Új kiállítás az Artphoto Galériában

Az Artphoto kortárs fotóművészeti galéria az ország első virtuális galériájaként 2000-ben kezdte meg működését. A galéria most új arculattal, immáron nemcsak a virtuális világban (www.artphoto.hu), hanem igazi galériaként, új kiállítóhelyiségben is bemutatkozott.

 

Első kiállításuk 2013 novemberében Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész Mint egy barát című kiállítása volt, amely több száz érdeklődőt vonzott, jelentős közönség- és szakmai sikerrel zárult.

 

Az Artphoto Galéria következő kiállítása is jelentős eseménynek ígérkezik.

 

Eifert János Ars poetica című, kétszázadik, jubileumi fotókiállításának adnak otthont.  A tárlaton a művész életművének legmarkánsabb, leginkább emlékezetes képei lesznek láthatók, mint például a Marcel Marceau, Cirkusz, Fák temploma- Versailles, Brookline Bridge, Op Art tanulmány, A világ végén című alkotások.

 

Az Artphoto Galéria kiállítóterme Újbuda kulturális negyedében, a Gárdonyi tér mellett, a Bartók Béla út 30. alatt található.

 

A kiállításhoz kapcsolódóan jelentette meg az Artphoto Galéria Eifert János Ars poetica című fotóalbumát. Ennek bemutatóját december 13-án 17 órától, a kiállítás hivatalos megnyitójával együtt tartják a Galériában.