Egyenlő esélyekkel

Az ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 „Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása" című kiemelt projekt keretén belül a helyi esélyegyenlőségi programok elkészítésében a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI), mely az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) felnőttképzési és módszertani háttérintézménye, az önkormányzatok számára mentori szolgáltatás és szakmai képzés formájában nyújtott segítséget. Ezáltal az önkormányzatok országszerte egységes elvek mentén készítették el programjaikat.

 

Az önkormányzatok fontos feladatnak tekintik és kiemelten kezelik a lakosság életminőségének folyamatos javítását, a társadalmi szolidaritás megteremtését, a hátrányos helyzetű csoportok felzárkózási esélyeinek biztosítását. A HEP kidolgozásakor nagy hangsúlyt fektettek a részletes helyzetelemzésre, amelynek köszönhetően reálisan megvalósítható intézkedési terveket dolgoztak ki annak érdekében, hogy a kijelölt társadalmi csoportok életminőségét javítani tudják. A projekten belül egyik legfőbb célként a lakosság, az intézmények illetve egyéb szervezetek összefogásának erősítését tűzték ki, ennek szellemében dolgozták ki a dokumentumokat, majd a helyi sajátosságoknak megfelelően elkészített Programot összehangolták a település már meglévő stratégiai célkitűzéseivel.

 


Mik azok a Helyi Esélyegyenlőségi Programok?


Az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód elvének betartása a hazai társadalom jogos elvárása, amelynek megfelelően a TKKI a 321/2011. (XII. 27.) kormányrendeletben foglaltak alapján nyújtott támogatást az ÁROP-1.1.16-2012-2012-0001 kódszámú projekt keretében.

 

A helyi esélyegyenlőségi programok lokális keretek között tartalmazzák a célcsoportok: mélyszegénységben élők, romák, gyerekek, nők, idősek, fogyatékkal élők részletes helyzetelemzését. A vizsgálat által megfogalmazásra kerültek a legfőbb problémák. Az önkormányzat a felmerülő nehézségekre – a TKKI közreműködésével – a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel és alapítványokkal együttműködve célcsoportonként különböző intézkedési terveket dolgozott ki, amelyeket öt éven belül megvalósítanak, és amelyeket kétévenként felülvizsgálnak.

 

A Türr István Képző és Kutató Intézet


A TKKI fő célkitűzései között szerepel a társadalmi mobilitási folyamatok támogatása, a területi és társadalmi különbségek csökkentésének elősegítése, valamint a szegénységben élők helyzetének javítása. A felzárkózás elősegítéséhez kapcsolódó programok kidolgozásában és megvalósításában meghatározó szerepet tölt be az Intézet. Ma Magyarországon ebben a témában a legkompetensebb szereplők között tartják számon. A projekt keretén belül a TKKI térítésmentes felkészítő képzéseket szervezett az önkormányzatok közalkalmazottai számára a HEP megírásának elősegítése érdekében.

 

 

A projekt részeként országszerte több mint 50 alkalommal rendeztek meg szakmai workshopokat, műhelybeszélgetéseket. A rendezvények lehetőséget teremtettek az esélyegyenlőségi politika alapelveinek és a kapcsolódó intézkedéseknek a megismerésére. Nagy hangsúlyt fektettek az önkormányzatok és az esélyegyenlőséget képviselő civil szervezetek, alapítványok közötti párbeszédre, kiemelve a már elkészült programok során megvalósuló helyi jó gyakorlatokat.

 

Országos célok


A helyi esélyegyenlőségi programok célkitűzése, hogy Magyarország minden egyes polgára, minden településen, egyenlő társadalmi esélyekkel rendelkezzen, és jogainak érvényesítése közben egyenlő bánásmódban részesüljön. Így történelmi jelentőségű eredmény, hogy a TKKI mentorhálózata segítségével az ország településeinek 95%-a rendelkezik ilyen programmal.


Az egységes elvek mentén kidolgozott programok lehetővé teszik, hogy országosan is nyomon követhető legyen a célcsoportok helyzetének változása, így a lokálisan elért eredmények hozzájárulnak az országos projekt sikeréhez.

 

A projekttel kapcsolatban további információkat a www.esely.tkki.hu-n olvashatnak.

 

X