Mindent a szado mazo eszközökről!

De vajon milyen eszközök léteznek, és mit érdemes tudni ezekről a kiegészítőkről? Ebből a cikkből minden kiderül!

 

Mi az a szado mazo?

 

Maga a szó a szadizmus és a mazochizmus kifejezéséből létrejövő név. A BDSM és az előbb említett elegyítés szinte ugyanazt jelenti, az ilyesfajta kapcsolatokban a kín és a kéj egyszerre van jelen az aktus során. Fontos megemlíteni, hogy ilyen esetben egyik fél sem uralja a másikat, ez egyfajta szerepjáték, amelybe mindkét fél beleegyezik. Ehhez a fajta szexuális együttléthez azonban eszközökre is szükség van.

 

Milyen szado mazo eszközök léteznek?

 

A tipikus eszközök közé tartoznak speciális eszközök és ruhadarabok egyaránt. A BDSM eszközök lehetnek a bilincsek, a maszkok, a szájpeckek, a csipeszek, az ostorok, de még a kötözők is. Aki ezt az irány képviseli, semmiben sem különböztethető meg egy hétköznapi embertől, hiszen nincs rájuk írva, nem látszik meg senkin, ha ő éppen az extrém aktusokat szereti. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan maguknál hordanak egy bilincset, esetleg egy zsineget, amivel bármikor és bárhol kiköthetnek ártatlan embereket. Minden ilyenféle elképzelés teljesen téves és abszurd is egyben. 

 

A bilincs például egy olyan alapvető és népszerű kiegészítő, amelyet nemcsak BDSM kedvelők alkalmaznak. Ha hiszi, ha nem, rengeteg otthonban megtalálható egy bolyhos és színes változat, amely sok esetben képes feldobni egy esti élményt. A hétköznapi kalandokban rendszeresen szerepet kap, hiszen mozdulatlanságra kényszeríti a másik felet. Ez mindennek az alapját is jelenti egyben.

 

Később jöhetnek a kötelek, amelyek rugalmasabban alkalmazhatóak, mint az előbb említett bilincsek. Ha a partner nem ódzkodik tőle, akkor alkalmazhatunk ostorokat, korbácsokat, illetve akár maszkokat és peckeket is.

 

Válogassa meg gondosan az eszközöket!

 

A kiválasztás előtt mindenképpen érdemes egyeztetni a partnerrel, hiszen ebben együtt lesznek benne. Ha még csak most kóstolna bele ebbe a világba, akkor mindenképpen fokozatosan tegye mindezt. Az újfajta kalandban csak lépésről lépésre érdemes haladni, hiszen rengeteg verziója és szintje van a BDSM szerepjátéknak. 

 

Az alapokhoz tartozik a megkötözés, az extrémebb verziók azonban még a forró viaszt is engedélyezik. Ha már az elején ezzel szeretne kezdeni, akkor valószínűleg kudarcélmények sorozatával néz majd szembe. Egy elsietett szado mazo eszköz használata nemcsak testi, hanem lelki sérülést is okozhat az Ön és a partnere számára, így érdemes gondosan megválasztani a kellékeket!

 

(x)