Újbudának nem kell a Citadella

Újbuda önkormányzata a december 19-én megszületett testületi döntés értemében visszaadja a Citadella vagyonkezelői jogát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) - közölte Újbuda önkormányzata.


Mint arról az önkormányzat tájékoztatott, a jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy a XI. kerület határozott időre, 50 évre vegye vagyonkezelésbe a Citadellát, amelynek turisztikai fejlesztése, kulturális célú hasznosítása, a szélesebb közönséget vonzó, hosszú távú üzemeltetése így nem biztosított.

 

Hozzátették, hogy mivel az önkormányzat nem tudja garantálni, hogy ilyen körülmények között is megtérül a befektetni tervezett pénz, illetve sikeres lehet a tervezett üzemeltetői pályázat, dr. Hoffmann Tamás polgármester javaslatára a képviselő-testület úgy határozott, hogy felelős testületként visszaadja a határozatlan időre szóló vagyonkezelői jogot az államnak, amelynek elegendő forrás és garanciális feltétel áll rendelkezésére ahhoz, hogy a Citadella hosszú távú működését, fejlesztését biztosítsa.

 

A Citadellát arra hivatkozva, hogy hasznosítása nem felel meg a világörökségi törvényben foglalt követelményeknek, a világörökségi törvény alapján folytatott közigazgatási eljárás lefolytatását követően a kulturális tárca úgy döntött, hogy a szerintük  a nemzeti vagyon részét képező Citadellát rendteremtés céljából visszaveszi az állam, azaz az MNV. 

 

Az október eleji bejelentést követően november közepén Újbuda 50 évre vagyonkezelésbe vette a Citadellát. Dr. Hoffman Tamás polgármester ekkor azt mondta: célszerűnek tartja a Gellérthegy teljes területét összehangoltan fejleszteni a fővárosi önkormányzattal és az állammal. Mint kifejtette, a kiemelt turisztikai terület komplex gondolkodásmódot igényel, ezért szakmai szervezetek bevonásával szeretnék felfedni a terület rejtett értékeit, illetve új turisztikai és kulturális attrakciókat odavinni, amelyek részleteiről később készül koncepció. 

 

Forrás: Turizmus Online