Megint hazudott a kormány

Lesz egyéni számla, de az államnak odaadott magánnyugdíj-pénztári pénzt nem teszik rá.


Hiába kommunikálta azt a kormány, hogy a magánnyugdíj-pénztárból átlépők összegyűlt pénzét egyéni számlán írják jóvá, ilyen egyéni számla nem lesz – derült ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniiszter atv.hu-nak adott interjújából. Így várhatóan örökölni sem lehet majd az összeget, pedig Matolcsy György jelenlegi MNB-elnök, korábbi gazdasági miniszter erre is ígéretet tett. A háromezer milliárdos nyugdíjvagyonból egyébként már alig van valamennyi, és közben az államadósság sem csökkent, pedig a pénzt e célra használták fel.

 

– Egyelőre nem dőlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák, ugyanakkor a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amelyek nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását - mondta Varga Mihály vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában.

 

Arra az értesülésre reagálva, miszerint úgy hozzák létre az egyéni nyugdíjszámlákat, hogy a számlákra csak az idén januártól befizetett összegeket vezetik rá, azt mondta, nincs végleges döntés, hisz még fejlesztik a rendszert.

 

– A kormány olyan szisztémát szeretne kialakítani a nyugdíjrendszeren belül, amely képes az egyénileg felhalmozott járulékszintet követni – tette hozzá, de úgy vélekedett, hogy nem indokolt a korábbi, magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez a szakmai vita még nem zárult le, mindenki elmondhatja az álláspontját.Nem ezt ígérték

 

Orbán Viktor miniszterelnök 2010 decemberében politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be az Országgyűlésnek a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről. Eszerint az Országgyűlés a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagsággal rendelkező mintegy hárommillió ember eddigi befizetéseinek jövőbeni biztonsága érdekében kinyilvánítja, hogy garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő magánnyugdíj-pénztári tagoknak.

 

Az ügyben konkrét kormánydöntés is született, 2010-ben jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy 2011. május 31-ig ki kell dolgozni az egyéni számlavezetés rendszerét.

 

Az egyéni számláról az átlépőket is tájékoztatták a kormany.hu-n. A tájékoztatóban arra a kérdésre, hogy mi történik a magánnyugdíj-pénztárban felhalmozott megtakarítással, azt írták: a magánnyugdíj-pénztárak kötelesek ezeket a befizetéseket visszaadni az államnak, ami azt jelenti, hogy az eddig magánnyugdíj-pénztári tag a számláján szereplő összeget hozza magával az állami rendszerbe, vagyis egyéni, névre szóló számlán helyezik el a befizetését.

 

Erre ezek szerint nem kerül sor, így várhatóan arra sem, amit Matolcsy György ígért meg még 2010-ben. Az azóta MNB-elnökké kinevezett gazdasági miniszter azt mondta, az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők megtakarításai egyéni számlára kerülnek majd, és a házastárs örökölhet. Hogy ezzel mi lesz, azt egyelőre nem lehet tudni.

 

Eközben már az is tudható, hogy alig 309,8 milliárd forint maradt a háromezer milliárd forintos vagyonból. Az elköltött pénz nagy részét – 1510 milliárd forintot – az államadósság csökkentésére fordították teljesen hiába, hisz az nem csökkent számottevően, és 243,4 milliárd forint ment el az IMF-hitel törlesztésére.  Az átvett vagont jelentősebb összeggel apasztotta az is, hogy 2011-ben mintegy 460 milliárd forintot használt fel az állam a központi költségvetés és az állami nyugdíjkassza hiányának kipótlására is – összegezte a Világgazdaság.


A lap szerint az alap vagyonát múlt év végén tovább csökkentette, hogy egy tavaly ősszel benyújtott és elfogadott törvénymódosítás alapján lehetőség nyílt arra, hogy az NYRAA eszközeit térítésmentesen átadhassa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek. Ezzel a lehetőséggel éltek is az alap kezelői, így tavaly decemberben 136,2 milliárd forintnyi eszközt, főleg hazai részvényeket adtak át az MNV-nek. A jogszabály szerint egyébként a nyugdíjalaphoz hasonlóan az MNV-nek is az államadósság csökkentésére kell fordítania a hozzá került eszközöket.

 

Forrás: femina.hu