalyi évben világszinten 42 milliárd látogató kattintott a számára izgató tartalomra. Ez egy napra levetítve 115 millió látogató, ami nem kevés. 

 

Bár az tűnik logikusnak, hogy a felhasználók 99 százaléka férfi, ez az arány évről évre megdőlni látszik, mert egyre több nő csatlakozik ezekhez az oldalakhoz. Míg korábban cikinek és tabunak számított, addig ma már a nők egy része felvállalja, hogy igenis nézi a felnőttfilmeket. Ehhez hozzátartozik az is, hogy akár párban, akár egyedül kapcsolják be ezeket a filmeket, egyre többen használnak különböző segédeszközöket is. Ma már a női felhasználók az egész 32 százalékát teszik ki, ami elég szép arány a korábbiakhoz képest. 

 

Mik a legnépszerűbb témák?

 

Természetes, hogy a pornóoldalak felállítanak egy világstatisztikát, hogy melyek a legnézettebb kategóriák a felhasználók között. Ezek szerint sok meglepetés nem érhet minket, hiszen továbbra is az űrlényes, az amatőr és persze a POV vezeti a listát. Ez utóbbiban a résztvevő pasi veszi fel az akciót. Ezek a kategóriák birtokolják az első helyeket. A továbbiakban előkelő helyen találkozhatunk a listán az idős, biszexuális, leszbikus és cosplayes pornókkal is. 

 

Hazánkban, Amerikában, Ausztráliában, Norvégiában, Finnországban, Olaszországban, Csehországban a legnépszerűbb még mindig, ha csak hölgyek vesznek részt a filmben, míg Kínában a hentai és az anime vezeti a sort. 

 

Lengyelországban inkább a MILF-eket szeretik, míg Spanyolországban és Romániában az időspornóért őrülnek meg. A németeknél és a franciáknál a hátsó bejárat a nyerő, akárcsak a svédeknél. 

 

Persze könnyen előfordulhat, hogy nem találod a te ízlésednek megfelelőt, de hidd el, nem kell sokat keresgélni, mert manapság olyan színes a kínálat, hogy elég egy kis böngészés, és biztosan megleled!

 

Ha pedig mégsem, akkor készítsétek el! Igen, jól olvasod, ti, magatoknak. Nem kell ehhez stúdió vagy épp óriási stáb, a lényeg, hogy nektek legyen hozzá kedvetek, és már el is merülhettek az élvezetekben. Kell ennél több és személyesebb?

 

Csak arra vigyázzatok, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe, mert annak könnyen rossz vége lehet. Ha pedig nem vagytok szégyenlősek, akkor akár fel is tölthetitek az egyik népszerű felnőttfilmes oldalra. 

 

Megjött a kedvetek egy kis huncutkodáshoz? Hát hajrá, és ha még nincs, szerezzetek be néhány szexuális segédeszközt a Szexvitál.hu jóvoltából.