Ha valami igazán nőiesre vágysz

Ma a nőies és romantikus stílussal foglalkozunk és azzal, hogy ebben az esetben milyen ékszereket érdemes viselni. 

 

Egyedülállóan sokszínű, bohém és nőies 

 

Sok nő számára a romantika és a nőies stílus kissé ódivatú és letűnt korok emlékeit idézi. Hála az égnek ez nem így van, és nem halt ki a világból ez a két érték, csak jelenleg inkább erős akarat és sokszor férfias energiák mögé bújik. Mert egy nő stílusa nem attól lesz nőies, hogy babarózsaszín ruhákban jár és Barbie babának öltözik, hanem valami sokkal nehezebben megfogható érzés és viselkedés az, ami azt mondatja akár a külső szemlélővel is, hogy “igen, ő egy ízig vérig nő”.

 

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül a külső és a belső összhangja mellett sem, hiszen az ember a stílusával fejezi ki önmagát és azt, amit a világról gondol. Éppen ezért egy nőies ékszer a legunalmasabb és leghétköznapibb szettet is fel tudja dobni, sőt akár romantikussá is varázsolhatja.

 

Pontosan ilyen sokszínű, bohém és nőies az Aryon kollekció, ami egy ezüstből készült ékszereket felvonultató, általában pillangókkal, bogárkákkal, virágokkal, gyöngyökkel és csillogó kövekkel díszített ékszercsalád. Általánosságban elmondható, hogy a szett minden darabját a természet ihlette, mindegyik maximális odafigyeléssel és kézzel készül, igazán részletgazdag kialakításúak. 

 

Miből készül?

 

Jellemzően ezüstből készül az Aryon kollekció minden darabja, de akadnak köztük persze kivételek, amik rozéaranyból készülnek. Színeit tekintve jellemző még az antikolt ezüst, ami nem csoda, hogy nagyon kedvelt darab, hiszen különleges árnyalatának hála igazán vintage hatást kelt. 

 

A benne foglalt kövek lehetnek különböző ásványok, gyöngyök, drágakövek attól függően, hogy milyen kialakítású és elrendezésű az ékszer. A legnépszerűbbek a fülbevalók, medálok, különféle brossok, melyek a természet színében és formájában pompázva bármilyen szettnek méltó kiegészítője lehet. Akár hétköznapokban is hordhatóak, függetlenül attól, hogy éppen mennyire romantikus stílusú az aktuális outfit. 

 

Az Ékszerpalota webáruházban vásárolt Aryon ékszerkollekció minden darabjához bizonyítványt állítanak ki. Minden darab különleges és egyedi, hiszen kézzel készülnek, így nehéz bármelyiket is megismételni. 

 

Amennyiben igazán nőies és letisztult, mégis bohém ékszerekre vágysz, akkor mindenképp javasoljuk, hogy nézz körül a webáruházban, és válogass kedvedre a szebbnél szebb darabok közül, amiket az Aryon kollekció nyújt számodra.